Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

Emberségből jeles 8. (igaz történet)

“Reggel a hármas metró megint bemondta az unalmast, erőst gyötrődött, feltorlódott a Nyugatinál a forgalom, így egy nagyot gondolva, lesétáltam a Lehel térig, a villamos irányába, át a pláza aluszikáló boltjai között. A Lehel térre érve betámadtam a villamost, hogy kikattogjon velem Újpestre, ám mielőtt felszálltam volna rá, egy koldusféle alak megállított. Csapzott, ápolatlan hajzat, agyongyötört ruházat, zilált, vészjósló tekintet. Már messziről integetett, kurjongatott: – Uram, álljon meg, csak egy pillanatra, egy percre, kérem… csak kérdezni szeretnék valamit. No, gondoltam, a szokásos kör jön, a kérdés úgyis arra irányul, hogy szánjam meg valamicske apróval. Odaért hozzám, szorosan mellém lépett, elkapta a jobb karom és egy kisebb csomagot csúsztatott a tenyerembe.

 

 

1

 (a kép illusztráció)

Nem értettem a dolgot. Gyáván odasandítottam, és láttam, hogy csokoládé és pogácsa van benne, meg egy képeslap, téli, karácsonyra hajazó. Kérdőn és kissé bárgyún tekinthettem rá, de megelőzött, hogy ne égjek be suta és bugyuta kérdésfelvetéseimmel, elmondta azonmód, hogy miért e kora reggeli ajándék.
– Tudja, a napokban kaparós sorsjegyen nyertem egy kisebb összeget. Nem nagy, másnak rezsire sem elég, de úgy gondoltam, hogy olyan sokat álldogáltam és kéregettem itt a téren és a Vásárcsarnok közelében, hogy viszonoznom kell azt a sok jót, amit az itteni ismeretlenektől kaptam. Talán épp Öntől is. Szóval, a nyeremény nagy részét efféle kicsinyke ajándékokra költöttem és szétosztogattam. Mindenkire a meglepetés erejével hatott, de egyben az öröm is ott bujkált félszeg, bágyadt mosolyuk mögött. Ahogy most magánál. Egy kis csokoládé. Szerencsés szerencsi. A pogácsa is házi jellegű, nem tartalmaz semmi szar adalékot. Magam is fogyasztottam már belőle rendesen. Fogadja jó szívvel. Úgy adom. Na de látom siet, nekem is van még a szatyorkában kiosztani való ajándék. Szép napot. Tudja, ma van a születésnapom. Még pluszban.
– Hanyadikba lép? – kérdeztem érdeklődve.
– Ötvennyolc éves vagyok. Bizony, én sem fiatalodom – nevetett fel.
– A neve? Mi a neve? Hogy hívják?
– Kosztolányi…
– Kosztolányi? – kérdeztem vissza bután.
– Igen, de Pál. Az író nem ismerősöm. Attól még nagyon kedvelem. No, szép napot, megyek a dolgomra.
– Szépet, szépet… – suttogtam félszegen, és hosszan utánanézve, felkapaszkodtam a villamosra. A pogácsa és a csokoládé egyébként kiváló. Sebtében elfogyasztottam a nekem ajándékozott porciót.”

A sorozatból – a lenti képes ajánlóban lévőkön kívül -, ITT is találsz még!

Közreadta: Gini Papp – Zacc – az eredeti Szerző, Őszi Róbert engedélyével

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!