Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

Dr.Lenkei Gábor – a rákról!

Dr.Lenkei Gábor. Kevesen vannak, akik nem hallottak még róla – valamit -. Én régóta nagyra becsülöm a tudását, bátorságát. Könyve, a ‘Cenzúrázott egészség‘ több kiadást is megélt. Jó néhány évvel ezelőtt komoly lelki-testi összeomláson kellett keresztül mennem, és akkor Dr.Szikra Tamást kerestem fel, aki Lenkei kutató társa volt. Tamás egyszerű módszerekkel hozott vissza az életbe, de ami sokkal fontosabb volt, megtanított másképp gondolkodni magamról. Lenkei hivatása is ez – elsősorban -, megtanítani másképp gondolkodni a betegségekről.
Mint ahogyan erről már írtam egyszer hosszabban, az Új Germán Medicina könnyedén végig vezet a tüneteinken, és a megoldásokon. Érdemes hallgatni, olvasni, tájékozódni róla.
Idén bekopogott hozzánk a rák. A párom bevállalta a kemoterápiát, ami nálam kiverte a biztosítékot, de muszáj volt elfogadnom, hiszen avval tud meggyógyulni amiben hisz. Minden a fejben dől el – ismételtük unásig már, és ez így is van. Különös figyelemmel olvasom tehát az alternatív módszerekről szóló cikkeket, ezért is akadt meg Lenkei doktor írásán a szemem, amit most változtatás nélkül adok közre.

 

 

Dr.Lenkei Gábor gondolatait a szabálytalan vérnyomásmérés következtében betegnek minősített emberekről ITT olvashatod el!

1

 

Többen is megkérdezték tőlem, hogy mi a véleményem a rák kezelésében alkalmazott kemoterápiáról.

Az alábbi választ fogalmaztam meg.

Valamelyik előadásomban beszéltem erről a témáról, külön kiadványom nincs róla.

Ha a privát véleményemre kíváncsi, akkor az, szemben áll a hivatalos orvosi felfogással.
Én nem hiszek abban, hogy olyan erős és durva mérgekkel, amilyenek a kemoterápiás szerek, meg lehet gyógyítani egy embert.

Számomra nem az öt éves túlélés jelenti a gyógyulást.
Az öt éves túlélést a magam részéről egyfajta statisztikai kozmetikázásnak tartom, amely nem jelent biztonságot a gyógyulni kívánó ember számára.
Ha valaki 5 év és egy nap múlva hal meg, akkor már szépen javította a statisztikát.

A gyógyulás az gyógyulás. Nem öt évre, hanem a teljes hátralévő, józan ésszel még elvárható élettartamra szól.

Megosztom Önnel néhány gondolatomat a rákkal kapcsolatban, remélve, hogy ezzel is tudhatok segíteni.

Én dolgoztam onkológiai osztályon, még Debrecenben a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán, a 90-es évek elején. Az ott szerzett „élmények” nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy felálljak, és elhagyjam a hivatalos gyógyítás terepét. Nem azért, mert az a klinika rossz volt. Az egy nagyon jó klinika volt, de ebben a kérdésben ugyanazt a hivatalos szemléletet követte, ami mindenütt általánosnak mondható.

Én akkoriban azt értettem meg, hogy a rák pszichoszomatikus betegség.

Pszichoszomatikus. A kifejezés két idegen szóból tevődik össze:
1.) psziché = lélek
2.) szoma = test
A jelentése: olyan betegség, amely megoldatlan lelki problémákkal kezdődik, és ha ez a probléma az illető számára súlyos, és számára úgy tűnik, hogy nincs rá megoldás, akkor ez a teher egy idő után testi tünetek formájában is megnyilvánul.

Én úgy találtam, hogy a rák akkor jelenik meg, amikor egy ember elveszíti valamilyen fontos, éltető, boldogító célját, vagy céljait.
Éltető, boldogító célról beszélek. Olyan célról, amiért megérte küzdeni. Amiért megérte élni.

Ez az éltető cél – én így találtam – az esetek többségében valamilyen módon a családi élethez kapcsolódik.
Az esetek többségében van valamilyen nagy kudarc, veszteség, amely a családi élethez köthető.
Ezt követően jelenik meg a rák.

A veszteséget követően, hiszen az éltető, boldogító célok adnának értelmet a jövőnek. Az ilyen cél, vagy célok elvesztése valamilyen formában értelmetlenné teszi a jövőt a személy számára.
Ilyenkor az éltető, boldogító célok hiányában az ember, mint szellemi lény, abbahagyja a saját jövője teremtését.

A test erre reagál.
A test – egyfajta buta reakcióval, egyfajta buta, ügyetlen segítségként – átveszi a jövő teremtését az által, hogy bizonyos sejteket fokozott szaporodásra, burjánzásra késztet. A test úgy viselkedik, mintha újra kellene teremtenie saját magát, hasonlóan ahhoz, amikor az anyaméhben a petesejtből – intenzív sejtosztódás révén – kifejlődött.

Én így látom a rák keletkezésének okát.
Ezek a ráksejtek – az én véleményem szerint – nem rosszindulatú sejtek. A sejtek nem rendelkeznek rosszindulattal. Nem gonoszak. Nem is tudnak gonoszak lenni.
Segíteni próbálnak, igaz hogy sután-bután, a fokozott sejtosztódással.

2

A test buta reakciója arra a helyzetre, amikor magának az embernek, aki egy lélek, azaz szellemi lény, nincs megoldása valamilyen nyugtalanító, szorongató problémára, vagy arra, amikor az ember, mint lélek, nem tud túllépni valamilyen számára nagyon súlyosnak tűnő veszteségen.

Tehát én nem fogadom el azt a hivatalos orvosi magyarázatot, hogy egy „rosszindulatú betegséggel állunk szemben”.
Sőt! Még azt is gondolom, hogy a rák valójában nem is igazi betegség. Nem valódi betegség, csak a szervezet suta reakciója az adott helyzetre.
Csak egy piros lámpa, ami kigyullad, és figyelmeztet arra, hogy baj van. De nem testi, hanem lelki szinten van a baj.

Meg lehet próbálni elpusztítani a jövőt teremteni akaró sejteket. Ez – az én véleményem szerint – nem kezeli az elveszített éltető, boldogító célok problémáját.

A valódi segítséget az jelenti, ha valaki újraéleszti a számára bukottnak tűnő éltető célját vagy céljait, vagy talál új ilyen célt, célokat. Ha túl tud lépni azon a bizonyos veszteségen, ami úgy tűnik lehengerelte őt.

Azt találtam, hogy a rákból – testi szinten – egyáltalán nem nehéz felépülni.
Amikor egy ember képes rátalálni azokra az éltető, boldogító célokra, amelyek derékba törni látszanak, és képes újraéleszteni a saját éltető, boldogító célját vagy céljait, akkor meg fog gyógyulni.

Valaha úgy fogalmazták meg ezt, hogy „boldog ember nem kap rákot”.
Az ember akkor boldog, ha vannak olyan éltető céljai, amelyekért érdemes küzdeni, harcolni, amelyek fontosak annyira, hogy már az irányukba történő haladás is a boldogság érzetével tölti el az embert.

Hosszú évek tapasztalatai alapján az alábbi következtetésre jutottam:
A rák testi terápiája már régóta megoldott. Van sokféle hatékony rákterápia.
De én azt találtam, hogy ezek mindegyikénél az a kulcs, hogy a gyógyulni kívánó ember rendelkezik-e olyan (valódi, őszinte, saját) éltető, lelkesítő célokkal, amelyekért érdemes tovább élnie, és amelyekért érdemes meggyógyulnia.

Magát a testet – az én tapasztalataim alapján – nem nehéz meggyógyítani.
A lelket az gyógyítja meg, ha visszatalálunk az eredeti éltető, lelkesítő céljainkhoz, vagy teremtünk újakat. Így léphetünk túl egy súlyos veszteségen is. Az életnek értelmet adó, éltető célokkal.

Ezt a kérdést sem a műtét, sem a sugárkezelés, sem a kemoterápia nem oldja meg.
De bárki megoldhatja saját maga számára.

Szóval, én így látom ezt a kérdést.

Mindez nem jelenti azt, hogy nincs szükség hatékony testi kezelésekre. Azok szükségesek, de a tapasztalataim szerint önmagukban nem minden esetben érik el a kívánatos eredményt.

Arról a segítségről, amit én tudok nyújtani a testi állapot javítása érdekében, az alábbi könyveimben olvashat:
1.) Cenzúrázott egészség
2.) Mentőöv beteg emberek számára
Javaslom ezek elolvasását és a bennük leírt módszer alkalmazását.

Fontosnak tartom, hogy megértse: én nem foglalkozom rákbetegek gyógyításával. Az általam ajánlott vitaminok nem gyógyszerek. Csupán a szervezet általános állapotát hivatottak erősíteni.

Találja meg az Ön számára leginkább megfelelőnek tűnő testi kezelést.
De ne feledkezzen meg az éltető, boldogító céljai helyreállításáról!!! Ez fontosabb, mint a testi kezelés.

További hasznos olvasmányok lehetnek, és további lelki támaszt jelenthetnek az alábbi könyvek is, amelyeket gyógyult rákbetegek írtak:
1.) Beata Bishop: Ideje a gyógyításnak
2.) Penny Brohn: Szelíd óriások

Ezeket a könyveket olyan asszonyok írták, akikről már lemondtak az orvosok, de ők maguk nem adták fel, és győztek.

További hasznos olvasmány lehet:
Edward G. Griffin: A világ rák nélkül.

A legfontosabb az, hogy vegye vissza az élete fölött az irányítást. Azt az irányítást, amely a jelek szerint – a rák legalábbis ezt üzeni – kicsúszott a kezei közül.

Legyenek éltető céljai, és találjon vissza saját magához.

Remélem, tudtam segíteni a gondolataimmal.

Dr. Lenkei Gábor

Figyelmedbe ajánlom még ezeket a megnyugtató gondolatokat:


Lenkei doktor gondolatai a gyermekek daganatos megbetegedéséről!

