Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

Mindenkinek jár egy ilyen élmény!

A szülés témája, nálam mindig bekapcsol egy “jaj ne!” gombot. De nem volt ez mindig így. Igazság szerint én nem egy született ősanya vagyok, aki már 7 évesen azt tervezte milyen lesz ha a saját, igazi babáját gondozhatja. Hogy vannak ilyen lányok is abból tudom, hogy a húgom pontosan azóta készült az anyaságra. Teljes meggyőződéssel tudta, hogy Ő anya lesz. Én ezzel szemben élveztem a felelőtlen csaj életem minden percét. Még titkon büszke is voltam a fene nagy identitás tudatomra. Úgy gondoltam, hogy akik szülésre adják a fejüket, azok rohadtul unatkoznak, a kapcsolatuk kiégett, és marhára kell abba valami plusz, amit a gyerekkel tudnak le. Azt hittem én sosem leszek anya. Nem is kapkodtam el a dolgot az biztos. Igazán meg akartam érni a feladatra, ha már egyszer a nyakamba veszem. Valahogy mindig is éreztem, hogy nagyon komolyan fogom venni, ezért arra már rá kell koncentrálnom, nem lehet egy olyan “bepottyant” történet. Pedig úgy általánosságban nincs valami nagy felelősségtudatom, lépésről-lépésre kellett haladnom ahhoz, hogy felnőjek ehhez a “feladathoz”. Nem mondanám, hogy felnőttem hozzá, sokkal inkább megérkezett a “donor” a párom személyében, aki világ életében az apaságra várt. Pfff… Én, az emancimanci, aki áthéderezi az életét, utazgat és a hobbijainak él, az ősapával. A sorsom megpecsételődött. Először azt gondoltam, nem lesz hosszú életű a kapcsolatunk ha nagyon ágál ezért a gyerekért, majd egy ponton puhulni kezdtem, míg a végére egészen vártam már, egy nagy kalandként gondoltam rá.  Mindezt 5 év alatt érte el nálam, és én, magamnál. 

 

 

Egyszer csak várandós lettem. Kimaradt a vérzésem már harmadik hete, a melleim fájtak, a hasam kemény volt, és kábé délig a világomat nem tudtam, olyan hányingerem volt. Az első hetekben az ok nem volt világos, a harmadikon kezdett derengeni. Nem olyan volt, mint amire vágytam volna. Rohadt rosszul voltam. Felborult a világom. Vettem egy tesztet, pozitívat pisiltem. Én összeomlottam, a párom úgy nézett, mintha maga lenne a Termékenység Istene. Nem tudta összezárni a száját napokig. A felelősség olyan súllyal nehezedett rám, amiről addig semmiféle ismeretem nem volt. Én, akinek annyiból állt eddig a felelőssége, hogy az anyjáék virágait meglocsolja, ha elutaznak, vagy a macskának enni adjon, egy gyereket fogok ellátni. Mindennap! Éjjel-nappal. Hova ragozzam még a rémületemet?

7 hetesen elkóvályogtunk az ultrahangra, ahol először hallottam a szívdobogását, és akkor, ott, minden rosszullétemet megbocsájtottam neki… a magnak, a vesszőcskének, aki még csak sarjadzó rügy volt a hasamban, de vert a szíve!
Akkora tudatossággal készültem rá innentől, amekkorára csak tellett tőlem. Csodálatos 9 hónapom volt. Endorfin mámorban éltem a napokat, imádtam ahogy Svejk méretűre nő a hasam, mosolyogtam a világra, és érdekes módon a világ is mosolygott rám. Mindenki, mindenhol. Az emberek szeretik a terheseket, erre jöttem rá. Én nem bántam ha a hasamat simogatják, nem féltem a szülés gondolatától, sokkal inkább egy csendes, háborítatlan vajúdásra vágytam. Koromnál fogva nem engedték az otthon szülést, és a párom is aggódott, szerette volna, ha kórházban zajlik ez a procedúra. Nem volt hát választásom. Lehetőségeimhez mérten intézkedtem hát a kórházi szülés háborítatlanságáról. Szülész orvost és szülésznőt fogadtunk, kismama tornára jártam, vigyáztam magamra és a babára nagyon. Kineziológussal oldottuk heteken át a kezdeti feszültségeket. Szerettem volna, ha a legnagyobb méltóságban jönne a világra az a lélek, aki hozzám igyekezett. Szülési tervet írtam, amit aláírattam az orvossal és a szülésznővel is levajaztam a részleteket. Kértem, hogy teljesen természetesen engedjenek szülni, nem kell fájdalomcsillapítás, sem gyorsító. Megígérték… Ehhez képest,  “a gyerek érdekében” zsaroló mondat égisze alatt, belementünk egy sor olyan dologba, amibe lelkileg belebetegedtem. 7 órán keresztül vajúdtam, cseppet sem csendes körülmények között, két férfi orvos felváltva tágított kézzel minden fájásom alatt, majd bevágtak a “gyerek érdekébe” a szülőszobára, ahol oxitocinra kötöttek. 75-ös csepp szám helyett, 175-öt ütött be a szülésznő. Pontosan emlékszem ma is a gondolataimra. Olyan pokoli fájdalmakat éltünk meg a babával együtt az intenzív méhösszehúzódások miatt, hogy az lüktetett bennem amikor észnél voltam ” Istenem, nem fogják észrevenni, hogy meghalunk! “.
A párom vette észre, hogy a cseppszám, amit az orvos mondott a szülésznőnek, nem annyi, nagyon nem annyi…, és amikor szólt, már üvöltöttek is, hogy készítsék a műtőt, leesett a baba szívhangja.

Valahogy bekerültem a novemberi hidegben, egy alig fűtött műtőbe, az aneszteziológus folyamatosan káromkodott amiért hajnal egykor felébresztették, a baba készült kiugrani a hasfalamon át, a méhösszehúzódásoktól, ezért háromszor szúrta meg a gerincemet, hogy elkezdődhessen végre a műtét. A másodiknál üvöltve rám rivallt: ‘Üljön már nyugton az Isten szerelmére, mert mellé szúrok és én leszek a hibás ha lebénul!’
Akkor egy széttetovált műtős fiú odalépett hozzám, és az egész rohadt hét óra legszebb pillanatát okozta amikor azt mondta: ‘Ölelj át szorosan!’
És én mint egy auschwitzi tábori lakó, anyaszült meztelenül, a műtőasztal szélén, a gyerek és a méhem robbanás közeli állapotában, átölelhettem valakit, aki végre törődött velem. Az érzéstelenítő a gerincembe került végre és valahogy kiakasztották belőlem, a köldökzsinórba gabalyodott kislányomat.  Meg sem nézhettem, nem hogy a mellemre tették volna. Meg sem nézhettem… Elvitték, és én ott maradtam üresen és kábán. Csak arra emlékszem, hogy a nyitott ablak ereszén kopogni kezdett a hajnali eső. Az órára néztem, 1:19 perc volt. Kiürültem testileg, lelkileg. Kifosztottnak éreztem magam. Az volt a fejemben: még szülni sem tudok… Nem hagyták.

Ezért, amikor ezt a filmet végignéztem, hangosan sírtam ki a bánatomat. Mert még mindig fáj, noha túl vagyok jó néhány kezelésen. Különböző módszerekkel. De visszakapcsol a program. A kifosztottság érzése. 
Ez a film megmutatja, hogy miért is jó az ősi módszer, amihez hiszem, hogy vissza kell térnünk. Az otthonszülés, a család körében. A kórház még nevében is elbátortalanít. Nem beteg az ember amikor szül. Nagyon nem. Az egyik legegészségesebb állapotában van a test. Kórházi körülmények között nem tudnak az izmok ellazulni, hanyatt fekve, egy férfiorvossal a lábaid között pláne nem. Egyszer megkértek egy férfi szülészt, hogy legyen szíves, és a szoba közepére tett bilibe nagyvécézzen bele a körben ülő nők szeme láttára. Persze ez csak egy hasonlatot akart átadni a dokinak, de erről van szó. A záróizmok nem tudnak lelazulni, kioldani ilyen körülmények között. 

Biztosan vannak nők, asszonyok, akik mégis a kórházat választanák, és nincs is ezzel semmi baj. A gond azzal van, hogy nem az otthonszülés az alaphelyzet, és választható a kórházi. A köztudatban még mindig sarlatánság az, ha valaki nem a steril körülményeket választja, és ugye Geréb Ágit is boszorkányként üldözik mind a mai napig. Ina May Gaskint javaslok olvasásra azoknak, akik a bábasággal hadilábon állnak. Megértik majd, hogy miért…

3

Nos, itt van a film, amiről azt gondolom, minden szereplője a helyén van. A szülés, az új élet fogadása így kell, hogy történjen. 

 

Szerző: Gini Papp – Zacc
További ajánlott olvasmány: Dr.Lenkei Gábor: Méltósággal megszületni és szülni
Azután nézd meg, hogy bírnák a férfiak a szülési fájdalmakat!

