Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

“Az utcán sírtam az első börtönjóga óra után”

Amikor először jártam Hellingeri-családállításon, már tudtam, hogy meg kell tanulnom és kikilincselnem a megfelelő szerveknél, hogy javítónevelő intézetek és börtönök falai mögé kerüljek be vele. Hol lenne nagyobb szükség erre az oldási technikára, ha nem ott? Bármire és mindenre szükség van ott, a pokolban, ahol nem jobbá válik egy ember, hanem túlélővé. Mindenre, ami képes a lelkét gyógyítani, formálni, tanítani, segíteni, feljebb emelni. 
És mit ad Isten, közben olvasom Bakonyi Panni blogbejegyzését, aki már nem a tervezés szintjén tart, hanem a tettek mezején. Csak ő jógával segít ott, ahova más bemerészkedni se merne. Én jártam börtönben, látogattam valakit, akit még a rendszerváltás előtt 2 évre tettek hidegre – 18 éves fejjel – azért, mert nem volt hajlandó fegyvert fogni. Szolgálatmegtagadóként lett börtönviselt priuszos. Szerinted mekkora törés ez egy serdülő gyerek/felnőtt lelkének? És ő “csak” egy jófiú volt, nem egy olyan ember, aki totális hátránnyal indult az életbe, mondjuk intézetis kölyökként. Szóval jártam nála, többször is Baracskán. Én, aki a repülőtéren is nehezen viselem a kontroll kapukat, átmentem ott vagy 5 ilyenen, miközben mindenemet leadtam az elsőnél. Nagyon félelmetes, talajvesztett érzés, hidd el nekem!
Ha láttál már börtönben készült dokumentumfilmet, azért a felszínt legalább érted. Panni erről mesél. Panni, aki az egyik legbátrabb nő, akit legalább a blogján keresztül van szerencsém ismerni. 

 

 

“Álmomban sem hittem volna, hogy egy barátoknak írt blogbejegyzés ilyen utat fog bejárni. Nagyon örülök, hogy ennyien olvastátok. Péntek reggel egy rövid időre inaktiváltam, mert hibáztam azzal, hogy nem kértem előre engedélyt a közlésére – nem gondoltam, hogy az ismerősökön kívül bárkit is érdekelne. Öröm, hogy pár óra alatt megkaptam a publikálásra az engedélyt, a börtön vezetőségének köszönhetően. Nagyon boldog vagyok, hogy számukra is ennyire fontos a projekt, hálás vagyok, hogy a részese lehetek. Köszönöm. 

És szintén köszönöm a sok támogató megkeresést, igyekszem mihamarabb válaszolni mindre.”
2015.08.14.

Íme a bejegyzés 2015.08.13-ról:

Szerda hajnali egykor beállítottam az ébresztőmet 5.50-re, reggel fél nyolc és nyolc között volt jelenésem az egyik bv. intézetben.
Keveset aludtam, azt is forgolódva. Persze az 59-es villamos az orrom előtt ment el, de egy kicsit gonosz vigyorral nyugtáztam, hogy ha kések, nem akkora tragédia, megvárnak, hova is mennének…

A vonaton müzli és laktózmentes tejes kávé, robogunk, összemosódik a táj, ki-ki munkába, iskolába igyekszik, én meg… És rám tört a félelem, és az egész hirtelenjében nagyon rossz ötletnek tűnt.

Aztán azokra gondoltam akik támogatnak és mellettem állnak, és próbáltam megnyugodni. Leszállás, séta, majd feltornyosult előttem a börtön. Hatalmas falak, szögesdrót, ablak alig, megrémültem.

3

Odasétáltam az ajtó elé, se kilincs, se semmi, majd váratlanul megszólított egy hang, ki vagyok, mit akarok? Akkor vettem észre a hangszórót, mondtam a nevemet, és hogy jöttem jógát tanítani.
Nyílt az ajtó, szembetaláltam magam egy üvegfallal, ami tükröződött. Mögötte az őr, kérte tőlem a személyimet, persze a tárcámban eltűnt, szóval a szerencsekártyám, az összes pénzem, kisöccs fotóm, motivációs üzenetem, kávés kuponom a tálcában landolt, és már láttam, ahogy megszégyenülten ballagok vissza a vonat felé, mert elhagytam a személyimet és nem engednek be. Aztán meglett 🙂 Kaptam kis kártyát, meg egy kulcsot egy széfhez, amibe a nálam lévő összes dolgot ki kellett pakolnom. Persze telót, adatrögzítő és adathordozó cuccokat. Mindent. Aztán át az üvegajtón, meg egy mágneskapun, reptéri ellenőrzés feeling, csak most nem nyaralni mész, hanem épp bezárnak. Táska check szintén.

3

Így voltam felöltözve. A cél az volt, hogy normális legyen, tudjak benne mozogni, de ne legyen sem feszes, sem rövid, sem kivágott.

És a következő ajtó mögött vártak rám az itteni koordinátoraim, kapcsolattartóim. Sok sok biztonsági ajtón át és néhány körleten keresztül jutottunk el az irodába, ami az egyik olyan folyosón van, ahol a fogvatartottak szabadon grasszálhatnak. Nagyon nem tudtam hogy viselkedjek, mik a szabályok, szóval miután leültünk hármasban kérdések tömkelegét zúdítottam rájuk.

Kaptam 10 erőszakos bűncselekményért fegyházban ülő, nagy büntetés töltő (van, aki majd’ 15 év múlva szabadul, és ki tudja mi óta ül már) fiatal férfit. Azaz csak kilencet, mert a 10. valamiért büntetést kapott, és nem jöhet. De majd csatlakozik. Na itt éreztem azt ismét, hogy oké, Panni, OLAJRA! És őszinte leszek, nem tudom miért nem léptem le, rettegtem. Ülünk az irodában, zavaromban és félelmemben butaságokat kérdezek, próbálok felkészülni, összerakni a fejemben 5 mondatot amit elmondok, esélytelen. Ránézek a listára, van rajta egy arab név is. Mondom, ne. Képtelen leszek két nyelven tanítani ilyen körülmények között, ez túl sok, léptem. Megnyugtatnak, hogy magyar anyanyelvű. Ok, mínusz egy stresszfaktor. Így már csak 999 cikázik a fejemben…

Zajongás a folyosón, átmozgatták a jógások egy részét, menjünk be a terembe. Találkozunk, köszönnek, vizslatnak, zavarban vagyok, majd semmibe se vesznek. A terem kb. 40 négyzetméter,közösségi helyiség tele székkel, egy csocsó és egy pingpongasztal, szőnyegekkel. Jelenléti ív, beszélgetnek, mintha ott se lennék. Lassan szállingóznak a többiek is, aláírás, mi lesz ez? Mi az a jóga, ne higgye azt senki, hogy tud bárki is újat mutatni nekik, ők aztán erősek mint a bivaly és ehhez hasonlók. Kértem, hogy pakoljunk el, felkapok két széket, és megkapom az első kedves gesztust, az egyikük kiveszi a kezemből őket, hogy ne én cipeljek, annyit nem ér a jóga, hogy megsérüljek. Az első kérdés pedig az, hogy vajon ő is ilyen mosolygós lesz-e, mint én vagyok jóga után? Mondtam, hogy igyekszem majd hogy így legyen.

Három szóban bemutatnak, addig körbenézek, kik is ezek a zsiványok. 20-40 év közöttiek. Fiatalok mind. Rövid haj, van aki kopasz. Tetoválások tömkelege. Rabruha, tyúklábmintás gatya és ing. Nagy részük kigyúrt, izmos, nagyon jó kondiban lévő, ketten kicsit tunyábbak, de inkább átlagosnak mondanám őket. Van két szemlélődő, nem is ülnek szembe velem, hanem oldalt, közel az ajtóhoz, van pár nagy dumás vagány, és néhány érdeklődő. Ahogy azt az amerikai filmekből ismerjük mind.

Én jövök, néznek mind. Extra zavarban vagyok, keresem a szemkontaktust. Bemutatkozom, elmondom, a sztorit, hogy hogyan is kerültem ide, honnan jött az ötlet. Nevetnek a véletleneken. Beszélek a gyerekkoromról, mozgásról, miket csináltam, és mi a célom ezzel a jógás mozgásos témával. Mesélek a jógáról, nevetünk a melegen, hogy Bikram megirigyelné. Kérem, hogy beszéljenek, sportmúltról, sérülésekről, tudják-e mi az a jóga. “az ahol labdán ülnek?” “ahol a lábukat meg a kezüket olyan hülyén összetekerik?” Mesélek arról, hogy edzettem sportolókat, crossfittereket, futókat, higgyék el, tudok olyan dolgokat adni nekik, ami elfáraszt, megizzaszt, és jó hatással lesz a testükre. Nem hiszik. Kóstolgatnak, szemtelenek. Van aki folyamatosan beleszól.

Magyarázok nekik, hogy az a célom, hogy tényleg úgy teljen ez a két óra, ahogy nekik a leghasznosabb. Ezért most igény és helyzetfelmérünk. hogy utána jobban személyre lehessen szabni. Páran kinevetnek. Őrök ellenőriznek, nézik, mit csinálunk. Néhány rab is bekukucskál.

Kezdődik az óra, szokásos kezdés, Tadasana, csukott szemmel. Lélegezz, figyelj befele, hunyd be a szemed. Nem hunyták, néznek furcsán, nem értik. Nekem sem esik le miért nem csukják be a szemüket. Bizalom kontra börtön…

Haladunk lassan, kóstolgatnak, dumálnak, fegyelmezetlenkednek, próbálják csinálni a gyakorlatokat. Magyarázok, mutatom, javítgatok. Nem érek hozzájuk. Még korai lenne. Egy egy nehezebb gyakorlat után megizzadva kezdik elhinni és érezni, hogy ez jó, ez kemény lesz. Jól esik nekik a gerinc átmozgatása. A válluk kötött, nevetünk, hogy alig tudják összefonni a karjaikat.

Flow-ba kerülök. Tanítok. Nem rabokat, hanem embereket. Látom a testüket, hamar felmérem mi a helyzet, mi lesz nekik jó. Kísérletezem igazam van-e. Nézem a reakcióikat. Dicsérek, sokat. Bal oldalamon áll egy csöndes fiú. 30-35 körüli lehet. Tele tetovált, nagyon harmonikus testalkattal. Szó nélkül. Úszott, mondta még az elején csöndesen. Nagyon koncentrál és gyönyörűen csinálja a gyakorlatokat. Van testtudata. Nagyon megdicsérem. Csillog a szeme, próbál a légzésre is figyelni. A többieket is dicsérem. Nem értik. Teljesen elfelejtem, hogy hol vagyunk, csak tanítok, és talán egy picit ők is elfeledkeznek róla. Új impulzusok, új hangvétel, új élmények.

Elfáradunk. Szünet. Megrohamoznak a kérdéseikkel. Van aki boxolt régen, és… Van akinek fáj a háta. A másikuk a válláért van oda, hogy mennyire izmos, de egyáltalán nem mobil, mit kezdjünk vele…

4

Második rész, lent a talajon. Fekszünk, térdelünk, guggolunk, erősödünk és nyújtunk. Ahol tudom bevonom őket. A guggolásnál látom a tiszteletet a szemükben, megdicsérem aki tudja, hogy sarok a talajon, térd nem esik be, gerinc egyenes, mutatom is, felhördülnek, beszélünk egy kicsit deadliftekről, fekve nyomásról, a fekvő is szóba kerül. Mutatom, csodálkoznak, egy nő aki tud fekvőzni és érti némileg a fitnesz szlenget.

Beteszek pár izzasztó gyakorlatot, és nagyon buzdítom őket. Koncentrálnak, és kibírják. Csinálják, és minden gyakorlat után visszajelzik, hogy kinek hogy volt ez jó vagy nem jó. Kicsit elkezdenek fegyelmezetlenkedni. 1 perces néma csöndes, hulla pózban fekvéseket írok elő. Mint legnehezebb feladat. Az csak utólag esett le, hogy a hulla póz kifejezés lehet nem annyira nyerő itt. Ez hat.Megnyugszanak. Egyre többen csukják be a szemüket. Egyensúlyozunk, kiesnek, kártyavár, dominó-birodalom. Nagyon nevetünk. Aztán jobban megy. Már nem tudom hol vagyok, nem érdekel. Tanítok.

Fekvőtámasz, kar és kéztámaszos pózok. Megszenvedünk a jó vállpozícióval, könyökhajlat forgatással. Gerinccsavarás a végén és relax. Fekszenek hanyatt. Beszélek, semmi extra, csak testrészekre koncentrálunk megfeszítjük, ellazítjuk őket, és lélegzünk. Teljes jóga légzés. Nem szerettem volna az elején érzelmekre ható mélyrelaxot. Lassan megnyugszanak. Mindegyikük becsukja a szemét. Kint cellaajtó csapkodás. Ők csöndesek, gyakorolják a légzést, és csukott szemmel mozdulatlanul fekszenek. Beszélek, kb 10 percig vagyunk így.

Relax vége, csöndben maradok. Megdicsérem őket, hogy gyönyörűen jógáztak, és maradjanak még legalább 8-10 lassú légzésig így. Aztán csendben jöjjenek ki a pózból, ne zavarják a társaikat. Így maradnak, talán picit tovább is. Nagyon béke van. Látom ahogy emelkedik és süllyed a mellkasuk, lassan és egyenletesen lélegeznek. Lassan éledeznek fel, mozgolódnak. Az egyikük felsóhajt:

“és ehhez börtönbe kellett kerülnöm, hogy ezt megtapasztaljam?”
helyeslő morgás.
“Jógázunk a börtönben. Hihetetlen, nem?”

De az…

3

Beszélgetünk. Lelkesek, mesélnek, ki mit szeretne, milyen gyakorlatot, erősítőst, nyújtóst, az egyiknek a hátára kellene valami, mert az ágyéki lordózisa fokozott. A másiknak a lúdtalpa. A vállmobilitásra mindegyikük rákattant. És arra is, hogy szép legyen a tartásuk. És lábra, fenékre gyúrunk majd. Együtt vagyok 9 zsivánnyal egy teremben, sportról, testről, megoldásokról beszélgetünk, mint bárhol máshol. Csúnyán néznek arra, aki rám néz csúnyán kintről vagy beszól. Kérnek cellában gyakorolható feladatokat. Két hét múlva lesz a következő óra, nagyon várják, miért nem már holnap?!
Visszasétálunk a rácshoz, elviszik őket, köszönnek, köszönök. Beszélgetek az itteniekkel. Azt mondják zseniális volt. Hogy olyan kisugárzásom és kommunikációm van, ami ritkaság, és csoda volt bent.

Búcsúzom, kimegyek a sok kapun, visszaszerzem a széfből a cuccaimat, csapódik a faajtó mögöttem, engem meg ráz a hideg és folyik a könnyem. Ténfergek az utcán, nem tudom még mi mit jelent, és mi történt, csak azt érzem, hogy valami nagy és jó. És nem én csináltam, rajtam csak átfolyt. Lassan esnek le a jelentősség teljes dolgok. Pl. a csukott szemek és hasonlók. Mennyire fogékonyak voltak…

Nincsenek illúzióim.Nem tudom mi lesz a következő alkalommal. Készülök rá, nekik, mert fontos nekik talán. Azt érzem sokkal többet kaptam, mint adtam. Még most is a hatása alatt állok. Várom a következő szerdát. Nyitott vagyok.

ps: Azt gondolom, hogy az, hogy ez a projekt létrejöhetett, és annyi más fejlesztés és tanfolyam, nevelés folyik a börtönökben az első kis lépés egy egészségesebb rendszer felé. Nagyon hálás vagyok, hogy a része lehetek, és minden elismerésem a bátor és újító vezetőségé. Köszönöm.

Közreadta: Gini Papp – Zacc
(Szerző: Bakonyi Panni)

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!