Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

Auschwitz horrorában estek szerelembe egymással

Egy kép, sokkal többet mond, mint ezer szó, aki olvasgatja a blogomat pontosan tudja, hogy ezt nem frázisként használom, órákig tudok egy-egy fotón gondolkodni. Ezért is választottam én is a kamera másik oldalát.
A mai kép Auschwitz után készült sok-sok évvel…
A két ember – akiknek csak karját látod – a haláltábor fortyogó poklában talált rá az igaz szerelemre. Egymásra. Talán ezért is élték túl, mert a szerelem mindent legyőz.

 

 

5

 forrás

Elmondok valami érdekeset, ami a képről jutott eszembe.
14 évvel ezelőtt én is ott jártam az öcsémmel és az Ő barátaival.
Bejártjuk Auschwitzot és Birkenaut. Borzalmas volt, ugyanakkor felemelő. Lenyúltam magamban a legmélyebbre ezzel a utazással. Előtte jó pár könyvet elolvastam a halálgyárról. Bár semmiféle kötődésem nem volt hozzá, látni és érezni akartam azt a borzalmat, amit ember követett el ember ellen. Azt reméltem megértem az okokat. Rengeteg imát mondtam el kóválygás közben értük, az ott maradottakért. Kisírtam a lelkemet, ugyanakkor feltöltődtem olyan emberszeretettel, ami azóta is éltet. Mindenfajta kirekesztést és nacionalista ideológiát elutasítok. Addig sem volt bennem, de ott megérett, hogy ezért síkra szállok, mert az emberek nem értik, hogy soha többé nem fordulhat ez elő, amit itt tapasztalok!
Buziznak, zsidóznak, cigányoznak… – még mindig… még mindig…

Nagyon fájt, értelmetlen, kegyetlen mészárlás folyt itt korra, nemre való tekintet nélkül. Belefeküdtem a priccsekbe, megsimogattam a gázkamra falaiba vésődött körömnyomokat. Átöleltem a krematórium kürtőit, és csak sírtam, sírtam és sírtam. Nem önkínzó módon, hanem a szeretet siratta a kegyetlenség emlékeit. Sok mindent megértettem ott a világból. Nem, nem is a világból, a saját világomból. Megtanított az életre. Egy másfajta életre, mint amit addig éltem. Felnőttem. És bár azt gondolom nem mindenkinek való egy ilyen tábor látogatás, javasolnám annak aki lelkileg erős, mert semmihez sem hasonlítható atmoszférában fog tartózkodni.

Ami számomra a túrából mégis a legfontosabb és legmeghatározóbb marad, a szerelem. A testvérem barátjával, akivel végigjártam a tábort és aki osztozott velem ebben az “élményben”. Birkenau priccsei között nézett rám először úgy, ahogyan azóta is 14 éve. A gyermekem apja lett az, akivel a haláltáborban estem (én is) szerelembe.
Morbid? Isten tudja. Ma már mosolygunk rajta… Talán egy előző élet emlékei támadtak ott fel újra bennünk. Amire akkor és ott, nem volt még “engedélyünk”…

Szerző: Gini Papp – Zacc

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. No igen, a Terrorháza nekem a tábor után jött egy évvel, és annyira szorongtam – gondolom a magyarság, kollektív tudat, családi 56′-os emlékek stb miatt -, hogy nem voltam képes lemenni a kínzó helyiségekbe lifttel. Fent ülve, és sírdogálva vártam a család többi tagját. Emlékszem szakadt rólam a víz, alig vártam, hogy elinduljunk onnan. Rosszkor voltam ott. Elfogok sétálni kicsit jobb idegállapotban is oda.

  2. Teofil Scherzhafter says:

    Amikor Buchenwaldba kirándultunk, még csak 14 éves voltam, de én is éreztem ilyen felkavaró, letaglózó, de egyben felemelő érzéseket, amelyekre ma is emlékszem. Az emberbőr lámpaernyők valahogy más “megvilágításba” helyezik a világunkat. De mintha csakis árnyékot tudnának vetni…
    Javaslom mindenkinek az Andrássy út 60 (Terror Háza) felkeresését is.

  3. Igen, mintha ezek az emberek nem tanultak volna a II.Világháborúból semmit 🙁 Nagy változásnak kell a fejekben történnie. És ez a szülőknél kezdődik, akik elfogadásra tanítják a gyermekeiket…

  4. antoni alfonz says:

    Igazad van, soha ne forduljon elő, hogy valakinek meg kell halnia szármozása, vallása, neme miatt, ez lehessen bárki meggyilkolásának oka. Csak hogy a holokauszt szelleme jelenleg is aktív. A közel keleti keresztény üldözés jelenleg a szíriai, iraki, egyiptomi keresztények teljes kiírtását célozta meg. Az afrikai borzalmak, a faji alapon történő népirtás már több millió ember halálát okozták, többet mint a zsidó holokauszt. Volt olyan nap, hogy 100 ezer embert sikerült megölni. A civilizált nyugaton lehet tüntetést szervezni a fajüldözés ellen, soha többé holokouszt, emberi jogokért, tégy a gyűlölet ellen stb., majd mint aki jól végezte dolgát hazamenni. Még csak egy laza tüntetés se volt az érintett afrikai országok követségeinél. Az országok vezetői is mélyen hallgatnak, semmi tiltakozás. A médiában esetleg egy hír egy kis “törzsi” háborúskodásról. A világ ugyanúgy reagál mint 70 éve a holokausztra: nem kell tudni róla. Na, ezek a jólfésült tüntetések a rasszizmus ellen, meg soha többé holokauszt, meg emberi jogogért stb. ezért hiteltelenek, kellemes dolog egy vidám tüntetés, nem foglalkozunk néhány millió ember faji alapon történő meggyilkolásával.

  5. Nagyon köszönöm a kedves sorokat! 🙂 Szép napot Neked is viszont! 🙂

  6. Évi Palotás says:

    30 év óta utazunk, bejártuk egész Európát, de ODA még nem volt bátorságom elmenni. Az elmúlt évtizedek alatt sokat olvastam, láttam dokumentumfilmeket, de a miértre, a felfoghatatlanra, a borzalmakra még ma sem kaptam választ.
    Megrázó és felemelő, ahogyan írsz erről az élményről.
    Szép, vidám napokat kívánok!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!