Zacc

Élet a vadonban, lenyűgöző portré olyanokról, akik elhagyták a civilizációt!

A nyüzsgő mindennapi életben, a legtöbb ember, csak álmodik arról, hogy egyszer majd csendes elszigeteltségben éldegél egy távoli vidéken. Egy francia fényképész – Antoine Bruy – azonban saját szemével láthatta milyen az, amikor némelyek álomból valóságot hoznak létre és valóban elszigetelt életbe kezdenek. Bruy 2010-2013-ig fix úti cél nélkül stoppolgatott Európában, kiválasztott útvonal nélkül járt be hegyvidékeket, messze a civilizációtól. Útközben  találkozott olyan emberekkel is, akik önként hagyták  el a nagyvárosi életet, és visszahúzódtak mélyen a vadonba, feláldozva a kényelmet a nagyobb önállóságért és szabadságért.

 

 

3

Sorozatában, a “Bozótosok”-ban dokumentálja azoknak az embereknek az arcát, lakóhelyét, akikkel véletlenül találkozott, távol a civilizációtól.
Ezek között az emberek között tartózkodott napokig, sokszor hetekig is, miközben segített a földművelésben, az állatállomány növelésben, így igyekezve megtudni a lehető legtöbbet az önellátó életmódjukról.

3

Ezek az egykor tanárokként, diákokként, mérnökökként tevékenykedő emberek, ma már újrahasznosított anyagokból összetákolt épületekben élnek, és mezőgazdasági munkát folytatnak a túlélés érdekében.

Bruy ellenállhatatlan fényképeket lőtt ebben a Walden-szerű létben, melyet sokan idillinek, rusztikusnak tartanak majd a látottak alapján, mások  nem fogják érteni miért választották ezt az eldugott, vad környezetet.

Spontán módon válaszoltak a politikai feszültségekre, és nem a sodródást, hanem saját tapasztalatot választottak a társadalmi problémákból való kikerülésre. Bizonyos értelemben lemaradtak, máshonnan nézve  pedig utópisztikus amit művelnek.
Tervben van egy dokumentumfilm elkészítése is, mely kísérlet arra, hogy egyfajta kortárs mesét hozzanak létre, varázslatként mutassák be a modern civilizáció számára ezt az életformát.

4

5

6

7.1

7.2

7.3

7.4

7.5

7.6

7.7

7.8

7.9

7
Szerző: Gini Papp – Zacc
Antoine Bruy’s web

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!