Az idei év legszebb története a barátságról és szeretetről! (videó)

Amikor megtaláltam ezt a filmet, nagyon gyorsan a hatása alá kerültem, ezért tovább szörfölgettem a neten, hogy a körülményeket is megtudjam pontosan. Anélkül, hogy a szokásos legjeimben beszélnék róla, ennyit mondok most mindösszesen: l e n y ű g ö z ő . . .

Talán hihetetlenül hangzik, de ez a három ember egy családot alkot

Balról jobbra: Leroy Sutton, Lisa Fenn és Dartanyon Crockett

Már mesélem is miért imádtam meg őket, így hármójukat… Leroy és Dartanyon az Ohio-i Clevelandban születtek, nyomorban és reménytelenségben. Aki ide születik csaknem belenyugszik abba, hogy ebből nincs kiút. Az alaphelyzetet nem könnyítette meg Leroy számára, hogy amikor 11 évesen hazafelé ment az iskolából, megcsúszott a síneken, és egy tehervonat gázolt át a lábain. A kórházban tért magához, ahol már csak azt láthatta, hogy jobb lábát combtőből, a balt pedig térd alól vesztette el. Anyja a bűntudat miatt kábítószerekbe menekült és hosszú időre eltűnt, apja pedig, mint az ottani gyermekek zöméé, börtönben volt. Leroy gondoskodott innentől húgáról, majd egy idő után nagymamájukhoz kerültek gyámság alá.

Leroy a nagymamával

A középiskolában, a birkózó csapat tagja lett, ahol találkozott Dartanyonnal, aki szintén borzalmas előélettel kereste azt a sportot, csapatot, társaságot, ahol magára találhat. Dartanyon Leber-kórral született, ami akut látásvesztést okozott gyermekkorában nála, jogilag vaknak minősül. Nagyon homályosan és egészen közelről lát csak. 8 éves korában édesanyja meghalt, apja alkohol és drog problémákkal küzdött, ezért a rokonok elvitték magukkal, mégis jó időre hajléktalan lett egy penészes, cúgos házban, ahol rothadt almákon élt. Hogy hol, azt a vaksága miatt meg sem tudta mondani, amikor megtalálták. A Lincoln középiskolában találkoztak tehát, amit nem úgy kell ám elképzelni mint az országunkban lévők bármelyiket… Fém detektoros őrök csipogtatják végig a diákokat, különös tekintettel a latin és fekete bandák tagjaira, ha nem viselnek egyen zakót már rúgják is ki őket, megszámlálhatatlanul sok terhes lány jár oda a szüléséig, és még a fokozott ellenőrzés ellenére is káosz van. A fiúk ebben az iskolában lettek osztálytársak, és nem nyelte el őket az önsajnálat sem. Olyannyira, hogy Dartanyon még hálanaplót is vezetett naponta! Figyeltek egymásra és Leroy lett Dartanyon szeme, Ő pedig a barátja lába…

Egymás terapeutái lettek. Leroyt túl sok bántás érte az iskolában lábai miatt, barátja pedig mellé állt. Együtt írták a leckét, és a csapatban is jól teljesítettek. Az edző, apjuk helyett, apjuk lett. Hogy, hogyan került a képbe Lisa? Ő az ESPN sportcsatorna újságíró-producere volt, aki folyton érdekes sportolókra vadászott a csatorna számára. 2009-ben megtalálta a két fiú története őt emailben. Ohioba utazott és a lelke elsüllyedt a birkózó szőnyegen. Sokkal tovább ment, mint ahová egy újságíró szokott. Riportalanyok helyett családtagokat talált… Elmerült a történetükben és anyáskodni kezdett felettük. Ahelyett, hogy közvetített volna egy történetet a nézők számára – talán mert Ő maga is Clevelandban nőtt fel a “fehér oldalon” -, barátságot kötött a fiúkkal. Gyermekkorában nagyon sok rosszat hallott a feketék lakta Clevelandről szüleitől, és mindig félelemmel látta maga előtt a Lincoln iskolát is. A fiúk megváltoztatták az érzéseit. Szerette volna őket a mindennapjaikban látni, ezért mindenfelé velük tartott. Kezdte érteni hogyan működnek. A csaknem vak, de izmos és atletikus alkatú Dartanyon folyton hálát adott Istennek, és nem csak maszk volt rajta az állandó mosoly. Mély, belső béke vezérelte cselekedeteit. Leroy bevallottan is maszkként viselte a boldog ábrázatot, és a kezdetekben nem mert bízni a barátja őszinteségében sem, de közös sorsuk, nehéz múltjuk egyfajta terápia volt számára, kezdte hinni, hogy tényleg igazi kapcsolatra talált.

“Dartanyon és én testvérek vagyunk…de Lisa volt a hiányzó láncszem ahhoz, hogy igazi család legyünk…” Leroy utolsó mondata a videó végén

Mindketten jól haladtak a sporttal és 2009.áprilisában képviselhették az iskolát fekve nyomásban és erőemelésben. Közvetlenül a bajnoki győzelme után Dartanyon felfedezte, hogy minden holmiját ellopták a lelátóról. Mielőtt megérezhette volna a győzelem ízét, letépték a boldogságot róla. Lisa ezen a versenyen is ott volt, ezért fogta a fiú kezét és elvitte, hogy az elveszett tárgyakat pótolják. Egy új buszbérletet, egy mobil telefont, elvitte a társadalombiztosítóba és egy új születési anyakönyvi kivonatot is megigényelt neki, amelyet annak idején – az utolsó kilakoltatásnál – apja elkobzott tőle. Egy látó embernek is elég kegyetlen a világ, és Ő az árnyékból figyelte mi történik vele… Lisa nem tudta elnézni tétlenül a történteket, mindent fizetett neki, amivel itt már teljesen átlépte az újságírói vonalat. (Később Dartanyon elmondta neki, hogy Ő meg volt győződve arról, hogy Lisát Isten helyezte az életébe.)

Sötét felhők lógtak Leroy és Dartanyon élete felett. Azon a nyáron Lisa, a “Carry on!” című magazint szerkesztette, amiben segítséget kért a fiúk számára, és azért imádkozott, hogy legyen legalább egy ember, akit megmozgat vele. Ehelyett elöntötték postaládáját az Afrikából, Angliából és a világ különböző tájáról érkezett levelek! Leroy és Dartanyon többé már nem maradt láthatatlan! A nő azon az estén, a konyha kövén kuporogva zokogott a boldogságtól órákon át. Az emberek pénzt adományoztak, megosztották a róluk szóló történetet, a következő hónapban Lista több mint 1000 emailre válaszolt személyesen. Segíteni akartak, így Egyetemre kerülhettek és még többet sportolhattak.

Lisa megfigyelte, hogy Leroy sztoikus magatartása akkor sem változik, amikor nagyon jó hírt kap, és aggódni kezdett, hogy valamit nem jól csinál, ezért ezt mondta neki: – Leroy, ha van valami amit nem akarsz, akkor csak szólnod kell! Ha úgy érzed, mindezek csak az én vágyaim akkor mondd meg, nem szeretném erőltetni rád a dolgokat. – Nem, minden jó – válaszolta a fiú. – De általában amikor minden jó, az emberek mosolyognak, vagy mondanak valamit örömükben. Minden alkalommal, amikor hívlak és jó hírt mondok, csendes vagy. Nem tudom, hogy jó-e neked amit hallasz, tudod? – Soha senki nem hívott fel ezelőtt jó hírrel – mondta -, nem tudom mit kell mondanom…” Egyszer elmondta, hogy a legkevésbé kedvelt ünnepe a karácsony, mert az anyja valamilyen hazugsággal mindig el mismásolta azt. Mivel soha nem ismerte az örömöt, nem fejlesztette ki a nyelvet, hogyan válaszoljon rá. – De én boldog vagyok, mert látom, hogy az álmok valóra válnak – mondta Leroy végül Lisának. “Azért maradtam, mert megfogadtam már akkor, hogy Leroy életét ezer jó dologgal akarom kitölteni, addig maradok amíg meg nem látom, hogy valamit kitörő örömmel fogad!” – jegyzi meg Lisa. 2009.novemberében a sport csatorna nézőinek nagylelkűsége folytán Leroy Arizonába költözhetett, és videójáték grafikusnak tanulhatott a Collins egyetemen. Lisa félt, hogyan fogja a fiú kezelni mások szkeptikus hozzáállását, hiszen Ő volt az első a családjában, aki elvégezte a középiskolát, és Ő lesz az első, aki főiskolai diplomát kap. De a fiú jól állt hozzá! “Dartanyon és én leszünk az első sorban, akik hallatják a hangjukat majd azért, hogy a szegénység megtörjön!” – ígérte.

Dartanyon egy életét teljesen megváltoztató ajánlatot kapott az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságától 2010-ben. Elismerve atlétikai képességeit, az edzők meghívták őt, hogy vegyen részt az olimpiai edzőtáborban – Colorado Springsben -, és tanulja meg profi módon a judo-t, majd képviselje a londoni paraolimpián őket. Ez olyan volt Dartanyon számára, mint a nyertes lottószelvény! Menedék, sport, mentorok, iskola, orvosi ellátás… Az edzője maximálisan a bizalmába fogadta a fiút, mert ilyen fiatal korban még nem szoktak „Top judo” kategóriába nevezni senkit. A 2012-es londoni paraolimpiai játékokon Dartanyon meglepetés vendége Leroy volt, akinek ez idő alatt egy kislánya született. A judo bajnok pár pillanatig a világ tetején állhatott, és mindhárman megtapogathatták a jól megérdemelt bronz érmét!

” ‘Ilyen dolgok nem történnek olyan gyerekekkel, mint mi!’ – kiáltotta azon a minden képzeletet felülmúló estén sugárzó arccal, és a könnyei szétáztatták a vállamat “

És igaza van. Vakok és lábatlan gyerekek a gettóból nem kapnak főiskolai képzést és fényes elismeréseket. Ezért maradtam. Mert a remény és a szeretet, az öröm és a megváltás megtörténhet olyan gyerekekkel is mint Ők! És az emberek – mint te vagy én – a “másik oldalon” képesek enyhíteni a szenvedéseiken, nem tehetnek róla, hogy az élet oda fújta őket… – mondja Lisa. A történet mögött meghúzódó tények még: Lisa sok hitelt vett fel, és az elmúlt négy évben időt, energiát nem sajnálva segítette a két fiút. Több ezer órát töltött azzal, hogy az álmaik útjában álló akadályokat megszüntesse, beleértve olyasmiket is mint, hogy segítsen az “átprogramozásban” a rosszul tanult szokásaik miatt, felfedjen számukra új horizontokat, bátorította őket, hogy bármilyen nehézséget képesek megugrani. Elvitte Dartanyont fogorvoshoz, és 15 fogát csináltatta meg, megtanította Leroyt, hogyan kell kifizetni a számlákat. Ült Dartanyonnal a társadalombiztosítási hivatalban és rokkantsági ellátásokat igényeltek meg együtt a fiú számára – amit egész életében kaphatott volna ha valaki benyújtja a papírokat számára -… Gyógyítgatta Leroy szerelemben összetört szívét, és hiányzó végtagjai fantom fájdalmait. Eközben észrevétlenül egy szerető, eklektikus családdá forrtak össze… Amikor 2009-ben a szemorvosnál beleegyező nyilatkozatot írattak alá a kezelései kapcsán, egy hívást kapott Lisa az adminisztrátortól, aki ezt mondta: – Azt gondoltam tudni szeretne róla, hogy aláírattunk Dartanyonnal egy beleegyező nyilatkozatot, ami bármikor visszavonható. Továbbá, hogy az adatai alatt egy sor a beteg kapcsolattartója számára van megjelölve, amiben önt jelölte meg telefonszámmal, de a névhez ezt írta: “Őrző angyalom”. “Tehát azért maradtam – folytatja Lisa -, mert csak egy életet kapunk, és nem igazán élünk addig, amíg nem osztjuk meg valakivel. Azért maradtam, mert megtudjuk változtatni a világot, ha van bátorságunk benyitni egy másik világba. Azért maradtam, mert szeretem őket…”