Mikayla Stern-Ellis akkor találkozott először Emily Nappival, amikor az, “szobatársat keresek” hirdetésére jelentkezett. Mindketten mérföldekre otthonuktól, a Tulane Egyetem gólyái voltak. Szobatársak végül nem lettek, de összebarátkoztak, főként azért, mert Mikaylanak feltűnt, hogy mennyi közös dolog van bennük. A téli szünet ideje alatt jöttek rá, hogy féltestvérek, mivel apjuk – spermadonor volt – száma megegyezett. 

Felül Mikayla, alul Emily (az olaszországi érettségijén)
Két teljesen különböző édesanyától születtek
Miután az életüket megváltoztató felismerés megtörtént, beszélgetni kezdtek az érdeklődési területeikről. Kiderült, hogy mindketten szerepelnek A vagina monológok című darabban, melyet apjuk kedvenc drámájaként tüntetett fel a donor adatok között.
A legfelső képen viselt polár pulóver mindkét lány kedvenc ruhadarabja, melyet egymástól függetlenül vásároltak.
Miután a lányok profil képnek tették fel ezt, Mikayla megjegyezte:
“Akiknek találkozniuk kell, azokat láthatatlan szál köti össze, függetlenül tértől, helytől és időtől”.
(Gini Papp)



Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: