Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

Magyar férfi Amerika hétköznapi hőse a médiában!

Nádas Tamást – egy volt magyar válogatott karatés -, az amerikai média hétköznapi hősként emlegeti.
Tamás Új-Mexikó állam legnagyobb városában, Albuquerque-ben dolgozik rendőrként közel egy éve.

 

 

4 5

A napokban egy segélyszervezet irodájához vezényelték, ahol elment az áram, ezért váratlanul étel nélkül maradt 20 hajléktalan az épületben.
A férfi fogta magát, elhajtott a közeli gyorsétterembe, és visszaszáguldott 20  burrito és  20 almalé társaságában, amit szétosztott az éhes emberek között.

6 4

A Magyar Karate Szakszövetségnek sikerült elérnie a kilenc év kihagyás után, tavaly óta újra komolyan karatézó Nádas Tamást, aki így számolt be a történtekről:

“Csütörtökön be voltam osztva túlórázni egy hajléktalan szállóba, ahol elment az áram még nyitás előtt, és ezért lemondták a túlórámat is. Ugyanakkor körülbelül húsz hajléktalan várakozott arra, hogy kapjon reggelit és le tudjanak fürdeni, ez viszont az áramszünet miatt lehetetlenné vált. Én pedig gondoltam egyet, és nem haza, hanem a McDonald’s-ba mentem, és vettem nekik húsz adag reggelit.”

A hirtelen jött népszerűség óta felismerik az utcán a Albuquerque-i rendőrt.

“Miután mindez nyilvánosságra került, megkértek, hogy nyilatkozzak három tévéadónak, és a legjelentősebb újságnak itt, Albuquerque-ben. A médiának azonban annyira megtetszett az eset, hogy az NBC National News-ban is leadták majdnem minden államban. Az internet is tele lett velem, ahogy hallom, már Magyarországra is eljutott a hír. Szerintem igazából nem volt olyan nagy dolog, csak fel lett fújva. Kitüntetést nem kaptam érte, nem is várok ilyesmit, igaz, kaptam egy dicsérő levelet a rendőrfőkapitánytól. Viszont az emberek azóta felismernek az utcán, ami jó érzés.”

A karaténak sokat köszönhet, például a döntéshozatalban is segít – vallja Nádas Tamás.

Majdnem mindent a szüleimnek, az edzőmnek és a karaténak köszönhetek. Az amerikai állampolgárságomat például konkrétan a karate eredményeim miatt kaptam meg. Másrészről pedig lehet, hogy banálisan hangzik, de szerintem a karate nevelő hatása az élet minden területére kihat. Többek között türelemre, szerénységre, elképesztő kitartásra, mérlegelésre, döntéshozásra tanít. A kitartásról annyit, hogy tíz évembe telt, mire a Los Angeles-i Sheriff Departmentbe felvettek. Rengeteg mindenen mentem át, és nagyon sok akadályt kellett legyőznöm ahhoz, hogy engem, és ne egy amerikait alkalmazzanak.”

Tamás többször volt ehhez a szervezethez kivezényelve, és néhány hajléktalannal barátságot is kötött már. Nem rendőri, hanem emberi feladatának érezte a segítségnyújtást.

Szerző: Gini Papp – Zacc
Forrás 1, 2.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Balatoni says:

    Tudok egy hasonló esetről. Évekkel ezelőtt egy magyar busz balesetet szenvedett Graz közelében, többen meghaltak, voltak sebesültek is. A túlélőkért önkéntes orvosból és pszichológusokból álló csoport utazott ki, majd kb 30 meggyötört utassal indultak haza Budapestre, a balesetet követően 14-16 óra múlva. Az utasok többségénél sem pénz sem ennivaló nem volt, a pszichológusok saját pénzükből látták el a csapatot enni és innivalóval, illetve lelki segítséget nyújtottak a katasztrófa feldolgozásához.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!