Közreadta: Gini Papp – Zacc
Forrás

A cikkben említett írás: A betegség a lélek nyelve, a rákba nem illik belehalni

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Én is 🙂 Megszerzem és írok az emailedre! Üdv: Gini

  2. davidgreg says:

    Sziasztok! Kérem, aki tudja, hogy hogyan érhetném el Dr. Szikra Tamást, az segítsen! Egy volt tanítványa vagyok és szeretném újra felvenni vele a kapcsolatot. Sajnos a régi eléhetőségein már nem lelem.. Köszönöm!

  3. Alexander Irena Szabo says:

    De AKOR miért gyógyítanak, kemoterapiaval, ha az méreg?

  4. robert varga says:

    A kémót a nácik, kisérletezték ki és vezették be. Többet róla Dr. Rath -nál hallható vagy olvasható.
    A rák elöidézésére hallgassátok meg Dr. Holger Strom elöadásait. A sugárzás okozza a sok rákot meg a higanymérgezés.
    Dr. Mutter leirja, hogy miképp lehet a higanyt a testböl kivezetni. Az oltoszerek tartósittó szere a higany, ezért nem oltatom magam.
    Sajnos Anita Petek meghalt rákban, de ö magyarázta el a legjobban az oltás történetét.
    Ha valaki azt meghallgatja, akkor többé nem oltassa magát be.
    Ha jól olvastam akkor a zsidónál nincs rák, vagy nagyon minimális. Ök tudják hogy mit és miképp kell enni, annak ellenére hogy ök külön tudatossan erre nem gondolnak. De lehet hogy nálunk titokban valamit belecsempéznek az ételünkbe.
    Codex Alimentariusról kritikussan olvasni.
    Ja még valamit, ne egyetek margarint. Vajat de abból kevesebbet kenni a kenyérre.

  5. Zsuzsanna Csontos says: (előzmény @József Hegedűs)

    Én szkeptikus vagyok,talán egy újabb gyógyszergyártói fogás?!:(

  6. Ibolya Csordas says:

    77 éves férfi rokonom 32 sugárkezelést kapott a hererákjára. Orvosa azt mondta sajnos nem tudnak segíteni, ezután ne jöjjön kezelésre – egyen, igyon, élje az életét. Tavaly, 3 év után, 2013-ban a vérvétel és egyéb vizsg. során nem találtak rákos sejtet a szervezetében, mert nem adta fel, nagyon meg akart gyógyulni. Tény, hogy igazi isten hívő, de az étrendjét is teljesen átalakította diétásra pl. a koleszterinje 5 egység körül van jelenleg. Bizzatok!!!

  7. Gini Papp says: (előzmény @Dió)

    Kedves Dió, mintha én írtam volna… 🙂

  8. Dió says:

    Hegedűs József Ön nem lát bele annak a nőnek a fejébe! Ezt ön csak kivülről látja, nem tudja a gondolatait, a félelmeit. Nem egyformák az emberek, és van aki bírja a gyűrődést, ezért nem is beteg sosem, és van aki bizony lelki beteg, ami tovább gyűrűzik…A méhnyakrák női betegség. A női mivoltát kellene vizsgálni ilyenkor, de leírta a Doktor Úr is, sokkal könnyebb hárítani. A Facebook oldalán nagyon szépen ír a gyerek rákról is. Persze az sem mindegy, melyik testrész lesz rákos, mert annak is üzenete van. Bárcsak megértenék végre az emberek, nem más felelős értünk(pláne nem egy gyógyszer központú orvos), hanem saját magunkat ismerve, saját magunkat figyelve megérteni végre, az egészségünk a mi kezünkben van.

  9. https://www.youtube.com/watch?v=jMwcKzkKPn0
    Talán érdemes lenne meghallgatnia a fiatal, optimista nőknek ezeket az orvosi okfejtéseket.

  10. Olvasd el a következő cikket, ami a gyermek rákról szól Zsuzsanna.

  11. József Hegedűs says:

    Tisztelt Lenkei Úr!
    Sok igazság van az okfejtésében, viszont nem hiszem,hogy egy fiatal,optimista életcélokkal ,szerelemmel élő fiatal nőnél az Ön által vázolt okok miatt alakulna ki a méhnyakrák. Ezért jobb ha a védőoltásban bíznak, Ön helyett!

  12. Lenkei doktor, az Új Germán Medicina orvosai is ugyanazt erősítenék meg igen, a következő cikkben a gyermek daganatok kialakulását fejti ki.

  13. Billegeto Parazna says:

    Megkerdeznem Lenkei urat es mi van a par eves agydaganatos ,retinoblastomas ,leukemias gyerekekkel. Naluk is celhiany, boldogtalansag vagy eletuntseg valtja ki a betegseget ?

  14. Zsuzsanna Csontos says:

    Sok mindenben igaza van Lenkei doktornak,de mi van a csecsemőkori,gyerekkori,fiatal felnőttkori rákkal?Egy fiatal tele van energiával életcéllal!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!