Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

A film, amitől visszanyered a hitedet az emberekben! (videó)

Életrevalók. Újra és újra meg kell néznem, amióta először hozzáférhetővé vált itthon. Nézettsége és eladási forgalma túlszárnyalt minden képzeletet. Ha szeretted a “Bakancslista” című mozit, ezt is imádni fogod!

 

 

1

Ezeket tanultuk meg a Bakancslista című filmből – kattints ide!

“Abdel Sellou soha nem fogja elfelejteni az első találkozást. 1994 egyik esős decemberi reggelén Párizsban értesítést kapott az országos munkaközvetítő irodától, amelyben felszólították, hogy jelentkezzék egy megüresedett állásra – „Segédápolót és kísérőt keresünk négyvégtagbénulásos ügyfelünk mellé”. Sellou azzal sem fárasztotta magát, hogy végigolvassa. Számára ez már rutinfeladat volt: aláíratni az értesítést, amivel igazolja, hogy megjelent az állásinterjún. Huszonhárom éves létére már 18 hónapot ült börtönben lopásért és testi sértésért. Aztán egy pizzériában kapott állást, de annyira unta a munkáját, hogy mindent elkövetett, csak hogy kirúgják. Nem volt lelkifurdalása, hogy hasznot húz a rendszerből; két éven át majdnem annyi pénzt kapott, amennyit munkával keresett volna. Az állásinterjú Párizs 16. kerületében volt, egy jómódúak lakta negyedben, a II. Léopold sugárúton. Az impozáns palota zöldellő park közepén emelkedett. Abdel pár percig némán álldogált a kapunál. Aztán beleszólt a kőkerítésbe süllyesztett kaputelefonba: – Az álláshirdetés, az ápolóasszisztens meg egyebek, ez az a hely? Egy udvarias hang válaszolt: – Fáradjon be, uram! Át az első nagykapun, majd a másodikon. Abdel lassan rájött, hogy nem egy cégközpontban jár, hanem egy magánpalotában. Az impozáns ház tele volt régi, nagy művészek festményeivel, aranyozott fogantyús empire komódokkal, intarziás kisasztalokkal. Abdel kopott farmerja és elnyűtt kabátja éles kontrasztban volt a környezettel. A kerekes székben ülő férfi intett, hogy lépjen közelebb. Abdel leplezetlenül végigmérte. – Jó napot! Aláírná ezt nekem? – kérdezte Abdel. – A munkanélküli-segélyemhez kell. – Hát nem látja? Kezem-lábam béna, szükségem van valakire, aki segít és mindenhova elkísér – felelte a férfi.

11 szívmelengető idézet a kishercegből szeretetről, szerelemről ITT!

2

Abdel Sellou és Philippe Pozzo di Borgo

Philippe Pozzo di Borgo valami érdekes vadságot érzett ebben a faragatlan fiatalemberben. Nem sajnálatra volt szüksége, hanem arra, hogy valaki felrázza.  – Érdekli a dolog? – kérdezte Abdeltől. Érdekli? Ez így kicsit merésznek tűnt. De ellentétben ezzel a szerencsétlennel, aki örökre kerekes székbe kényszerült, neki nincs mit veszítenie.”

22 bölcsesség a Békés harcos útjából és a teljes film itt!

3

A róluk készült film bemutatóján

5 lélekemelő film (benne a teljes, azonnal nézhető filmekkel)!

Lenyűgözően szép – igaz történet, emberségről, élet igenlésről, elfogadásról, szeretetről. A legszebb köntösbe bújtatták a történetet, mert amellett, hogy dráma, óriási vígjáték is! Igazi remekmű, szívszorongatóan emberi és mély, ugyanakkor vidám, könnyed és felhőtlen. Két ember: ami az egyiknek megvan, a másiknak nincs. A mozgásképtelen, kifinomult gondolkodású, dúsgazdag arisztokrata merev világába új színt hoz az egyszerű és derűs ösztönlény, s általa megtapasztalhatja az őszinteséget, egyenességet és a valódi életörömöt. Két szemléletmód, két világlátás, hol zökkenőmentes, hol nehézségekkel és kompromisszumokkal teli ütközéseinek lehetünk szemtanúi. De eltérő élettapasztalataik pazar helyzetkomikumban csúcsosodnak ki, ami megnevetteti a nézőt az egész film során.

Kutyahideg – a legszebb téli filmek egyike ITT!

1

François Cluzet és Omar Sy

Az ejtőernyős baleset után tolószékbe kerülő gazdag arisztokrata, Philippe (François Cluzet) felfogadja otthoni segítőnek a külvárosi gettóból jött Drisst (Omar Sy). Azt az embert, aki most szabadult a börtönből, és talán a legkevésbé alkalmas a feladatra. A közös élmények nyomán kapcsolatukból meglepetésszerűen barátság lesz, amely szinte érinthetetlenné teszi őket a külvilág számára. Látnod kell, mert  a napi gondok helyett,  felszabadult nevetéssel, és szeretetömléssel ajándékoz meg! Két videó részlet, amitől egészen biztos, hogy megjön hozzá a kedved 😉

Ezeket tanultuk meg az Ízek, imák, szerelmek -ből! Kattints ide, a teljes filmet is benne találod!

És persze az imádnivaló szülinapi buli részlet 🙂

Kezdjetek el élni, hogy ne kelljen félni – megható videó itt!

Vannak filmek, amelyek képesek kicsavarni belőlünk az utolsó csepp rosszat is – még ha egy napra is -, ez pont olyan!

A kedvenc film ITT! Abszolút…

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!