Bűneim

Gyónni készülök.
32 évesen elváltam, és az önmegtartóztatás hosszú évei után, bedobtam magam a látástólmikulásig partik világába. A hirtelen jött szabadság nagyon pofán csapott, lehet éppen ettől találtam magam a ló másik oldalán.
Hét napból hétszer csaptam szét magam különböző klubbokban.

Leginkább trance vagy goa mélyrepülések érdekeltek, de a trendivel is elvegetáltam, csak nem pörögtem annyit, hogy -4 kilót fogyjak egy éjszaka alatt. Ja, volt ilyen is.
Cigi doboz szám, pia mértékkel, néha mértéktelenül. Soha nem volt egyéjszakás kaland, mert nem ez volt a cél, csak az, hogy felfeküdjek a 200 decibelre és kitáncoljam magamból a 32 éven át gyűjtögetett feszkót.

Sok családi anekdota született ezekből az éjszakákból. Az egyik ilyen – a lájtosabbak közül 🙂 -, amikor az öcsémmel – aki 3 évvel fiatalabb nálam, és Ő is éppen elvált -, jártunk le a közgázra. Aki volt ott tudja, hogy a rakparton az egyetem pincehelységéről beszélek. Fülledt, nagyon hangos, igazi lebuj. De dübörög a tucctucc és mindenki rohadt vidám. Persze engem ebből a tucctucc érdekelt csupán.
Be a pulthoz villámgyorsan, lehajtani egy vodkanarancsot és már a forgatag közepén örjöngeni, ez volt a cél. Ha nem jött be a zene, már fúrtam is magam a Dj pulthoz és lerendeltem a “saját” számaimat, hogy a tombolás a tetőfokára hághasson.

Nos, az egyik ilyen átlagos ereszdelahajam alkalmával az öcsém (leginkább GanxtadöglényZolee-ra hajaz) beboroskólázott, én nyakaltam egy kis vodka narancsot. Ő nagyon gyorsan kiütötte magát, ezért nekem kellett felügyelnem, nehogy azzal a bizonyos korttyal több legyen benne, és kampóbasszóra rakja magát.  Rágyújtottam, és egy fazont győzködtem éppen, hogy nem kell meghívnia semmire, megtudom venni magamnak, amikor egy óvatlan pillanatban, a hátam mögött történés kerekedett.
Az utolsó képem az volt a testvéremről, hogy az egyik oszlop mellett ül egy bárszéken, mellette egy csaj, és a hapsija. Mire visszafordultam, a csaj hófehér gatyája végighányva egy kis lila színű boroskólával, az öcsém értetlenül bámulja a nő bikáját, aki lökdösi és 2 centiről üvöltözik az arcába. Mivel egy rohadt szót nem lehetett érteni a zene hangereje miatt, oda pattantam és jól vállon vágtam a gyereket, hogy forduljon felém. Az még pipább fejjel, gekkóra merevedett szemmel néz rám és várja, hogy beszéljek.
Mondom neki, ember mi bajod van neked, nem látod, hogy be van matekolva és nem is érti mit akarsz tőle? Mit ütögeted te nagyonhüje?
Ez a félkegyelmű elkövette azt a hibát, hogy beleordította az arcomba, hogy agyonver engem is meg a faszimat is (persze nem vágta le, hogy a testvérem)…
Ettől és a vodkanarancsoktól olyan egykedvű nyugalommal gondoltam át a következő stratégiai lépést, hogy még ma sem értem a bátorságomat.
Átfutott a fejemen, hogy világ életemben ki akartam próbálni, milyen az, amikor lefejelnek valakit, hisz a filmekben olyan jól néz ki, és végülis semmi baja az elkövetőnek, csak megrázza magát, miután a másikat lefegyverzi ezzel a módszerrel. Szóval a pillanat tört része alatt átvillant rajtam, majd a cselekvés fázisába lépve, egy lépést hátráltam, majd teljes erőből az orrnyergére érkeztem a homlokommal.
A következő pillanatban konstatáltam, hogy még csak meg se fájdult a koponyám, viszont a csávó orrából vastag sugárban ömlik a vér. Ő az ijedtségtől, vagy a fájdalomtól térdre rogyott, mire én megittasodva a győzelemtől, még a nyomaték kedvéért kétszer-háromszor combon rúgtam.

Hál’Istennek valaki lehívta a biztonsági őröket, mert hamarosan a Duna parton találtam magammal az egyikkel, aki ki kivitt levegőzni, hogy lenyugodjak, de emlékszem, végig az öcsém után üvöltöztem, hogy engedjen vissza, muszáj megvédenem, mert bántják, pedig úgy beseggelt, hogy azt se tudja merre van arccal. Jó tíz perc után lehűltem és visszakísért, hogy megkeressük.
A mosdóban találtam meg, a csapok alatt ülve, horkolva.

Nagy nehezen felébresztettem, az se nagyon érdekelt, hogy az orrom magasságában lévő piszoárokba különböző farkak cserélték egymást, annyira lekötött az elsősegély. Anyai gondoskodással kanalaztam fel, kértem támaszkodjon a vállamra, mert sajnos annyira kiütöttük magunkat, hogy a buli lefújva, indulunk haza. Persze nullát értett az egészből, azt se tudta, hogy kishíján kinyírtam miatta valakit, fogta a vállam és hagyta magát vezetni a terem felé, ki a wc-ből.

Amint kiértünk, a zene újra 200 decibellel üvöltött, elkapva a szívünket, ami persze arra a ritmusra kezdett pumpálni, ami a mélynyomókból dübörgött.
Az öcsém nekiindult a táncteremnek:
– Némá, a kedvenc számom! – felkiáltással, és én elmondtam egy miatyánkot, remélve, hogy nem maradt benne egy deci se abból a lila szörnyedelemből.