Gyúrtam. Évekig. Aztán belső hasfali sérvem lett, és leálltam.
Odalett a radiátor hasam, amit bizony nem a szél hordott össze, jó sok melómba volt. De a konditermek izzadtságszagú, nyögésektől hangos atmoszférája még mindig vonzó számomra. Rengeteg poén esik meg egy ilyen helyen.
Például volt egy srác, aki egy időben járt velem és látványosan csak lábra gyúrt.
Egy csendes őszi napon úgy alakult, hogy kettesben voltunk az alagsori lábazó teremben. Én a combtárogatón szériáztam, Ő meg a lábbal nyomó gép alá feküdt, de előtte felpakolta rá az összes súlyt, amit közel s távol megtalált…
Gyanakodva pislogtam felé, mert bár elég kentaurnak tartottam hozzá, mégis irreálisnak tűnt a mennyiség.
Egy óvatlan pillanatban nyöszörgésre lettem figyelmes. Oda kapom a fejem és mit látok? A csávó feje a térdei közé szorulva, nyomoronc testtartásban az utolsókat rúgja, mert a gép – súlyostúl – összepréselte. Nem tudta visszatolni a butus … 🙂
Tudtam, hogy egyedül fingot nem érek, így hát a gépről leugorva rárivalltam:
– Ne mozdulj! – utólag belegondolva ez cinikusan hangozhatott -, máris hozok segítséget! – és rohamléptekkel dübörögtem fel, hogy lehívjak néhány dromedár fiút, akik megmentik.
Megtörtént a mentés, remegő lábakkal ücsörgött egy darabig, majd leszedegetve a súlyokat hazakullogott. Történnek ilyenek. Sűrűn 🙂
A következő videó az egyik kedvenc bakiparádém, amiben gyúrós emberek szerencsétlenkednek nem keveset, viszont jó sokat 🙂
Szerző: Gini Papp – Zacc
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: