Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

Kitudódott a wannabe erőember titka

Nézzünk szembe a tényekkel, a világ tele van hamisítványokkal. Különösen igaz ez az internet világára. Az elmúlt időkben kiderült egy rakás dolog, ami azt mutatta meg, hogy bekajáljuk mások hazugságait. Volt a lány, aki ki se mozdult a szobájából, de televágta az Instagramját olyan fotóshopos képekkel, amiért irigyelte a világ mi mindent látott Thaiföldből. Aztán egy másik, akinek már közel 2 milliós követő tábora volt, mert multimilliomos csemetének adta ki magát, és luxus helyeken és cuccokkal fotózta magát, persze kiderült, egy átlag életet él valahol Amerikában. Annyi de annyi van belőlük, hogy Dunát lehet velük rekeszteni. Azért Luis Fernando Candella rá tudott erre húzni egy kicsit még.

 

 

louis

Felposztolta magáról ezt a fotót azzal, hogy hónapokat nyomott a konditeremben ahhoz, hogy ezt az őrült képet megcsinálhassa. Sőt, hozzátette, hogy a barátnője hisztérikus sírásba tört ki, amikor látta, hogy ő másodpercekre van a halálos zuhanástól.
A talpadról is folyik a víz ha ránézel nem igaz?

Egy ember kapaszkodik 984 méter magasságban a tengerpart feletti sziklába, a semmi fölött. 

friend

Erre előbukkant ez a vagány tesztoszteron bomba, aki utána csinálta, nem is akárhogyan.

k10

A csajnak legalább a családja segített…

csimpi

Aztán volt aki biztonságos csimpánz pózba fotózkodott

bizik

És mit mondjuk erről a faterről?

pár

Azért álljon már meg a menet! De nem?

vihog

Aztán még vigyorog is…

k10

Csak lazán…

kid

Mennyiért ültetnéd oda a gyerekedet?

kid

Mindez Brazíliában a Pedra Branca-ban található, 984 méterre a strand felett

föld

…csakhogy…mindössze 1 méterre a föld felett…

föld

Candellának köszönhetően az egyik legnépszerűbb hely lett, ahova magukat és egymást fotózni járnak az emberek, hogy azt lehessen mit posztolni a Facebookra… 

Kattints ide és nézd meg a “Hagyjuk már az oroszokat, itt vannak a tök perverz Japánok” című képsorozatot!

Szerző: Gini Papp – Zacc
(viralthread.com)

Szerző: Gini Papp - Zacc

Ha tetszett, kérlek oszd meg te is, és mindig nézz szét a lap alján lévő képes ajánlatok között is! Ha van kedved, jobb oldalon csatlakozhatsz Facebook oldalamhoz, így egy jó kis csapat tagja lehetsz.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!