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Beatrix Tonhaizer says: (előzmény @Mázli)

    Ez a program ismerős, én sem így terveztem ahogy alakult! Utolsó pillanatban is kérdezgettem nem lehetne-e megpróbálni valami természetesebbet és hiányzik az az élmény amivel egész lett volna. De aztán szépen elmúlt és örülök hogy “jó” helyen voltam mert mindketten ottmaradhattunk volna. Én is köszönöm a megértésedet ez a téma nálam is érzékeny! Mégegyszer minden jót kívánok, elsősorban egészséget!

  2. 🙂 Aranyos vagy, lényegében ez lenne a fontos, de bekapcsol a program, még ha nem kattogok is. Meglátok egy ilyen filmet és padló. De ez az én történetem. Le kell valahogyan számolnom ezzel az érzéssel, ami még várat magára. Én két Hollandiában élő barátnőmnél láttam hogyan zajlott a szülésük – egyikük a másodikat is ott szülte -, és nagyon békésen, félelem nélkül ment. Ugyanakkor hivatásomból adódóan is tudom észből, hogy mindennek úgy kellett lennie, ahogyan volt, véletlenek nincsenek. Ezért mondom, fut bennem a rossz program, a fájdalmat kell törölnöm. Köszönöm a hozzászólásaidat.

  3. Beatrix Tonhaizer says: (előzmény @Mázli)

    Azt nem neked írtam, csak egy kommentben válaszoltam. Vannak barátaink akiknek otthon született (külföldön) a babájuk, elhúzódott, oxigén hiányos lett a kislány, császár kellett volna de már késő lett. Hollandiában volt szerencsém sokszor kint járni, beszélgettem ott élőkkel akik babát terveznek, nagyon félnek! Azt mondták valószínű hazajönnek szülni… Lehet az a baj, hogy Anya szülésznő és túl sok komplikációról hallottam, sok kismamája hazajön külföldről szülni, nem véletlenül, hidd el! Én nem akarok ítélkezni, megbántani végképp nem csak azt akartam mondani hogy ne kattogj ezen! Ott vagytok egészségesen, nem ez a legfontosabb?? Jó egészséget és sok boldogságot kívánok nektek!

  4. Átlag problémaként írtam az oxitocint, a gyorsítást Betti. A lelkiismeretes szülész nem is alkalmazza, hanem kivár. Ezt a fogas példát nem értem, írtam valami ilyesmit a bejegyzésben? Én nem ítélkeztem ebben az írásban azok felett, akik a kórházat választják, csak azt szeretném, ha nem lenne sarlatánság az otthonszülés. Tudod, a legtöbb ismerősöm otthonszülő volt, a szívem szakad meg ha azon gondolkodom, otthon én is simán végigcsinálom. Azóta is kísért ez a gondolat. A háborítatlan körülmények megengedték volna nekem is ezt az élményt. Hollandiában már évek óta csak otthonszülés van, ha komplikációtól félnek, akkor mennek csak kórházba illetve száll ki lakásra az orvos és a szülésznő. Ez lenne itthon is az elvárható, szerintem.

  5. Beatrix Tonhaizer says:

    A köldökzsinór csavarodás, elzáródás oka egyáltalán nem az oxitocin 🙂
    Az én babám pl tul nagy volt és elnyomta maga alatt, amikor még semmit nem kaptam! De rengeteg oka lehet hidd el! Sajnos én is eléggé utána jártam a témának mert tudni akartam mi miért is volt. Pont a fogas példa miatt sem értem miért kellene visszafele haladni a korral! Inkább előre kellene és azután, hogy az alapvető feltételeket megteremtették, arra kellene törekedni hogy biztonságos helyen, de emberhez méltó körülmények között szülhessen egy nő. Addig viszont amíg ez nem adott, a biztonságot választom! Akárki akármit mind, nagyon veszélyes otthon szülni, annyi minden közbejöhet! Az igazi az lenne ha kórházon belül normalizálnák a feltételeket, úgy ahogy egy-két magán vagy külföldi klinikán van! Csak kár hogy itthon ettől egyenlőre sokkl nagyobb bajokra sincs megoldás, úgyhogy nem mostanában jutunk el odáig sajnos!

  6. A köldökzsinór csavarodás elsődleges oka az oxitocin, a gyorsítás. Ki akarják kergetni a méhből, és az intenzív méhösszehúzódás következtében menekülne szegény, de már nincs helye, ezért tekeri magát körbe, a kínlódás közepette. Azt hiszem a császárokról mindannyian tudjuk, hogy a 70-80 %-ára nem lenne szükség, ha hagynák szülni az emberfiát úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva…

  7. 9 hónapon át tájékozódtam 🙂 Olvastam és beszélgettem szakavatott emberekkel. Nem kismamákkal, szakemberekkel. Mert érdekelt a téma. Ha elolvastad Ina May Gaskin, vagy Dr.Lenkei könyvét, beszélgethetünk újra, mert addig nem tudod miről írtam valójában.

