Egy jó barátom történetét hoztam ma ide, aki megkért, tolmácsoljam számotokra az élményt, amit az év utolsó napjaiban tapasztalt meg. Az elmesélése alapján írtam.
“December 28-án hajnalban elindultam kis falunkból – Mesterszállásról – Kecskemétre. Jó csípős hideg volt aznap. Még szinte sötétben értem Kunszentmártonra, ahol 1 teljes órát kellett vesztegelnem ahhoz, hogy tovább indulhassak. Fél6 felé járt az idő. Kopogós hideg, a kezemet jó szorosan tartottam, de úgy is jéggé fagyott. Dörzsölgettem, lehelgettem az ujjaimat, hogy érezzem, élnek még. Alighogy a buszváróba értem, egy idős bácsika lépett hozzám, egy kis aprópénzt szeretett volna szegény. Megesett a szívem rajta, de valahogy nem szerettem volna ha az én nehezen megkeresett pénzem italra megy, ezért szeretettel és tisztelettel kérdeztem tőle vissza:
– Mire szeretné költeni a pénzt? Rögvest válaszolta, hogy szódavizet szeretne inni belőle.
![2]()
Kérdeztem tőle mikor evett utoljára, mire a válasz: – Tegnap, egy pár falatot… Akkor, abban a pillanatban felálltam, kaptam az utazótáskámat és azt mondtam: – Uram, jöjjön velem, bemegyünk a boltba, veszünk magának ennivalót. Jött boldogan, bandukolt mellettem a mínuszban, s közbe mély beszélgetésbe bonyolódtunk. Bemutatkoztunk egymásnak, ekkor tudtam meg, hogy Szepesi Imrének hívják, 63 esztendős és leszázalékolták. Sokszor vannak nagy fájdalmai csontvelő gyulladása miatt, ami néha járni se engedi. Nagyon sokat dolgozott, aktív életet élt valamikor, sok helyen megfordult a világban. Nem szereti a tétlenséget, folyamatosan munka után jár, és néha akad is számára, a betegsége ellenére szívesen elvégez bármit.
![3]()
A kis boltban egy jó, forró kávéval kezdtünk, nagyon jól esett mindkettőnknek ebben az embertelen, cudar hidegben. Közben csillogó szemekkel, nagy örömmel mesélte nekem, hogy majdnem mindennap jár egy idős nénihez, akinek bevásárol, majd segít neki mindenben, amiben csak tud. Nagyon megindította a szívemet, fülig érő mosollyal dicsérgettem. Értékeltem, hogy bár nagy beteg, nincs biztos jövedelme, otthona pedig egyáltalán, mégis mások megsegítésén szorgalmatoskodik. Miközben vásárolgattam, beszélgettünk tovább. Mivel nem sok pénzzel indultam otthonról, nem csaphattam nagy bevásárlást, de a fontos dolgokra azért tellett. Vettem neki kenyeret, kiflit, felvágottat, és innivalót. Miközben pakoltam a kosárból a szatyorba számára az ételeket, többször rápillantottam a hálától, szeretettől csillogó szemére. Kimondhatatlanul jó érzés volt ez az egyszerű cselekedet. Kezébe adtam az elemózsiát, s visszakísért a buszpályaudvarra, mert már csak percek voltak az indulásig. Még egy kicsit beszélgettünk, miközben egyfolytában hálálkodott azért, amit érte tettem ebben az 1 órában. Mosolygott a szívem, lelkem. Jó egészséget, Boldog Új Évet kívántam neki, mire Ő könnyes, csillogó szemmel köszönt el tőlem. Csordultig teltem szeretettel és hálával, hogy segíthettem valakinek, akinek ettől szebb lett a napja, és ettől – bármilyen nehéz is neki -, egy kicsit könnyebb a lelke.
Próbálja ki aki teheti…”
Csatlakozzatok, és mutassuk meg mire vagyunk képesek együtt ezen a téren is!
Nem kell olyan nagy ügyet csinálni az adakozásból, nézd meg!
Közreadta: Gini Papp – Zacc
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: