Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

Egy hétig őrizte fogságba esett társát az ír szetter!

Phoebe a basset hound kislány egy ciszterna fogságába esett Washington állam erdejében, egy szakadéknál lévő vízmosásnál.

 

 

2

Tillie, Phoebe ír szetter barátja nem mindennapi kitartásáról szól ez a történet.

1

Egy erdőben víztározó fogságába esni alacsony termettel nem csak hiba, de halálos hiba lehet. A kis basset hound elnézte az utat és máris ott találta magát. Barátja őrizte, biztosan kitartásra is biztatta, egy teljes héten keresztül. Napközben elvándorolt mellőle, hogy segítséget keressen számára.

Vashon Island Pet Protector nonprofit állatvédő szervezet facebook oldalán ez idő alatt keresés indult az eltűnt kutyusok után. Erre a felhívásra érkezett az első jelzés, miszerint a vörös kutya többször járt az erdő környékén lakók felé, majd minden útja után visszaindult a vízmosáshoz. Ez már kiinduló pont volt, önkéntesekből álló kis csapat nekiindult az erdőnek, miközben azért fohászkodtak, hogy a meredek vízmosásnál ne essen bajuk az állatoknak. Bár tűt kerestek a szénakazalban, egyikük mégis halk “vau-t” hallott meg, majd néhány percre rá megtalálták a ciszterna fogságában lévő Phoebe-t és a mellette őrködő Tillie-t. Mindketten éhesen, és a kihűlés szélén voltak, de éltek. Az állatvédő szervezet szóvivője újra emlékeztette az embereket a sikeres akció után arra, hogy ha elveszítenek egy állatot, ne adják fel a reményt és keressék több módon is, mert a csodák megtörténnek.

Szerző: Gini Papp – Zacc
(usatoday.com)

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!