Játszani boldog szeretőt

Meghalni sokkal könnyebb, mint megszületni.
Ezt hivatásom, és saját – reinkarnációs utazási – tapasztalataim alapján állíthatom biztosan. Imádom az “utazásokat” mert oly sok mindenre tanítanak…
Például arra, hogy a halál egy átmenet, semmi több.
Hogy nincs már félelem vagy fájdalom a küszöb előtt.
Hogy a legfontosabb, a legeslegfontosabb, alapvető vágyunk, hogy valaki fogja a kezünket ‘akkor’. Hogy merjen suttogni biztató, és elengedő dolgokat a fülünkbe.
Hogy érezzük az érintését, hogy mellénk merjen bújni a halálos ágyunkon is…
Ez a képsorozat, amiben egy férfi végig fotózza feleségét a rák diagnosztizálásától a haláláig, arról mesél, hogy ez a szeretet.
A színtiszta szeretet.
Amikor képesek vagyunk felülemelkedni az önsajnálaton, a kétségbeesésen, és minden gátló érzelmi blokkon, és csak vagyunk a másiknak.
A suttogói, az ölelői, a szó legnemesebb értelmében: a szeretői.

/Forrás: 9GAG /

Kosztolányi nálamnál sokkal szebben fogta meg a kérdést:

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindíg, mindíg játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfõre ülni,
borból-vízbõl mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani, mindent, mi élet,
havas telet és hosszú-hosszú õszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubinteát és sárga páragõzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
ez az utcaseprõ, szegény, beteg ember,
ki fütyörész az ablakunk alatt?
Akarsz-e játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz-e játszani boldog szeretõt,
színlelni sírást, cifra temetõt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?