Azt tudjuk, hogy a felnőttek lazán képesek egymás torkának esni, ha szóba kerül a leszbikusok és melegek házassághoz való joga, de vajon a legőszintébb földlakók, a gyerekek mit gondolnak a megosztó témáról? A Kids React című internetes tévéshow riporterei tizenhárom gyereknek mutattak be két megható videót egy meleg és egy leszbikus pár eljegyzéséről. És bár eltartott egy ideig, míg az öt és tizenhárom év közötti kölyköknek leesett, mi is történik a képernyőn, amikor megfejtették a nagy rejtélyt, szinte mind örömmel üdvözölték a dolgot – olvasom Steiner Kristóftól a Díványon.
„Nem oké gyűlölni a melegeket. Ha te így érzel, a te dolgod, de ne csinálj törvényt belőle” – a kis filozófusok ilyen gondolatokkal reagáltak.
Melegnek lenni rossz, mert a fiúk büfögnek
A riportfilm optimista készítői szerint a gyermekek álláspontja hűen szemlélteti, hol tart a társadalmunk, és merre is tartunk kollektívan mi, emberek: úgy fest, a legifjabb generáció tagjai már a világon semmi kivetnivalót nem találnak a homoszexualitásban, aki pedig mégis, az – akárcsak az orruk hegyénél messzebb nem látó felnőttek – csak azt ismételgeti: „Melegnek lenni rossz”, de ha megkérdezik tőle miért, akkor már csak egy „nem tudom”-ra futja.
A mini riportalanyok reakciói egyébként rengeteget árulnak el a családi környezetükről és a neveltetésükről is. Az egyik kislány számára például két férfi házasságának egyetlen valódi akadálya az lehet, hogy ha elmennek egy elegáns étterembe, mindketten végigbüfögik a vacsorát (azért tegyük hozzá, elég érdekes férfi-minta fogalmazódhatott meg a kis fejében).
Kristóf cikkének folytatásáért kattints át a Díványra.
A fentiekhez fűzött saját gondolataim a következők:
Tökéletesen biztos vagyok abban, hogy rajtunk – szülőkön – múlik, hogyan látják gyermekeink a világot. Pokoli nagy felelősség, nem mondom.
De a következő, és az azt követő generációkra mi pakolunk felesleges terheket a kirekesztéssel, ítélkezéssel, a megbélyegzéssel.
Szép lassan rá kell döbbennünk, hogy mi mindent határozunk meg a tudatunkkal, hibás beidegződéseinkkel.
Azért mert apám egész életében zsidózott, én nem lettem antiszemita.
Azért mert anyám mocskos buzizott, én nem lettem kirekesztő, és nem vagyok hajlandó utálni valakit azért, ami.
Azért mert az emberek zöme felháborodottan “védekezik” amikor írok egy-egy cikket a Down-kórosokról, vagy más fogyatékkal élők csoportról, amiben igyekszem eloszlatni azt a sztereotípiát, hogy Ők nem méltóak az életre, én még továbbra is ezt fogom szajkózni.
Az egész életünk döntések sorozatából áll. Dönthetünk jól és rosszul.
Hogy az jó volt-e, nem mindig derül ki rögtön.
Ha hosszú távon gondolkodunk, belátható, hogy “beégetni” gyermekeink tudatába bármit is, a legnagyobb felelősség.
Ha homofóbiával küzdesz, talán érdemes megállnod egy pillanatra és feltenned a kérdést magadnak:
“Vajon ez az én érzésem igazán? Vagy apámé/anyámé volt? Honnan származik ez a gyűlölet, ez az elutasítás? Hisz nem ezzel születtem…”.
Mint ahogyan a videóban szereplő gyerekek se ezzel születtek, Te sem.
A lányom 4 éves volt amikor először szembesült azzal, hogy létezik egyneműek között is szerelem. Egy csók tanúja volt két férfi között. Azt kérdezte:
– Anya, hogy lehet, hogy két fiú csókolózik?
Erre válaszolhattam volna anyám, vagy apám gondolatait, de egyrészt sosem azonosultam velük, másrészt önálló véleményem is volt a témáról, amit neki is át akartam adni. Márpedig ez a szabadság illúziója, vagy ideológiája.
Nem dönthetünk mások élete felett. Ezért csak visszakérdeztem:
– Szerinted hogy lehet?
– Úgy, hogy szeretik egymást – válaszolta.
– Így van. Szeretik egymást.
– Ilyet is lehet? – kérdezte mosolyogva.
– Senki nem tiltja drágám, senki. A lényeg, hogy szeressük egymást…
(Gini Papp)
Érdemes ide is átkattintanod!
És ezt se hagyd ki 😉 : Másság címmel
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: