Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

5 fotó, 5 gyönyörű történet

Erőteljesek, és bőven van mögöttes tartalmuk. Ilyen képeket hoztam ma.

 

 

1

“Kiss of life” – Az élet csókja a kép címe, mely Pulitzer-díjas fotó lett 1968-ban.
Egy fényképész készítette, aki a közeli vasúti sztrájkot érkezett fotózni. Felpillantott a mellette lévő villanyoszlop tetejére, ahol egy villanyszerelőt éppen megcsapott a 4160 voltos áram.
Szinte hihetetlen, de a mellette lévő munkatársa újraélesztette, mielőtt a mentők kiérkeztek a helyszínre!
Milyen erőteljes emlékeztető, hogy szinte bármikor áldássá változhatunk a körülöttünk lévő emberek számára.

2

Deathbed Beauty – A halálos ágy szépsége címet adta az Imgurra feltöltője, képének. A magyarázata pedig így hangzott:
“A 103 éves dédapám tölti utolsó pillanatait a fiával, a nagyapámmal.”
/Ugye mindannyian értjük, hogy épp oly fontos, a halálon átkísérni valakit, mint valakinek a születésénél várakozni izgatottan?!/

3

Free at last – Végre szabadon a címe, ennek a már-már ikonikus fotónak.
Ez a gyönyörű kép, egy tragikus történet meghazudtolója.
A fotón az a 14 éves “nő” , és kislánya látható, akik Jemenben élnek, és történelmet írtak az ottani jogban. Akkor váltak híressé, amikor a lány, összeszedve minden bátorságát, életével játszva, elhagyta sokkal idősebb, bántalmazó férjét, és a bíróságra sietett Sanaa-ban. Amikor a bíróság  lehetővé tette számára a házassága felbontását és megengedte, hogy hazaköltözzön szülőházába a családjához, mérföldkőnek számító jogi döntés született Jemenben.  Ő azóta nemzetközi hősnőnek számít a Too Young To Wed  jóvoltából, akik elkötelezetten harcolnak a gyermek házasságok ellen, az egész világon. Öröm látni Őt ezen a fotón, emlékeztető számunkra, hogy harcolni kell a szabadságért, még akkor is, ha szörnyű nehézségek árán érhető csak el, és talán reményt sem látunk rá először. Az Ő példája számtalan nőt inspirált, és bátorságot öntött beléjük. Csak azzal, hogy nem adta fel, emlékeztette a világot, hogy milyen értékes a saját és mások élete is!

4

A fényképen Dan Jury ringatja  nagyapját 1974-ben.
Frank Tugend , “Papi”, utolsó éveit gondos családja körében töltötte el.
A valamikori szénbányász generalizált érelmeszesedésben szenvedett, már néhány évvel halála előtt. A szükséges segítséget tőlük kapta meg, unokái szinte minden feladatot elláttak. A kép mutatja milyen törékeny volt testben életének ezen pontján, de nem mutatja milyen erős volt a lelke. A Good Books Blog megosztott egy részletet, melyet még nem nyomtattak ki – erre vonatkozóan -:
“1974.február 11-én, a 81 éves éves Frank Tugend, aki szellemileg nem mindig volt tiszta állapotában, testileg pedig leépült, kivette műfogsorát, és bejelentette, hogy többé már nem fog enni vagy inni. Három héttel később meghalt.”

5

Erőteljes kép Luke Wilsonról, egy katona fiáról.
Az apa szolgálatteljesítés közben halt meg Afganisztában.
Amikor édesanyja megosztotta ezt a képet a Facebook-on, hozzá tette leírásként a következőket:
“Minap a fiamat így találtam az édesapja fényképe előtt gubbasztva, akit január 15-én vesztettünk el Afganisztánban.. Nem feledkezhetünk meg arról a hihetetlen veszteségről, melyet a gyermekeknek kell megélniük a halál miatt.”

Rettentő fájdalmas látni ezt. De emlékeztető, milyen nagy hatással vannak ránk emberek akkor is, amikor már elmentek…

(Gini Papp)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Bettina Csipai says:

    Köszönöm!
    Mindegyik adott egy löketet..


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!