Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

“El fogom mondani a lányomnak…” – Puzsér Róbert betalált!

Puzsér Róbert az egyik legmegosztóbb alak, akit csak ismerek. Hozzá hasonló ellentmondásos ember talán csak a Csernus.  Azoknak, akik zsigerből rühellik a szókimondást, megmondóemberséget, hordószónokokat, azoknak hiába is érvelgetnék miért imádom én az ilyen tagokat. Hiszen éppen azért imádom, amiért ő utálja. Én bírom a pacekbamondókat, még akkor is ha sértő, talán mert én is ilyen vagyok és ezt is várom el a barátaimtól.
Nem mindenkitől, attól a két-három embertől, akik tudják is, felnézek rájuk annyira, hogy tanulni akarok a véleményükből és valóban hatni fognak rám a mondataikkal. Az okoskodó hülyéket én sem állhatom, és azok úgyis rövid úton tájékoztatva vannak arról, milyen magasságokból teszek a véleményükre. 

 

 

Szóval Puzsér egy olyan fazon, akit szeretek olvasni, de hallgatni még jobban. Bírom, hogy miközben egy szétcsúszott depresszív faszinak látszik, aki szétdrogozta agya jelentős részét, rohadt éles látó, összeszedett és istentelenül jól fogalmaz. Kevés ember képes arra amire ő, hangosan röhögök fel rajta még akkor is, ha épp metrón olvasom. Ugyanakkor baromi mélyen képes elgondolkodtatni. Tudom, hogy a vulgaritást is arra használja, amire én, nyomatékot ad vele. Ez csak azoknál működik, akik nem ragadnak le egy bazmegnél, hanem értik, hogy az ott egy hármasfelkiáltójel. Na jó, szóval most, hogy ‘felépítettem’ Puzsért, mondom miért történt most ez. 
Olyan briliáns eszmefuttatást olvastam tőle, amit mindenképpen át akarok neked adni.
Arról beszél – ő a férfi -, hogy mit fog elmondani serdülőkorban lévő lányának, ha egyszer úgy adja a sors majd. És itt igen hangsúlyos a FÉRFI szó, mert ha mindezt egy nő írta volna, akkor fapicsának, vagy feminista baromnak, esetleg leszbikus kurvának szólítanák meg a kommentek. Igazából általános frusztrációkról beszél, amelyek tabu témák mégis. Sziklákat szakít le a lelkekről ezzel az írásával. Hogy miért? Olvasd csak el és megérted…

puzsér

(fotó: mediashow.blog.hu)

“Hogyha lesz egy lányom, tizennégy éves kora táján elmondom majd neki, hogy a férfiak állatok. Szexuális ösztönök által hajtott biológiai gépek, akiknek nem szabad hinni, mert semmi mást nem akarnak, csakis dugni. Elmondom majd neki, hogy tizenöt és harmincöt éves kora között mást sem fog hallani a férfiaktól, mint azt, hogy ő milyen különleges, és figyelmeztetni fogom, hogy ezekből a vallomásokból soha egyetlen szót se higgyen el, mert ezek soha nem neki, hanem mindig az életkorának és a testének szólnak. Azt fogom neki tanácsolni, hogy mindig várjon a szexszel legalább az ötödik randiig, mert abból az élményből csak azt tudja majd kivenni, amit előtte beletesz. Ha viszont még a tizenötödik alkalom környékén sincs a srác szexuális akcióban, akkor koptassa le, a szűzkurva ugyanis hasonló pokolbéli démon, mint édestestvére, az energiavámpír. Elmagyarázom majd neki, hogy az első aktus után új játék kezdődik. Elmondom, hogy a férfiak csak az első ejakulációjukat követően kezdik el a maga valójában látni a mellettük fekvő nőt. Ekkor dől el, hogy milyen hosszú, és milyen minőségű lesz a kapcsolat. Megérti majd, hogy az első aktus nem pont a mondat végén, hanem kezdőbetű az elején.

Kidobálom a romantikus komédiákat tartalmazó DVD-ket, és szemétre hányok minden személyiségromboló hazugságot, ami azt tanítja a nőknek, hogy elég jól kinézniük meg kellően bonyolultnak lenniük, és jön is a milliárdos lovag, akivel minden nehézségen keresztülgázolva beleügetnek majd a naplementébe. Közlöm majd a lányommal, hogy a gazdag és jóképű férfiak kurvázni járnak, a feleségük mellett szeretőt tartanak, továbbá senkivel nem ügetnek el sehova, mert holnap a titkárnőjüket szopatják, holnapután meg a szexi pincérlányt szedik föl a sarki presszóban. Azt tanácsolom majd neki, hogy kerülje a BMW-slusszkulcsot pörgető vállalkozókat, ahogy azokat is, akik a szoláriumban meg a gyúróteremben találtak második és a harmadik otthonukra. Olyan férfit válasszon, aki családban és gyerekben gondolkodik ahelyett, hogy a Cosmopolitan kulcskifejezéseit ismételgetné, miszerint: „utazás”, „pezsgés”, „szerelem”, „party” és „izgalom”.

Az én történeteim ott kezdődnek majd, ahol a többi mese véget ér. A pár ellovagol a naplementébe, majd ötpercnyi intim hallgatás után kezdődnek az ingerült viták, a kicsinyes harcok, a mindennapos civakodás. Mert ez is része a párkapcsolatnak, s mert meg kell tanulni nem elveszteni, és meg kell tanulni nem megnyerni ezt a háborút. El fogom mondani a lányomnak, hogy vigyáznia kell majd a pasijára, mert a nők érzelmek és kommunikáció terén jobbak, mint a férfiak, így az ő lehetőségük és felelősségük egy ilyen konfliktusban mindig nagyobb. Elmondom majd neki, hogy a férfiak nem háborúra, nem feszültségre, nem vibrálásra és nem izgalomra vágynak az otthonunkban, hanem nyugalomra, békére, figyelemre és szeretetre. Épp amire a nők: az otthon biztonságára és melegére.

Szeretném, ha a lányom megértené, hogy azok a nemi szerepek, amelyeket az evolúció alkotott, jótékony, segítő erők. Ezekben a szerepekben és ezek által a szerepek által találhatunk boldogságot. Vesse meg azokat a férfiakat, akik azt hangoztatják, hogy a háztartás meg a gyereknevelés nem nagy dolog. Vesse meg őket, de ne akarjon nekik bizonyítani – ezen ugyanis a nők már túl vannak. Elmesélem majd a lányomnak, miként bizonyították be a nők, hogy képesek államot és céget vezetni, hogy képesek háborút nyerni, szédületes karriert befutni, vagy mázsás súlyt felemelni. Ugyanolyan jók és ugyanannyit érnek, mint bármelyik férfi – és ide ki lehet tenni a pontot. A férfiak ugyanis nem tudnak ugyanolyan jók lenni gyerekszülésben, mint a nők, nem képesek felnőni az anyasághoz, a női sors elragadó csodájához. Elmondom majd a lányomnak, hogy ma már nem az a kérdés, hogy ő képes-e arra, amire a férfiak – hiszen köztudottan képes –, hanem az, hogy ez vajon boldoggá teszi-e őt. Azt tanácsolom majd neki, hogy ne féljen karrierbe fogni, ha úgy érzi, szingliként vagy gyerek nélkül volna boldog. Sokfélék vagyunk, vannak olyan emberek, akiknek nem való a család, akik más téren és más módon tudnak kiteljesedni. De azt is megértetem majd a lányommal, hogy ez egy olyan döntés, amit legkésőbb harmincöt éves koráig meg kell hoznia – és aztán többé nem visszanézni.

Figyelmeztetni fogom, hogy ha egyenrangú partnerségre vágyik, akkor soha ne követelje meg a tizenkilencedik század előjogait: ne várja el az éttermi és a taxiszámlák kifizetését, a kabát felsegítését, ne várja el, hogy a férfi kezdeményezzen, vagy hogy anyagi biztonságot nyújtson. Vagy-vagy. Nem mazsolázhatja ki a férfi-nő kapcsolatok minden valaha volt stációjából az ínyére valót: nem lehet egyszerre Disney-hercegnő és valódi partner. Azt fogom kérni a lányomtól, hogy mindig maradjon nő. Ne a külsőségekben, ne a hisztiben, ne a csajos rucikban, és ne ebben vagy abban a divatirányzatban. Legyen nő a lényében, a gondoskodásában, az odaadásában, az együttműködésében, a megtartásában és az anyaságában.”

(Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 04.)

Nos, ha nem is ilyen nyersen és sarkosan adjuk is át az alapokat lányainknak, akkor is be kell fejeznünk az etetésüket. Nem Dzséneres lányregénybe cseppentek a XXI.század szülöttei, tudniuk kell, hogyan igazodjanak el a világban, a párkapcsolataikban. Nem igaz?

Ajánlott a témában még:

Szerző: Gini Papp  – Zacc

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!