Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

“Kaptunk a sorstól egy teljes napot, hogy örüljünk, mielőtt megtudtuk a hírt”

Aki olvassa a Zaccot, az már többször ütközhetett bele Down-szindrómával kapcsolatos bejegyzésekbe. Az első ezek közül, ez volt. Személyes érintettségem nincs – ebben az életemben -, de nagyon sokra tartom azokat, akik ezzel a vállalással érkeznek, és azokat is, akik bátran, habozás nélkül lesznek csodás szülei az ilyen bátor lelkeknek. Az én egyik húgom oxigénhiánnyal született, ezért a szüleink gyámsága alá került, én pedig pontosan tudom mit jelent a gyakorlatban az, amikor valaki ‘más’, mint az átlag ember. MÁS. Nem rosszabb vagy jobb, MÁS. Meg kell tanulni egy teljesen új fajta életmódot vele, mellette, érte, és magunkért.
Gyerekfejjel, felelősségérzet nélkül, a testvérem mellett növekedve persze nem ugyanaz, mintha születésekor az én kezembe adják, hogy “tessék, itt egy kicsit más emberke, kezdj vele valamit…”. Mert atyaúristen, mit jelent ez? Mennyiben más? Mi az amit tudnom kell róla? Egyáltalán alkalmas vagyok én erre? Persze, hogy az vagyok, különben nem hozzám érkezik – ez lett volna a végső konklúzióm. De mégis, hogyan éli meg ezt egy édesanya? Milyen az első mondatokat hallani, mi zajlik le benne? 

 

 

A Facebookon ismertem meg Gabit, aki a Szivárvány Szülő Alapítvány elnöke, és aki mai bejegyzésében emlékszik Réka lánya születésnapja okán ezekre a pillanatokra (is), és arra, amivel szembesíteni akarták de Ő hál’Istennek nem hitt nekik!

1

Gabi az egyik legjobb humorú, legbátrabb, legvidámabb nő, akinek három gyermeke is született, a csodaszép Réka mellett még két jóképű fia is. Réka a különleges, és nem csak azért mert ő az egyedüli lány. Ennyit mosolyogni, szívből nevetni, minden képen két kézzel simogatni másokat, nem láttam még senkit. Ő töretlen boldogságával, nevetésével, ölelésével gyógyítja a földet, virágszirom hullik alá minden lépésével, ebben biztos vagyok. Gaia igazán tiszta gyermeke.

1

Szeretném ha ti is elolvasnátok Gabi köszöntőjét Réka lányához, mert igazán lélekmelengető. Az életigenlés ami belőle sugárzik példaértékű, amit imádok. 

1
1

„Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban………..”

Háááááát most körülbelül így érzem magam….annyira messzinek és régnek tűnik…..pedig „csak” 24 év futott-szaladt el…. 🙂

24 éve így, fél kilenc táján, már pokolba kívántam mindent és mindenkit. Elegem volt a dokiból, az oxitocinból, a nem erősödő fájásokból (mellesleg ki a fene érezte úgy, hogy nem erősödnek, mert, hogy én nem, az tuti!) Elegem volt a fekvésből, a falon monoton (nem) haladó óramutatókból….
Egyetlen valakit akartam már végre látni, érezni, ölelni…. Csak hát az a Valaki bezzeg nem igyekezett 🙂 /azóta már tudom – ő nem az a kapkodós-fajta… hová is igyekezett volna?! Tudta, hogy megvárjuk :)/

1991.05.19. Életem legboldogabb napja!
Amikor még minden rózsaszín és mesébe illő volt. Amikor a “tökéletes” párnak (szépek, fiatalok, boldogok, talán még össze is illenek) megszületett az első gyermeke. És naná, hogy lány, hiszen annak álmodták, tervezték. Réka. Már a neve is csodás. A gyerek gyönyörű és cuki és pici és aranyos (jó, kicsit apósra hasonlít, így első ránézésre, de majd kinövi :))
Akkor még – aznap – senki és semmi nem szólt a downról. Akkor még minden tökéletes volt.
Kaptam/tunk a Sorstól egy teljes napot, hogy felhőtlenül örüljünk, hogy majd erre emlékezve, ezzel az emlékkel felvértezve kibírjuk a másnapot is! És minden többi napot, hónapot, ami ezután jött….

