Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

Meghívták, hogy zenéljen velük az utcán, nem is sejtette mit kap cserébe! (videó)

Talán emlékszel a hajléktalan férfire, akitől utcazenészek kérték el a vödrét, hogy abba gyűjtsék a dalolásukért kapott pénzt, majd neki adták az egészet, és továbbálltak. Valami hasonlót mesélek most el neked. A történetünk hőszereplője most Ő:

 

 

1
Stuart Edge filmrendező már több olyan projektet is elindított, amiben rászorulókon segít, tele van tervekkel, amiket szép sorban meg is valósít. Most éppen zenész barátait kérte meg, hogy segítsenek hajléktalanokon tehetségükkel.
Rodney – a pirossal bekarikázott emberünk -, jó ideje a parkban él, hajléktalanként. Odasétáltak hozzá, és megkérdezték, ha úgy is ráér, nem állna-e be közéjük zenélni, hogy együtt szórakoztassák a járókelőket. A férfi gondolkozott egy kicsit majd ráállt a közös muzsikálásra. Feladata az volt, hogy ritmikusan dobolt és élénkítette a szép számmal összegyűlteket.

Mindeközben nem is sejthette, hogy a hangszer tokba dobált nem kevés pénz, az utolsó centig az övé lesz!
Mint később kiderült, Rodney az utóbbi időkben egyfolytában azért fohászkodott az éghez, hogy gondoskodjanak valahogyan arról, hogy újra kezdhesse az életét. Nem kevesebbet kapott, mint hogy visszanyerte hitét az emberekben, és jó sok pénzt a talpra álláshoz.

Bízom benne, hogy ez az előremutató, szép történet is legalább annyi megosztást fog kapni, mint az édes kis állatok, és a vicces sorozatok. Én, ezért fohászkodom… 😉
A saját történetem is tanulságos lehet…

Szerző: Gini Papp – Zacc

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!