Ma délután a szokásos sétára indultunk a kutyusommal. Kicsit messzebbre mentünk, mint általában szoktunk. Épp visszafordultunk volna, amikor a parkban, egy padon ülő hajléktalan néni odaszólt nekünk. Azt mondta, ma éhen fog halni, mert még egy kiflit sem kapott a pékségben, pedig mindig szoktak adni neki valami maradékot.
Belenyúltam a zsebembe, hátha maradt benne pár forint, de nem volt benne semmi. Pár méter után megálltunk. Úgy éreztem, nem mehetek el így. Visszafordultunk, és kértem a nénit, maradjon itt a padon még egy darabig, hazamegyünk és visszajövök, hozok valami ennivalót.
Hazajöttem, csináltam 2 szendvicset, egy kis táskába beletettem még kenyeret, sajtot és egy üveg szörpöt készítettem neki. Visszafele már messziről láttam, hogy nézeget arra fele, amerre eltűntünk. Oda adtam neki a táskát, és ő teljesen meglepődött. Nem számított ennyire.
Láttam a szemében az örömöt, a meghatottságot. Kicsit én is meghatódtam, és gyorsan el szerettem volna jönni. A néni azt mondta, hadd puszilja meg a kezemet. Hát azt aztán nem…..mondtam, az arcomra adhat, a kezemre nem. Megpuszilt, és én elindultam visszafele.
Az úton végig könnyes szemmel jöttem. Éreztem, hogy valami nagyon szorítja a torkomat. Nekem nem sokba került ez az egész, 500 forintba és kb 1 km sétába. De ő egy kicsit visszakapott a hitéből, az emberek és a sors fele. Eszembe jutott, hány ember van az utcán, aki hasonlóan örülne 500 forintnyi élelemnek.
Aztán azon gondolkodtam, mi változik bennem? Mert valami nagyon megváltozott. Nem most, már egy ideje érzem. A Sors az utóbbi időben bizony dolgoztatja a lelkemet. Ezért is vonultam kicsit vissza. Sokan látják, mondják, hogy megváltoztam. Néhányaknak nem tetszik ez a változás. Azoknak, akiknek csak azaz énem tetszett, amelyik mindig egyetértett velük, amelyik bólogatott. Most pedig már tudom azt mondani, hogy nem,vagy azt, hogy nem érdekel. És sokan elmaradnak, mert ez az énem nem tetszik nekik. Pedig nem történt semmi, csak visszataláltam a lelkemhez. Megismertem új embereket, akik által úgy érzem, én válok egyre jobb emberré. Olyan embereket, akiknek a lelki minősége semmihez nem hasonlítható. Köszönöm nekik, hogy vannak, és köszönöm az Égnek hogy ez életem részei lehetnek.
A többieknek pedig üzenem: nincs szükségem rád, de ha akarsz, jöhetsz velem….
A sorozatból – a lenti képes ajánlóban lévőkön kívül -, ITT is találsz még!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: