Zacc - minden, ami már leülepedett bennem...

Horrorfilmbe illő kajaktúra egy ötven éve rozsdásodó teherhajó belsejében

Az E. Evangelia nevű teherhajónak kalandos sorsa volt. 1942-ben építették Írországban, és az Empire Strength nevet kapta a keresztségben. A Blue Star Line üzemeltette. Később megvette a Saxon Star, és  1961-től Redbrook névre anyakönyvezték át. Majd 1965-ben került végső tulajdonosához, egy görög céghez, akik az E. Evangelia nevet adták neki. Azt mondják a híres görög mágnás, Aristotel Onassis birtokában volt, utolsó rakománya pedig narancs és olíva olaj. Azt is beszélik, hogy a kapitány részeg volt, amikor 1968-ban homokpadra kormányozta a monstrumot, a biztosítási díjakat pedig elfelejtette fizetni. A gondatlan kezelésnek és a nemzetközi szabályozásoknak köszönhetően, így a román állam birtokába került.

 

 

(fotó: wikipedia)

A Costineşti strand szimbólumává vált szellemhajót, közel 50 éve zabálja a sós víz, és omlik szét megállíthatatlanul. Volt idő, amikor ugrálhattak róla a turisták, és sokan csodálták meg közvetlen közelről. De néhány éve betiltotta megközelítését a hatóság, mert életveszélyesnek nyílvánították.

Természetesen nem sok embernek jutna eszébe ezek után arra ólálkodni, mert úgy néz ki, mint aminek már csak percei vannak hátra. Mi más kellhet egy népszerűségre törő YouTubernek? Fogta magát és bekajakozott a belsejébe! 

Persze el is kapták a feltöltésének köszönhetően, és előállították. Hogy mi lett a sorsa nem tudom, de lélegzetelállító felvételeket kaptunk tőle.

Te be mernél menni egy ilyen szellemhajóba?

(források: wikipedia.org., ligamilitarilor.ro)

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!