Csodás fotók tetovált szülőkről és kicsi kincseikről (fotók)

Az első fülbevalóimat, a magam által fúrt lyukakba akasztottam. Két kiskanál a fagyasztóba, a fülcimpáim két oldalára nyomtam, bekaptam a legnagyobb ziherejsz tűt – így fertőtlenítve -, majd beledöftem a pontba, amit előre felrajzoltam rá. Ennyi volt. Nem is fájt, a hangja volt csak cefet, olyan reccsenésfélét hallottam. Ettől vérszemet kaptam, és további lyukakat gyártottam a cimpáimra akkor, amikor még a Bravo újságban sem láttál ilyet 🙂 Utána jöttek a legális lyukak, a nyelvembe, orromba, ajkamba. Mindig a diszkrét ékszerek lógtak rajtam, de egyszerűen kellett, a részeim lettek. Sosem volt kérdés, hogy mi lesz ezekkel a lyukakkal később. Az, aki ezzel próbál érvelni valakinek abbeli igyekezetében, hogy lebeszélje, súlyosan mellékvágányon van 🙂
Bennünket nem érdekel ez a kérdés, mert biztosak vagyunk a döntésünkben.

Az életvirága díszíti a jobb karomat – többek között -.

Épp így a tetoválásaim. Nem gondolom, hogy meg kellene vitatnom valakivel, hogy mit szeretnék a bőrömön viselni. Egy időszakban fotós üzleteim voltak, pontosabban kettő. Ez a 90-es évek végén volt, amikor még a tetoválás egyáltalán nem volt elterjedt, sőt gyakori volt, hogy nem vették fel a ‘megjelölt’ embert a munkahelyek zömére emiatt.
Éppen ezért, én így kerestem alkalmazottakat a pultokba, legyen tetovált és eredeti. Mondanom se kell, nem volt gond a fiúkkal, akik nekem dolgoztak, sőt… oszlatták a sztereotípiákat, mert imádták őket a vevők.
Sosem fogok másképp gondolni a tetoválásokra, szerintem csodálatos élő vásznak vagyunk, amit többé-kevésbé befedünk életünkön áthaladó speciális gondolatokkal, emlékekkel, fantazmagóriákkal.
Ettől nem leszünk rosszabb munkavállalók, gyermekek vagy szülők…