Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

A cigány házaspár öt magyar gyereket nevel sajátjaként!

Mert ilyen is van. Kolompárék,  Ilona és Zoltán, Kiskunmajsán élnek egy takaros házban, és hivatásos nevelőszülőként öt magyar gyermeket nevelnek szeretetben. Cigány-magyar vegyes család, ami pont úgy működik, mintha egy tőröl fakadtak volna. Hiszed vagy sem, már az új szülőkhöz költözés másnapján apának és anyának szólították őket maguktól…

 

 

2

Ilona és Zoltán

“Kiskunmajsán, az „alvégnek” nevezett, többnyire romák lakta városrészben lakik a család. Az udvaron hinta áll, itt is, ott is focilabdák és más játékok hevernek. A ház tiszta és persze romákhoz illően színes. A nevelőszülőként dolgozó Zolival és Ilonával öt gyermek él egy fedél alatt. Mindannyian magyarok.      

A kislányok cserfesek, kedvesek, elsőre meg sem látszik rajtuk, hogy min mentek keresztül. Két éve még egy déli határ menti kisvárosban éltek vér szerinti szüleikkel. Az anya a férfiak után loholt, az apjuk meg egyfolytában dolgozott, a gyerekeket a legidősebb testvér, a tizenhat éves Mónika vagy a szomszédok etették-gondozták. Iskolába nem igazán jártak, napszámba viszont annál sűrűbben. Nem csoda, hogy a gyámügy kivette őket a családból, és mivel a testvérek érdeke mindig ezt kívánja, igyekeztek őket egy családba elhelyezni. Így kerültek másfél éve Majsára, Kolompárékhoz, akik a nevelőszülői tanfolyam elvégzése után három gyermeket szerettek volna vállalni. Jött helyette öt.

„Ez nem örökbefogadás, mi hivatásos nevelőszülők vagyunk, így nem választhattunk, hogy milyen gyermeket szeretnénk. Megdöbbentünk, amikor láttuk, hogy magyarokról van szó, de ugyanúgy örültünk nekik, mintha cigányok lettek volna. És úgy tűnik, ők is elfogadtak bennünket. Ideköltözésük másnapján már mindannyian apunak meg anyunak szólítottak bennünket, annak ellenére, hogy a nevünket is alig tudták” – emlékezett vissza Zoli. Ez nyilvánvalóan betudható a szerető szülőre vágyó gyermekek „önvédelmi reflexének”, mindenesetre érdekes, hogy nemcsak a kicsik, hanem a tinédzserek is hamar megszerettek Zoliéknál lakni. A legidősebb testvér, Mónika már elköltözött ugyan, mert betöltötte a tizennyolcat, és van egy élettársa – akivel már várják közös gyermeküket –, de a mai napig rendszeresen „hazajár”. Az ő „helyére” érkezett a hatodik testvér, a tizenkét éves Krisztina, aki addig a nagynénjénél lakott, aki azonban nem tudta tovább gondozni. „Vesebeteg volt a kislány, de miután idekerült, meggyógyult” – mondja Ilona, és elkezdi sorolni, melyik gyerek miben kiváló. Virág például az egyik legjobb tanuló lett az iskolában. A többiek is megszerették a tanulást. Igaz, a fiúk közül ketten a speciális iskolába járnak, viszont ott kitűnőek.

A gyerekek magaviselete is sokat javult. „Eleinte nagyon rosszak voltak, mindig ellenkeztek. Rengeteget beszélgettünk velük, főleg a tizenhat éves Jánossal. Ő hónapokig vissza akart menni a szüleihez, nem fogadott szót, bántotta a kisebbeket. Olyan este nem volt, hogy ne beszélgettünk volna vele” – mondja Zoli, miközben belép a konyhába az érintett. Kérdezem, hogy haza akarna-e menni a vér szerinti szüleihez. „Jó itt nekem, nem akarok menni sehova” – jön a válasz, de tinédzserkori szégyellősége tiltja, hogy ennél többet mondjon.

A szülők azt is elmondják, hogy semmilyen feszültség nem volt abból, hogy ők cigányok, a gyerekek pedig magyarok. Szakemberek szerint egyébként cigányokhoz többnyire cigány gyerekeket, magyar családokhoz pedig magyar gyerekeket adnak. Nem a rasszizmus miatt, hanem, hogy mindenki a saját kultúrájában nevelkedjen. Persze kivételek akadnak – és az általunk hallott esetekből ítélve ezt a magyarok viselik nehezebben, ahol sokszor „ciki” romákat nevelni.

2

Piros- és fekete pont gyűjtemény: a szeretet nem jelent elkényeztetést

Beszélgetés közben térnek vissza a gyerekek a boltból, ahonnan hoztak egy csokitojást az „újságíró bácsinak”. Amíg Angéla az ajándékot akarja azonnal megetetni velem, Virág odabújik a családfőhöz. „Ritka, hogy így bújnak a nevelt gyerekek. Mi nem csupán munkaként fogjuk fel a nevelőszülőséget. Sokáig próbálkoztunk, de nem lehetett saját gyerekünk, így amikor egyszerre kaptunk ötöt, nagyon örültünk. Bár egy kicsit nagy volt a hangzavar az elején” – avat be személyes motivációikba a családfő. Persze a gyerekek után pénzt is kapnak az államtól, de ők előtte is megéltek. Zoli segédmunkásként dolgozott annak idején a téeszben, majd a gumigyárban, és volt egy kocsmája is az alvégen, ahol hétvégenként diszkót rendeztek. „Amikor nevelőszülők lettünk, úgy éreztük, döntenünk kell a kocsma és a gyerekek között. Mi őket választottuk” – mondja Zoli, hozzátéve, hogy a döntésben a hitük is segítette őket. Tíz éve tértek meg egy kis keresztény csoportban Majsán, de aztán elhanyagolták a gyülekezetbe járást – ám ez most megváltozott. „Amikor megérkeztek a gyerekek, elhatároztuk, hogy a hitben is megerősödünk. Fontos, hogy lássák, hogy nem iszunk, nem csaljuk meg egymást, és így megtanuljanak normális életet élni. Szeretnénk őket taníttatni is, hogy többre vigyék nálunk” – hangsúlyozza Zoli, Ilona pedig megkéri Angélát, hogy mondja el a miatyánkot. Hibátlanul sikerül.

Bár arra kevés esély van, hogy a gyerekek visszakerüljenek vér szerinti szüleikhez, megkérdezem, hogy mi lenne, ha elkerülnének tőlük, mondjuk örökbe akarná őket valaki fogadni. „Nem is tudom, mi lenne” – gondolkodik el Ilona, majd szinte egyszerre mondják: inkább örökbe fogadnák mind az ötöt.

Akkor is, ha így már nevelőszülőként nem kapnának pénzt a gondozásukért.”

Olvasd el a Hetek teljes riportját.

Szerző: Gini Papp – Zacc

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!