  8. tündérlala says:

    Van olyan, hogy a babára rácsavarodik a köldökzsinór, és akkor császározni kell, hogy megmentsd az életét. Ugyanis az élet az első, és minden egyéb utána jön. Mert könnyebb azt feldolgozni hogy nem jött össze a hagyományos út, és császár kell, mint azt, hogy a babád meghal. És igen, fontos az, hogy a szülés ne rémálom legyen, és ezért meg is kell mindent tenni, de az is fontos, hogy ha baj van, akkor 2 perc alatt közbe tudjanak avatkozni…
    Az életért, meg a későbbi esélyekért.
    És arról, hogy évszázadokig nem kórházba szültek, csak annyit, hogy évszázadokig nem húzták ki a rossz fogat, mert azt hitték, hogy azzal ártanak. Na ezen már túl vagyunk, és senki nem mondja, hogy ez így ok.
    Érdemes gondolkodni.

  9. Beatrix Tonhaizer says: (előzmény @Mázli)

    Ne viccelj már, nem az ellazulás gátolja azt ha egy baba bajba kerül és gyorsan be kell avatkozni. Úgy látom, nem nagyon tájékozódtál a témában. Annyi mindent felsorolhatnék ami sürgős kórházi ellátást tesz szükségessé az élet(ek) megmentése érdekében! Majd ha érdekel utánaolvasol, nálam is sürgősségi császár volt, perceken múlt a kisfiam élete, amit spontán szülésnél már csak akkor lehetett volna észrevenni, orvosolni amikor késő! Mit gondolsz, régen amikor nem adatott meg a legtöbb nőnek a kórházi szülés, mitől volt olyan magas a születéskori halálozás?? Geréb Ágnesnél meg ha a te hozzátartozód halt volna meg, kicsit más véleményen lennél, hidd el a kórházak nem vágynak monopolhelyzetre és nem a kórházak jelentették fel! Műhiba van, ez biztos, de töredéke annak ahány esetben meg életmentő egy műtő! Én soha nem veszélyeztetném a gyermekem életét ilyesmivel én meg ezen a véleményen vagyok! Nem az a lényeg hogy születik, hanem hogy egészséges legyen a baba meg a mama. Aztán ha majd kijönne kicsit a gödörből az eü, lehet azon flancolni hogy milyen a vajúdó meg a többi, magán klinikán egyébként most is van rá lehetőség! Az orvosok undokságával kapcsolatban pedig egyetértek, nem szabad hagyni én mindig kikértem magamnak ha ilyet tapasztaltam! Azért csinálják mert sokan nem szólnak vissza, olyan helyzetben nem az tűnik a legfontosabbnak, a dokik meg ezt “szépen” kihasználják sajnos, tisztelet a kivételnek!

  10. Császárra “volt szükség”… Otthonszülésnél valószínűleg el tudsz annyira lazulni, hogy még a gát se reped… Gerêb Ágnes példája mit mutat? Hogy a kòrház boszorkányt akart égetni, kell a monopolhelyzet, az ő “műhibáikról” mennyi infód van? Nulla! Ismétlem, az otthonszülés legyen az alap, és a kórházi a választható. Ennyi, amit szerettem volna átadni.

  11. Beatrix Tonhaizer says:

    Persze amikor baj van az otthon szülés közben, akkor késő megbànni, hogy nem vagytok olyan helyen ahol megmenthetnek mindkettőtöket! Igen, látom kórházban is van hiba, de ha nincsenek meg a feltételek amik ott igen, akkor otthon másodpercek alatt fordulhat tragédiába a nagy háborítatlan szülés. Két gyerek Anyukája vagyok, mindkettönèl császárra volt szükség sajnos, de hálás vagyok hogy kórházban szülhettem mert most nem írogatnék itt és nem az lenne a legnagyobb problémám hogy nem a terv szerint alakult a dolog. A kórházaknak nagyon sok dolgon változtatniuk kellene, az ott dolgozóknak meg főleg mert az még pénzbe sem kerül, de most is azt mondom hogy a kis lelkemtől 100x is fontosabb a biztonság! Az Ő biztonsága, meg persze az anyjáé 😉 Geréb Ágnes példája pedig pont azt mutatja, hogy mihez vezethet az, ha valakinek más fontosabb.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!