Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

A férfi, aki menedéket nyújt a haldokló gyermekeknek

Mohamed Bzeeknek, ennek a bozontos szakállú kopaszodó, mosolygós embernek a mellkasában nem akármilyen szív dobog! Ezekben a sötét időkben, talán semmire sincs nagyobb szükségünk, mint, hogy olyan példákkal találkozzunk – szerte a világban -, akik reményt és hitet adnak, és inspirálnak bennünket.
Ő egy olyan ember, aki ragyogó csillag a sötét éjszakában, az egyik legfényesebb csillag…

 

 

Ő egy nagyon speciális feladatot vállalt fel az életében, nevelőapjává válik a halálos betegségben szenvedő gyermekeknek, olyanoknak, akikről már lemondtak a szüleik. Normál esetekben ezek a kicsik a kórházban fejezik be rövid kis életüket egyedül és elhagyatottan. De hála Mohamednek, megkapják a szeretetet, erőt, melegséget és örömet az utolsó hónapjaikban, napjaikban. Azt a szeretetet, amelyet természetes joguknál fogva megérdemelnének…

Mohamed óriási empátiája régről ered, több mint 20 évvel ezelőttről. 1978-ban hagyta el Líbiát, hogy az Egyesült Államokban végezze el egyetemi tanulmányait. 1980-ban találkozott Dawn-al, azzal a nővel, akinek már nagyszülei is nevelőszülők voltak. Feleségül vette. Innen szinte egyenes út vezetett ahhoz, hogy maguk is azzá váljanak. Mohamednek 1997-ben született egyetlen biológiai gyermeke Adam, aki törpeként, és ritka csontbetegséggel látta meg a világot. Üvegcsontú volt, akinél egy egyszerű pelenkázás vagy zokni húzás is csonttörést eredményezhetett. 

Kattints ide és olvasd el az üvegcsontú “Tégyjótos” Karcsival készült beszélgetésemet!

Mohamed azt mondja sosem volt mérges fia fogyatékossága miatt. Úgy szerette, ahogyan világrajött. Amellett, hogy a beteg gyermekek szószólójává vált mellette, életét csaknem mindig kórházakban töltötte emiatt. Adam halálát követően egy 6 éves kislányt fogadott örökbe, aki súlyos agyi rendellenességgel született, vakon és süketen. Naponta – éjjel és nappal – rohamokkal küzdött, mígnem a karja és lába is lebénult.

 

“Tudtam, hogy nem lát és nem hall. Ettől függetlenül folyamatosan beszéltem hozzá. Mindig a karjaimban tartottam, így játszottam vele. Az érintés a legfontosabb, hiszen emberi lény, akiben lélek van.”

 

Később, 62 éves korában rákot diagnosztizáltak nála, átment a félelem és remény összes fokozatán. Felesége is meghalt ekkorra és megtapasztalta milyen érzés egyedül feküdni egy kórházi ágyon, halálos betegen, elhagyatottan. Mohamed, a jámbor muszlim férfi, pontosan tudta hány és hány gyermek fekszik a kórházban ugyanígy, mint ő. Olyanok, akik még esélyt sem kaptak egy jó életre. Ekkora már pontosan tudta mit fog kezdeni az életével felépülése után. Haldokló gyermekeknek biztosít otthon és szeretetet, hogy méltóssággal hagyhassák el ezt az árnyékvilágot.

 

Tudta, hogy sokakkal verbálisan sem tud kommunikálni, és éjjel-nappal készenlétben kell lennie mellettük, rohamokra kell számítania és rövid időn belül el is kell temetnie őket, mégis ezt akarta. Halálosan beteg gyermekeket magához venni és átringatni őket az utolsó szakaszon, a halálig.

 

Az alábbi videóban Mohamed beszél saját tapasztalatáról a rákos betegségével és arról, hogyan érti meg ezeket a gyermekeket, akikkel verbálisan sem tud kommunikálni, hogyan tud érzelmileg teljesen közel kerülni ezekhez a magányos kis lelkekhez.

Remélem rengeteg emberhez eljut ez a történet, mert egyre több ilyen segítő lélekre van szükségünk ezen a bolygón.

(Saját fordítás innen)

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Tamás Nagy says:

    Tanuljunk emberséget ettől a férfitől. A világot elöntő gyűlölet helyett ezekre a példákra van szükségünk!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!