Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

Süss karácsonyra bejglit Mariska nénivel!

Mariska néni, közel a nyolcvanhoz úgy pörög a konyhában és úgy dagaszt, hogy öröm nézni. Bearanyozta a napomat, drága nagymamát juttatta eszembe, aki ugyanilyen szeretettel nyúlt az étel minden összetevőjéhez. Újra láttam őt is kelt tésztát dagasztani, nyújtani, diót darálni, tepsit kenni. Ő sparhelten készítette az ételeket, amibe én rakhattam a kis fadarabokat, hogy gyöngyözhessen a jól bezöldségelt, aranysárga tyúkhúsleves, rotyoghasson a mélyvörös kakas pörkölt, loboghasson a nokedli főzővize, miközben ő már a bejgli tésztáját dolgozta össze a töltelékekkel. Noha még folyóvíz sem volt a konyhájában, és döngölt föld volt a padló, annál boldogabb nyarakat elképzelni sem tudnék magamnak ma sem, mint amit az nyújtott számomra. Az almazöld konyhaszekrény, gravírozott vitrin üvegével rejtette a csigatészta készítő kis szettemet, amihez én magam gyúrhattam, nyújthattam a tésztát is, amit aztán felsodorgattam, és ezt főztük bele a húslevesbe. Duplán jól esett az étel, mert én is hozzájárulhattam az elégedetten kanalazó arcok boldog mosolyához. 

 

 

81 éves nagyi énekli Kis Grófot az unokával. Nagyon cukik! 🙂

Mariska néni se most sütötte először, és biztosan hosszú út vezetett a tökéletes bejgliig. A videó alatt leírom neked ahogyan én készítem, sokszor került már az asztalra, bízz magadban és csináld meg, menni fog neked is!

Kenyérsütőben készíthető Panettone! Pillanatok alatt elkészíthető! Recept ITT!

Hozzávalók

  • 5 dkg friss élesztő
  • 5 dl tej
  • 15 dkg cukor
  • 80 dkg finomliszt
  • 2 csipet só
  • 10 dkg vaj
  • 1 db tojás (felvert, a tészta kenéséhez)

Töltelék

  • 75 dkg mák (vagy dió, darált)
  • 45 dkg cukor
  • 4.5 dl tej
  • 1 db citrom héja

Elkészítés

  1. Az élesztőt 2 dl tejben 1 teáskanál cukorral felfuttatjuk.
  2. Az átszitált liszthez hozzáadjuk a sót, a maradék cukrot. Átkavarjuk.
  3. A felfuttatott élesztőt beleöntjük a lisztbe, majd hozzáadjuk a maradék langyos tejet, és jól kidagasztjuk. (Én géppel szoktam kb. 5-8 percig.)
  4. Hozzáadjuk a megolvasztott vajat, és addig dagasztjuk, amíg hólyagos nem lesz a tészta.
  5. Kb. 1 órát kelesztjük. Majd 3 részre osztjuk. Ebből a tésztából 3 rúd lesz.
  6. Kinyújtjuk jó vékonyra, kb 0.5 cm-re. Megtöltjük a töltelékkel, és feltekerjük, majd így még kelesztjük kb 30 percig. Megkenjük a tetejét felvert tojással. Előmelegített sütőbe tesszük. 10 perc elteltével újból átkenjük a felvert tojással a tetejét, és sütjük 20 percig.

Töltelék

    1. A tejet a cukorral feltesszük főni.
    2. Amikor fő, beleöntjük a mákot vagy a diót, és kb 1 percig még a tűzön főzzük.
    3. Levéve belekeverjük a citromhéjat, s rákenjük a kinyújtott tésztára.
  • sütési hőfok: 180°C

(Vigyázzunk, ne tegyük túl meleg sütőbe a feltekert bejglit, mert az nagyon hamar megbarnul, és ne tegyük alacsony hőmérsékletűbe se, mert akkor viszont túlkelhet a tészta. A mákos vagy diós bejglink akkor nem reped szét, ha felül megszurkáljuk a kész süteményt, így ki tud jönni belőle a gőz, és nem robbantja szét két kezünk és türelmünk kemény munkáját. A legfontosabb szabály: akkor sem szabad elkeseredni, ha minden kritériumot töviről hegyire betartva reped meg a tésztánk. Az nem is igazi bejgli, ami nem reped meg. A cukrászok is ritkán látnak repedésmentes bejglit, nyugodj meg! 🙂 )

Isten tartsa meg jó egészségben a drága Mariska nénit, süssön még sok ilyen gyönyörű kalácsot a családnak!

Szerző: Gini Papp - Zacc

Ha tetszett, kérlek oszd meg te is, és mindig nézz szét a lap alján lévő képes ajánlatok között is! Ha van kedved, jobb oldalon csatlakozhatsz Facebook oldalamhoz, így egy jó kis csapat tagja lehetsz.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!