Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

Az olaszországi Iseo tavon kipróbálhatod milyen érzés vízen járni

Christo Dzsavacsev bolgár csomagolóművész szabad kezet kapott, hogy megvalósítsa régen megálmodott projektjét. Becsomagolhatott egy egész tavat. A San Paolo szigetét, Monte Isolát és Sulzano faluját összekötő, rikító narancssárga, lebegő móló hihetetlen élménnyel ajándékozza meg a rajta sétálókat!

 

 

móló3

móló2

móló

Először a német parlament épületét, a berlini Reichstagot csomagolta be 1995-ben.

berlin

(A becsomagolt Reichstag – fotó: kultúrpart)

2005-ben a New York-i Central Parkban helyezte el a Kapuk nevet viselő installációt burkolta be. 2009. november 19-én meghalt Jeanne-Claude, Christo művésztársa és felesége. Mivel megígérték egymásnak, hogy művészetük továbbra is fennmarad, Christo egyedül folytatja a közösen elkezdett két tervet. Az egyik az Over The River (A folyón át) nevet viseli, és az Arkansas folyó Colorado állami szakaszát érinti, valamint a The Mastaba című installáció, amely az Egyesült Arab Emírségekben készül.

Mastaba-Christo-Jeanne-Claude-05

Christo és Jeanne-Claude a Mastaba tervei mellett

Az olasz Iseo-tavon (Lombardia, Brescia város közelében) sajnos csak két hetet biztosítottak a látogatók számára, hogy kipróbálják a vízen járást, pedig biztosan lenne rá igény. Én magam is szeretnék besétálni San Paola szigetére. Egyenlőre csak június 18. és július 3-a között tehetjük ezt meg, remélem lesz ráadás.

A belépés teljesen ingyenes, sőt, a több millió eurós projektet saját zsebből finanszírozta a csomagolóművész, aki ez alkalommal a tó vizét “csomagolta be”.

Szerző: Gini Papp – Zacc

Programajánlók itt is:

Mezítlábas park, ami mindig nyitva van és ingyenes ITT!  
A tihanyi Szedd magad levendula 2016 kiírása és levendulából készült receptek ITT!
Menj, nézd meg a magyar falut, ami az egész világ csodál! – kattints ide!
A Varázslatos Magyarország Természetfotós pályázat nyertes művei ITT!
Ha június, akkor irány az Alcsúti Arborétum, szentjánosbogár lesre – részletek ITT!
Meseszép fotósorozat két világ között, érdemes ide kattintanod!
Tudtad, hogy nem messze tőlünk, Ausztriában vagy egy függőhíd és lépcső a semmibe? Mindenképp nézd meg ezt a cikket! Kattints!
Ezekben a vizekben meg kell fürdenem mielőtt meghalok! Kattints ide!
A tiroli bobozás le ne maradjon a bakancslistádról! 🙂 Kattints!
Leírhatatlanul szép a cseresznyevirág szirmoktól hömpölygő folyó Japánban! Kattints ide érte! 
Ősrégi ginkó fa levelei aranyozzák be az udvart, ezt nézd!
144 éves lilaakác ontja magából az illatot Japánban! Nézd meg ITT!
Látogass el a dörgicsei Levendáriumba! Részletek ITT

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!