Narayanan Krishnan az én hősöm

Melyek az alapvető dolgok, melyekre szükségünk van a túléléshez? Élelmiszer és víz! Egyszerűnek hangzik, de a valóság más képet fest, mert vannak emberek, akik küzdenek és könyörögnek egy pár csepp vízért és egy kis ételért. Ráadásul néha meg sem kapják!

Ez az, amit Narayanan Krishnan felismert, és valósággal sokkolta, amikor egy öregembert látott szó szerint a saját hulladékát enni az élelem hiánya miatt. Szakmája szakács, és Svájcban a szállodaiparban folytatta jövedelmező karrierjét, amikor meglátogatta családját Madurai-ban, és tanúja volt ennek az életét megváltoztató jelenetnek.

Narayanan Krishnan-t első kézből származó tapasztalatairól kérdeztük, és hogy az eset után mi változott meg a számára.

Eredetileg milyen karrierről álmodtál?

Egy ötcsillagos szállodában dolgoztam, nyertem jónéhány díjat és kaptam elismerést a munkámért. A szállodaiparba tartoztam, és mindenre készen álltam, hogy karriert csináljak ebben az iparágban. Kaptam egy jó ajánlatot az egyik legnagyobb svájci intézménytől, és megragadtam a lehetőséget.

Mi késztetett arra, hogy ilyen drasztikusan megváltoztasd a terveidet?

2002-ben, mielőtt visszaindultam volna Svájcba, elmentem Madurai-ba, hogy meglátogassam a családomat. Egy templomba készültem, amikor megláttam ezt az embert a híd alatt, aki a saját hulladékát ette! Nem tudtam kiverni ezt a képet a fejemből. Ételeket szolgálok fel másoknak, miközben emberek az éhezés miatt a saját hulladékukat eszik? Úgy döntöttem, hogy az életemet annak szentelem, hogy a hátrányos helyzetűekkel foglalkozzak, és mindent megteszek, hogy megbizonyosodjak róla, hogy megfelelően tápláltak. Otthagytam a munkám, és hazatértem. A családom mellettem állt és végig támogatott a döntésemben.

Valóban bátor döntés volt! Úgy érzed, hogy elérted a célod azzal, hogy gondoskodsz a hátrányos helyzetű emberekről?

Igen, de egy hosszú úton haladok. 2003-ban alapítottam egy szervezetet, az Akshaya-t. Ez egy nonprofit szervezet, ami kizárólag azzal a céllal alakult, hogy ingyenes étkezést nyújtson a szegényeknek. Örömmel mondhatom, hogy napi rendszerességgel 400 embernek biztosítunk élelmet.

Mondanál valamit arról, hogyan telik egy napod?

Hiszek egy fegyelmezett napirendben, így reggel 4-kor kezdem el a napot. Egy nekünk adományozott kisteherautóval utazunk, és megkeressük a hajléktalanokat és a szegényeket, akik a hidak alatt vagy a templomok környékén élnek. Az élelem egyszerű vegetáriánus ételekből áll, melyeket magam készítek el és csomagolok. Szükség esetén a saját kezemmel is etetem őket, ez számomra leírhatatlan örömet jelent! Nálam van egy fésű, olló és borotva, így ha szükséges hajat vágok és megborotválom őket.

Sajnos sok hajléktalan ember a saját nevét is elfelejtette, nem képesek koldulni, vagy köszönetet mondani. Sokszor durván vagy ellenségesen viselkednek, de ez a körülményeknek köszönhető. Az ellenségeskedés nem rettent el egyáltalán, épp ellenkezőleg arra ösztönöz, hogy még többet segítsek nekik.

Köszönet a ránk szánt időért… van bármi, amit magunk is megtehetünk ezekért az emberekért?

Kérek mindenkit, hogy terjessze az üzenetemet, ahogy lehetősége van rá a barátok, rokonok vagy családtagok között. Ha lát valaki egy hajléktalan embert az utcán, szánjon rá egy kis időt, adjon neki egy csésze teát, vagy egy csomag kekszet. Legalább akkor sikerül csillapítani az éhségüket egy kicsit.

(Gini Papp)
1(Forrás: www.ujvilagtudat.blogspot.hu)