Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

Szepes Mária: “Minden zuhanás végén oltár előtt ébred az ember”

Kínzó levertséggel ébredtem. Sajgó torok és fej, tompa látás, igazi influenzás szottyant érzés. Nem erősítem magamban a betegségtudatot, de azért belátom, ha megérkezett valami és dolgom van vele. Már a gyereket összekészíteni és suliba vinni is maga volt a pokoljárás ma. Fizikailag összetörten, stratégiát építettem hazafelé, hogy jövök ki ebből a leggyorsabban, legjobban. Világos, hogy a méz-gyömbér kombó mellé bezúzok az arcomba egy dupla adag c-vitamint is. Ha elérkezik a pont, ami nincs túl gyakran akkor a vajákolásom végén ott áll a gyógyszer is. Hosszú volt az út, de megértettem végre, a földön élek, ezért néha összetörök és a testemet is fel kell állítanom a lelkem mellé. Annak, aki túl sokat foglalkozik a ‘másik világgal’, ez néha kihívást jelent.

 

 

Szóval összeraktam az adagomat és gondolkodóba estem, lelkileg mi lesz ma a gyógyszer. Megálltam a könyvespolcom előtt, és a Vörös oroszlánra esett a tekintetem. Eszembe jutott milyen vehemenciával nyúltam hozzá először, vagy 20 évvel ezelőtt. Aztán beleolvasva konstatálnom kellett, egy kurva mukkot nem értek belőle. Baromi ijesztő volt, hogy én, aki falom a könyveket, nem értem. Túl sok kifejezés volt idegen, pedig egy regényről beszélünk. Akkor csalódottan félretettem.

Majd 10 évre rá, számos spirituális kalandozásommal, tapasztalásommal a hátam mögött, újra a kezembe vettem. Nem fűztem hozzá nagy reményeket, csak gondoltam belenézek, hátha… Ahogy ott álltam a polc előtt, azon kaptam magam, hogy a negyvenötödik oldalt olvasom és képtelen vagyok letenni. Akkor és ott megértettem az ősi bölcsességet : “Mindennek rendelt ideje van!”. Eljött a Vörös oroszlánhoz is az időm végre. Úgy olvastam végig, hogy minden szavát értettem, és rettegtem, sose érjen véget! Szerelembe estem minden sorával és ezzel végre Szepes Mária is bekopogott az ajtómon. Az a Szepes Mária, akivel évekkel előtte találkoztam egy Elixír könyvesboltban. Ott dolgozott egy barátom, akit meglátogattam. (Persze, a véletlenek…)
Mária belépett az üzletbe és csilingelő hangon köszönt mindenkinek, majd a pultban álló barátomhoz lépve beszélgettek. Nem tudtam levenni róla a szememet. Csodálatosnak láttam, királynői mégis törékeny idős, nagyon ápolt asszony volt. A hangja, mosolya, minden ami a lényéből áradt, magával ragadó volt. Felejthetetlen pillanattá dermedt számomra az időben.

Szóval, ahogy ott álltam a polc előtt a Vörös oroszlánt tartva a kezemben, eldöntöttem, tőle olvasgatok ma, aztán, ha elfáradok, hallgatom hangos könyv formájában.  Úgy érzem ezek a gondolatok téged is feltöltenek, elgondolkodtatnak, előre visznek…

A csodák mindig halkan zörgetnek ajtódon. Ha azt mondod, csak a szél zúg odakint, kavics koccant az üveghez, vagy néhány száraz falevél rezzent a földön, ha ülve maradsz, a csoda kívül reked. Te nem nyitottál ajtót neki.

Minden zuhanás végén oltár előtt ébred az ember.

Egyedül vagy
amint elhiszed magányod. Hozzád hajolhat
az égbolt. Tárt karját feléd nyújtja egy angyal,
nem látod? Tagadásod maga a kínpad.

Tudnotok kellene: bármit is csinál az ember, mindenképpen örökké él. Legfeljebb ruhát cserél. Hogy mikor, annak nincs jelentősége. Az élet örök.

Hosszú és különös tapasztalatokkal tele életem alatt megtanultam, hogy az embereket hagyni kell a maguk módján élni. Hiábavaló és téves erőlködés őket kierőszakolni abból, amit tapasztalniuk kell, mert akkor megkeresik maguknak másutt ugyanazt a helyzetet. Nem mondom, sok önuralom kell hozzá, tehetetlenül nézni, mint rohan valaki a vesztébe saját akaratából, minden figyelmeztetés ellenére… de idővel belejön az ember.

Az ember lelke a csillagokban született, s a kozmikus körpálya befutása után oda tér vissza.

A nagy, időálló barátságok éppolyan ritkák, mint az egész életre szóló szerelmek. Az adottságoknak ugyanolyan különleges találkozása szükséges hozzá.

Ne higgyük, hogy elegendő, ha mi magunk átérezzük és elgondoljuk mindazokat a szép és gyöngéd dolgokat, amely társunk iránt eltölt bennünket. Feltétlenül tudtára kell adnunk valamilyen formában neki is, különben nyugtalanná, bizonytalanná válik, érzelmileg fázni kezd mellettünk.

Befelé nézzen! A külső tükörkép csak árnyéka a valóságnak.

Ne tagadd
repülsz is néha fantáziádban, álmodban.
De úristen, hová lett a szárnyad?
Ellopták? Vagy magad vágtad le szürke nappalodban?

Egy ember soha nem magányos, ha érdekli egy másik ember sorsa. Segíteni mindig lehet, mindig lehet egy kicsivel többet adni.

Minden emberben benne van az isteni szikra. A lelki érettség foka dönti el, mikor kezdünk kutatni rejtett énünk után. Az, aki nem a saját útját járja, előbb-utóbb megbetegszik, hiszen minden fizikai fájdalom, rossz érzés üzenet a lelkünktől. (…) A lényeg, hogy azzal foglalkozz, ami Te vagy, találd meg az életben a megfelelő segítőtársakat, és teremtsd meg a belső harmóniádat. Csak ez számít, semmi más.

Ne kösd le képzeleted szárnyait! Merj repülni, és merj örülni az agyadban megszülető minden bizarr, lángoló gondolatnak!

Ha szeretetet, figyelmet kívánunk partnerünktől, akkor előbb adjunk mi neki. Finom, tapintatos pantomim ez, az erők egészséges keringésének módja. Olyan labdajáték, amelyben kezdetben a mi kezünkben van a labda, s társunk csak úgy dobhatja vissza, ha előbb mi odadobjuk hozzá.

Tudsz-e szeretni anélkül, hogy birtokolnál?

Barát az, akinek megmutatkozunk, akinek részvevő érdeklődése hozzásegít bennünket ahhoz, hogy legkibeszélhetetlenebb dolgainkat megfogalmazzuk, s általa megszabaduljunk a szavaktól, amelyek nehezek, mint a kövek. Barát az, akinek segítségével megszabadulhatunk az önmagunkat marcangoló gondolatoktól.

Gyöngéd források
az állatok. Aki szereti őket boldog.
Akiket szeretnek boldogok.
Természetűzte, gyönyörű, szegény kis koboldok.
 
Semmit nem utálunk úgy, mint jellemünk titkos gyöngeségeit és hiányait.

 
Celládban ülsz és kérdezgetnek.
Nem látod, ki az. Hangja belőled cseng.
Vallanod kell. Legalább önmagadnak.

Véletlen nincs. Ha sorsod urai valakivel összehoztak, mit gondolsz, mi volt a céljuk vele?

A gond az, hogy az emberek mindent azonnal akarnak, nincs türelmük végigjárni a fejlődésüknek megfelelő lépcsőfokokat. Holott a földi lét a tapasztalásról kell, hogy szóljon mindannyiunk számára. Véletlen történések nincsenek. Ha valaki szerencsétlennek érzi magát, akkor is tudnia kell, hogy az események az előzmények tükrében, vagyis okkal történnek. És azt is tisztán kell látni, hogy minden döntésünk jelzés a jövőnek.

A csendes emberek mindig figyelő emberek. A hallgató emberek mindig többet hallanak meg, mint a saját hangjuktól mámorosak.
 
Rájöttél-e arra, hogy csalódásaid nagy része helytelen várakozás volt, s eredményeid, örömeid legtöbbször szerény alázatodból születtek?
 
A szerelem nem lehet tartós a szeretet áldozatos kötőanyaga nélkül. A szeretet adni akar, ellenszolgáltatás nélkül. A szerelem birtokol. Akit elhagynak, őrjöng a féltékeny fájdalomtól. Párja inkább haljon meg, mint másé legyen. A szeretet nem köt, hanem old. Akit szeret, azt a maga útjára engedi.
 
 
Ne felejtsd el, hogy egy jó feleség olyan, mint egy zenebohóc: minden hangszeren tud játszani.
 
Mindig beteljesedik, amire lasszót vet égő fantáziád.
Életfa nő belőle. Leszüreteled a magját.
Teremtő mágus vagy. Jól válaszd meg vetésed talaját.

Félni valamitől annyit jelent, mint mágnessé válni a félelem tárgya számára. Ha megszűnt a félelem, megszűnt a vonzás.

Hagyd már abba. Zsákutca.
Ne bujkálj a tegnapba vagy holnapba.
Légy egész, boldog, tevékeny! Ma!
 
Minden szenvedés, kötés, szerelem, rémület, nyomor, betegség és halál csak képzet. Addig van ereje, míg hitünkkel, gondolaterőnkkel anyagot, testet adunk létéhez.
 
Az örömöt éppúgy állandóan, aktívan kell termelni, mint a fényt! Különben kialszik, s a sötétségbe beosonnak hozzád az éjszaka lényei: a csüggedés, a félelem és a meddő aggodalmaskodás.

A szerelem a személyiség legállatiasabb, legördögibb és legistenibb területe. De bármelyik területet érinti ezek közül, ott sötétséget vagy angyali gyümölcsöket: sorsot, életet, halált teremt.

Félelem nélkül élni
csak az tud, aki mer mindennel szembenézni.
Jövője nem rémíti. Múltja nem dermeszti.
Tükre előtt is fogyó gyertyáját égeti.

Én már megtanultam, hogy csak az el nem ért célok maradnak meg nekünk. Egyedül azok nem válnak ócska selejtté.

Minden embernek vannak gyöngeségei. Neked is. Miért vetsz mégis követ néha azokra, akik nem rosszabbak, nem jobbak nálad, hibáik legfeljebb más módon nyilvánulnak meg?

Szentséges ég
miképpen hihettük, hogy rajtunk kívül
és körülöttünk döntenek végül
rólunk bíráink? Bennünk ítélkeznek.

Érezted-e már a szavak érintését, amelyek simogattak, gyógyítottak, vigasztaltak, talajt csúsztattak a lábad alá – és tapasztaltad-e a szavak sebző, égető, jéggé dermesztő hatását, s azt, hogy olyan súlyosak néha, mint a föld egész terhe?
 
A női-férfi szerelemben mindig a gyengébb szenved. Az, aki jobban szeret.
 
 
Az emberek, akik a mulandóság farsangján összeakadnak egymással, maskarát viselnek, és az álarc alatt sokszor nem ismernek rá saját testvérükre sem. Aki azonban tudja, hogy legjobb barátja, rokona, szellemének kedves, régóta nélkülözött társa az, akivel egy idegen test rövid időre felöltött jelmezében találkozott, nem törődik a külsőséggel, és csak a lényeget, az ősi valóságot szolgálja a másikban.
 
Amibe görcsösen belekapaszkodunk, azt elveszítjük, s csak az a miénk, amit oda tudunk adni.
 
Nincs jogom másokat az igazzal fejbe verni.
Nincs jogom hitüket a múlóban elvenni.
Lelküket szeretném balzsammal simogatni.

Senki sem kerül a környezetünkbe véletlenül! Lényünk sajátos összetétele idézte meg.

Benned él párod sajgó negatívja, várod, hogy a varázsszót kimondja: Én vagyok Te – mellyel örök sebedet begyógyítja.

 Ezeket is szeretni fogod:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!