Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

Lélegzet

Természetesen kettejük szerelméről, illetve az előttem történtekről csak szájhagyományokra hagyatkozhatok.  Számomra lényegtelen, hogy mi az igazság – engem ezek az információk alakítottak ilyenné -, az ahogyan én hallottam, az határoz meg engem, a lényegemet. Az lett az én történetem alapja, kifutópályája. 
Tehát amit én tudok, az lehetséges, hogy nem a tiszta igazság. De annyi hazugság és sötét kis titok van egy-egy család történelmében, ráadásul a résztvevők szépítgetik, vagy még jobban eldurvítják, a saját szájuk íze szerint mesélik és alakítják.  Pontosan tudod miről rizsázok, mert Te is épp így nőttél fel , ugye? Szóval,  a hitelességért nem vállalok garanciát, de mivel ez az én aspektusom, vagy nézőpontom, csak ebből a látószögből mesélhetek. 
Nos, anyám és apám összeboronálta magát egy BKV-s (akkoriban még beszkártos) bulin. 
Apám magas, vizeskék szemű, barna hajú, vastag szájú, azt gondolom férfias vonásokkal megáldott ember. Anyám alacsony, barna hajú, barna szemű, amolyan kis gyorstüzelő, aranyos pofijú, jó nagy kannákkal. Folyton pattog, aktív mint állat. 5 év korkülönbség, és kábé 30 centi van közöttük, apám javára.  No szóval, ezek ketten kiszúrták egymást és romantikába keveredtek. Faterom hevesen csapta a szelet neki, Ő meg vihorászva fogadta, ahogy az már lenni szokott.  Anyám nagyon IQ szegény, de hát őt nem is ezért szeretik. Nem hiszem, hogy nehéz dolga volt apámnak. A mai napig vita téma az udvarlás időszaka náluk, mert anyám nem akar emlékezni azokra a szaftos kis részletekre, amelyek apám szerint tények. Az elmondása alapján, anyám szeretett lengén öltözni, és Ő volt a társaság közepe. Körül zsongták a férfiak, amit nagyon élvezett. Gondolom, ez szegény fateromat alaposan megviselhette, mert Ő is azt szereti, amikor  középpontban van. Abban a beetető – első – időszakban, biztos előzékenyen hagyta, hogy anyám körül forogjon a világ. Még a féltékenységét is képes volt egy időre maga mögött tudni.
Faterom amúgy ’56-ban – ahogy akkoriban mondták, ellenforradalmárt játszott – elég kalandos életet élt Pesten. Egy összetűzésben konkrétan ellőtték a sarkát, az Achillest. Persze neki is volt fegyvere, keményen védte a nép, és persze a saját érdekeit.  Egy évvel előtte még teljesen másképp képzelte a sorsát, ugyanis néhány barátjával megbeszélte, hogy disszidálnak Kanadába, utána folytatják az utat Ausztráliába. Ennek nagyanyám akciója volt a gátja, aki kifülelte mire készül a fia, és amikor az settenkedett hajnalban az ajtó felé hátizsákjával, elé pattant, és zsebre vágta a kulcsot. A négy barátja, akikkel együtt készült indulni, mind eljutott Kanadába, azóta van, aki Ausztráliában telepedett le, az eredeti terv szerint.  Sokszor eszembe jut ez a történet, és azt gondolom, akart is utazni apám, meg nem is, mert engem nem lett volna az a matróna aki visszatart…
Szóval itthon maradt. És belecsöppent a nagybetűs életbe. Anyám szerint a faterom akkoriban egy nálánál jóval idősebb nővel kavart, aki az öccsével élt együtt. Egy szép napon, amíg apám a nővel hetyegett, az öcsi apám zsebeiben leltározott, és megtalálta a pisztolyát. Addig játszott vele, míg agyonlőtte magát. Apámtól sosem kérdeztem rá, de anyám, akinél féltékenyebb nőt nem nagyon ismerek, még most is úgy mesélne erről, mint annak idején, amikor be akarta feketíteni a szememben, annak fertelmes viszonya miatt.  Úgy tűnik apám lelkét nyomja így egy nagy teher.
Pontosan idáig jutottam a nagy könyv írásommal, mire végre rájöttem, hogy azért írtam fél év alatt mindösszesen ennyit, mert ezt a hülye kronológiát erőltettem magamban. Francért ragaszkodtam ennyire az időrendiséghez, és az önéletrajz formátumhoz, azt én már nem tudom. De bevettem az agyamba és az Istennek se ment.
Tyű, most fellélegezve, a saját csapongó, és kesze-kusza stílusomba folytatom. Hogy miről fog szólni, azt még én sem sejtem, csak annyit tudok, hogy be kell fejeznem azt a tiszteletlenséget, amit a szellemi vezetőimmel szemben tanúsítok. Több, mint egy éve elmondták nekem, hogy abba kell hagynom ezt a linkeskedést, hogy a sütő-főző háziasszony szerepében tetszelgek, és gyönyörűen terelem a figyelmemet az igazi életfeladatomról. Bele kell fognom abba, amiért valójában jöttem, amit megbeszéltünk annak idején, a nagy tervezések helyén, oda fönt. Ez pedig az volt, hogy könyvet, könyveket írjak, és ezzel a sorstársaimnak segítsek, hogy erőt meríthessenek abból, hogy van élet azon túl is, mint amit most elképzelni merészelnek a helyzetükből nézve. És mivel pontosan ez okból választottam, ezt a hétköznapinak semmiképpen sem nevezhető életutat,  van miről írnom igazán. Ezzel nem vitatkozhatok. 
Világosan éreztem  már évek óta, hogy írnom kell, de nem tartottam olyan érdekesnek a saját életemet, hogy avval töltsek meg oldalakat. Márpedig ellentmondást nem tűrően kaptam erre utasítást.Ráadásul már harmadszor, három különböző helyen, de ez volt a legerőteljesebb üzenet. Ezek szerint, tényleg azok kezébe fog kerülni, akik valóban erre várnak. Csak ezzel tudom magam nyugtatni.
Tehát kihúzom a dugót, és kiengedem a szellemet a palackból. Sodorjon magával és írja Ő, az a felettes Én, aki jobban tudja miért kell ide kerülnie a soroknak.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!