Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

Nagy László költőóriás üzenete 1975-ből, neked és nekem!

Nagy László (1925-1978) Kossuth-díjas költő, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja. Mégsem tanítják az iskolában verseit, az őt megillető helyen. 

 

 

(fotó: cultura.hu)

Gyerekkori, lábát érintő csontvelő gyulladása, egy életre járógép használatára kényszerítette. Kezdetben festő-képzőművészeti úton indult el, és míg a Képzőművészeti Főiskolán tanult, versek is kezdtek kikerülni kezei alól. Előbb egy diákújságban, majd Sőtér István híres Négy nemzedék című antológiájába is belekerült.

1948-ban eldöntötte, hogy mégis inkább költő lesz, és átiratkozott bölcsész hallgatónak, magyar–szociológia–filozófia szakra, majd fél év után áttért az orosz szakra, hogy Szergej Jeszenyint fordíthasson.

Fiatal költőként ösztöndíjasként Bulgáriába tölthetett két esztendő, ott csiszolta tovább nyelvtudását és fordított, később gyakran vissza is járt oda. 

1952.augusztus 20-án házasságot kötött Szécsi Margit költőnővel, 1953-ban megszületett András fiuk. Életüket Budapesten töltötték. 1953 augusztusától 1957 febuárjáig a Kisdobos szerkesztője, majd főszerkesztője volt. 1957 elején megszűnt irodalmi állása és évekig műfordításból élt.
1959-től haláláig az Élet és Irodalom képszerkesztője, majd főmunkatársa lett.

1966-ban Kossuth-díjat kapott. Az 1960-as években néhány verseskötetéhez illusztrációkat is készített. 1975 februárjától napi rendszerességgel vezetett naplót, amely 1994-ben jelent meg Krónika töredékek címmel. Ugyanebben az évben – a költő ötvenedik születésnapjára – készült Zolnay Pál portréfilmje, melyben Kormos István és Nagy László beszélgetett. 

Ebből hoztam egy szemelvényt:

Nagy László költészetéből már a hatvanas években több mondat, verssor vált szállóigévé. A Ki viszi át a szerelmet című versről kis túlzással azt állíthatjuk, hogy teljes egészében szállóigévé vált, a költő legismertebb műve lett.

“Nagy Lacinak különös fénye volt. Az arcának, a tekintetének, a mosolygásának, a mozdulatainak. Ezt a fényt a feje feletti glória adta, aranyozta be vele lényét. Mint a szentekét. Mert Nagy László szent ember volt. Egyetlen mindmáig, akinek a nevét az írószövetségi választólapon szavazáskor nem húzta át senki. Ha valaki népi író-költő volt valaha is ebben az országban, hát Nagy László az volt. De én soha urbánusabb, entellektüelebb lélekkel nem találkoztam, mint ő. Lám, milyen jól megfér egyazon testben kétfajta lélek: és hogy a kétlelkűség is lehet egy, sőt három is lehet egy; miként az Atya, a Fiú, a Szentlélek is egy az Igazisten képében…” (Végh Antal)

1978. január 29-én, influenzából lábadozva részt vett felesége szerzői estjén. Másnap reggel meghalt. A halál oka: szívinfarktus. Még csak 52 esztendős volt. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Éva Győrffy says:

    De jó, hogy írtál róla! Nagyon szeretem. Egyszerűen azért, mert amellett, hogy szavakkal ír, és olvasod, hallod, érted, szinte az érzékeiddel megtapasztalod minden szavát. A versei tele vannak zenével, ízekkel, képekkel… Egész testre való katarzis – személyes kedvencem tőle a Havon delelő szivárvány, minden gondolatoddal és érzékeddel tapasztalod minden hagnulatát.
    Egyszer amúgy én is írtam róla.
    http://gyeva.cafeblog.hu/2015/05/19/gyeongchu-3-resz-1-epizod-elengedes-szembe-nezve/


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!