Beköszöntött a másnap, és életem legmélyebb vermébe, legsötétebb bugyrába taszított a “kíméletes” közlés, hogy szültem egy „kromoszóma-rendellenességet”…. („Anyuka, Rékának van egy kis kromoszóma rendellenessége” – hangzott a szakszerű közlés a gyerekorvostól, majd ajtó becsuk, anyuka magára marad 🙁 )
Fel sem fogtam mit is mondott a doktornő. Hiszen a gyerek úgy nézett ki, mint egy átlagos kisbaba. Na jó, nem átlagos, mert gyönyörű volt, illatos, és szuszogó. Hiszen az enyém volt 🙂 Persze nem így lett. Még mindig rendellenesek azok a fránya kromoszómák 🙂 
Sokan vannak, vagy nem elegen? 🙂

És most, 2015-ben, itt van nekem egy édes huszonéves, aki már annyi, de annyi meglepetéssel szolgált!
A sok (ostoba!) orvosi diagnózis dacára él és virul – “Anyuka, örüljünk, ha megéri az egy évet” -, aztán – „Anyuka, örüljünk, ha megéri a három évet” – és így tovább.
És tessék, él és virul!
Ééééés dacára a konduktori, gyógytornászi jóslatoknak -“Anyuka, valószínűleg nem fog tudni járni” – tud járni, sőt futni is. És táncolni, és tornázni….
Ééééés a „kedvesen empatikus” genetikus előrejelzése – “Anyuka, lehet, hogy magát sem fogja megismerni, magatehetetlen rongybaba lesz” – ellenére a család központi tagja lett. Aki nem csak, hogy engem ismer meg, hanem sokszor ő az én agyam is. Mert ha elfelejtek valamit, hát ő biztos tudni fogja. Ha megismer egyszer valakit (és az szimpatikus neki!), azt mindig is megismeri, felismeri, örül neki (az én arcmemóriám bezzeg csapnivaló…)
Sőőőt a “magatehetetlen rongybaba” egyedül megy az öccséért az oviba 🙂 
/”Anyaaaa, inkább a Réka jöjjön értem az ovibaaaa, ő mindig elkéri az uzsimat, a Kornél mindig elfelejti” 🙂 /

Sorolhatnám még a sok-sok-sok negatívumot, amivel „biztattak” bennünket, de nem akarom elrontani a kedvemet.
A 24 év alatt sokkal több öröm, szépség és csoda ért bennünket, mint amennyi bánat, vagy lehangoló dolog. Annyi mindent és mindenkit kaptunk Réka által, hogy sorolni sem tudnám.
Persze erre lehet legyinteni, hogy „Áááá, csak ámítja magát szegény Gabika…”
Rosszabb esetben azt is gondolhatják rólam, hogy „Áááá, ez hülye, mi az öröm egy fogyiban? Mi jó van abban, hogy az ember élete végéig felelős valakiért, aki sosem lesz önálló…”
Háááát mindenki azt hisz és gondol, amit akar és szeretne. Én is azt teszem 🙂
Én tudom, hogy mi az öröm ebben az egészben. És már nem akarok magyarázni, magyarázkodni, és nem akarok (már!) meggyőzni senkit.
Elég, ha én így érzem, gondolom és tudom. Ez az én életem. Az én gyerekem.
A 24 éves.
Aki eddigi élete legnagyobb kalandja előtt áll….. de ez már egy másik történet 🙂
ISTEN ÉLTESSEN ÉDESDRÁGASZÉPSÉGESCSILLAGOM!!! <3 <3 <3 “

1

Igen! Boldog Születésnapot Drága Réka! Sokat, egyre szebbeket, és minden álmod váljék valóra! 🙂

Gabi emlékezései egy 2012-es blogbejegyzésből, amit nagyon fogsz szeretni 🙂
Réka édesapjának gondolatai lányáról, a kamaszkor küszöbén.

Szerző: Gini Papp – Zacc
(Patyik Gabi barátnőm engedélyével)

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!