A vak férfi mellett vagy tucatnyian álltak a Thököly úton, de ügyet sem vetettek rá. Senki sem segített neki átkelni a zebrán. Brandt Viktor nézte egy darabig a jelenetet, majd bezárta a 72-es troli vezetőfülkéjének ajtaját, és átkísérte a férfit a túloldalra. Amikor visszaszállt a trolira, tapsvihar fogadta. – olvasom a Népszabadság cikkében.
/Fotó: Népszabadság – M.Schmidt János/
Brandt Viktor szeret mosolyt csalni az arcokra. Hol szalagavató bálra szerez táncpartnert egy kerekes székes lány számára, akivel senki sem mer kiállni táncolni, hol egy speciális beemelő szerkezetet „kalapoz össze” egy mozgássérült vidéki férfi számára, hol pedig trolibuszos Mikulás-ünnepséget szervez mozgássérült gyerekeknek. Folyamatosan pittyeg a telefonja, érkeznek a kérések, a köszönőlevelek. Ő pedig fáradhatatlanul igyekszik megvalósítani mások álmait.
Már gyermekkorában sem bírt elmenni a ropiért zokogó társa mellett, inkább rávette édesanyját, hogy vegyenek egy zacskó sós pálcikát annak a fiúnak. Kereskedelmi iskolába járt, több, elektronikai cikkeket árusító boltban is dolgozott, ám sehol sem volt hosszas maradása. Mígnem a szomszédja a trolivezetést ajánlotta a figyelmébe. A járművek iránt rajongó ifjúnak tetszett az ötlet, de a BKV-nál túl fiatalnak találták. Ő azonban addig járt a főnökök nyakára, amíg beiskolázták a tanfolyamra. Ennek immár 21 éve: azóta járja főként az Arany János utca és a zuglói vasútállomás közötti útvonalat a 72-es trolival, de vezette már az összes többi fővárosi járatot is.
A mindig mosolygó, 42 éves, de harmincnak sem látszó trolibuszvezetőhöz gyakran fölszállnak kerekes székes emberek. Csak hogy egy kicsit utazzanak vele. Mert Viktor kinyitja számukra a világot. Pedig ő sem vezet mindig alacsony padlós járművet, mégis odafigyel. Nem csak az utasaira, mindenkire. Mert ő annak örül, ha másoknak örömet szerez.
Viktor tudja, milyen, amikor valaki egész életében mások segítségére szorul, hiszen gyermekkorában közelről megtapasztalta. Szklerózis multiplexben szenvedő nagymamája harminc évet élt betegsége miatt gyakorlatilag bezárva egy első emeleti lakásba. –Akkoriban nem építettek rámpákat, a mozgássérült emberek nem tudtak kimozdulni otthonról. Ma már vannak rámpák, ám a közlekedés megoldatlansága miatt továbbra is sok kerekes székes él a négy fal közé zárva. A metró, számos busz- és villamosjárat segítség nélkül megközelíthetetlen számukra, a mozgólépcsőkön és az aluljárókon sem tudnak egyedül átjutni. Az alacsony padlós buszokra sokat kell várniuk. Taxiba szállni sem tudnak olyan egyszerűen: az elektromos kerekes szék be sem fér egy sima csomagtartóba, a normál széknek is ki kell venni a kerekét – sorolja.
A sorozatból – a lenti képes ajánlóban lévőkön kívül -, ITT is találsz még!
A cikk folytatásáért kattints át a Népszabadság cikkére!
(Gini Papp)
Köszönöm ennek a fiatal embernek a nem minden napi gondolkodását és cselekedeteit !
Szerető szíve van és segítő készség.