Hangos pláza nyüzsgés, benne egy postafiók, sorban álló emberek. Mindenki türelmetlen, szeretne túlesni a hivatalos feladásokon. Előttem negyvenes férfi, úgy nyolcéves forma kisfiúval.
-Apa, ugye milyen szép volt a markolóautó amit láttunk?
– Igen kisfiam nagyon szép – hangzott a válasz.
– Az a markoló nagyon sok homokot tud markolni, biztos hozz nekem a Jézuska, ugye apu?
Haladt a sor, igaz lassan, ahogy szokott. Kint sürgő nyüzsgés, emberek csomagokkal, karácsonyi zene szólt, mint minden plázában ilyentájt.
– Figyelj kisfiam!
– Igen apu?
– Most, ami nálam van csekk, arra való, hogy nálunk is legyen fény karácsonykor, az áramra… Anyu tudjon főzni egy húslevest, amit meg tudunk fizetni még. Apának és anyának sincs munkája tudod….
A kisfiú csak nézett az apjára és halkan mondta:
– Tudom… Nekem nem kell a markoló, csak ti nekem. Szeretlek…
Sóhajtottam, és csak vártam amíg befizetik a csekket. Én következtem, a feladandó dolgok végeztével, csendben megkérdeztem a postás hölgyet:
– Elárulná az előttem fizető úr címét? Ott van a csekken, amit feladott…
Rám nézett hosszan, de mondta ami előírás.
– Nem mondhatom meg. Ilyet ne kérjen tőlem. De a hangjában éreztem hogy mégis… Az utolsó bizonylat alatt volt egy kis cetli a címmel.
Egy órát csatangoltam az áruházban mire rátaláltam. A markolóautóra, ami nagyon sok homokot tud markolni… Most újra a postán állok és várom, hogy fel tudjam adni a csomagot, benne a markolóval.
Talán még egy kis boldogság lesz a kisfiúnak….
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: