10 év együttélés után, egy 5 éves közös kislánnyal az oldalunkon, elballagtunk a házasságkötő terembe. Két barátunk jött velünk tanúskodni. Én virágos, földig érő ruhában, a párom egy sötét rózsaszín ingben, öltönynadrágban, a lányunk persze tavasztündérként mint mindig, fenékig érő hajjal, valamelyik csoda édes, pörgős rucijában. Ez volt az én második esküvőm, és egyben az utolsó. Az elsőn az elvárt fehér habcsók voltam – nem saját döntésből -, és utáltam az egész ceremóniát, a másodikon önszántamból, 2 év fűzőcske után vettem részt olyan ruhában, amilyenben valóban szerettem volna. Nem akartam ezer éve nem látott rokonokat, és mindenféle embert ott tudni, abban az intim szférában. Közös megegyezéssel egy zárt, kicsi, bensőséges ceremónián mondtuk ki egymásnak, amit szerettünk volna. Nem volt szertartásos semmi, a kislányunk az ölemben ült, és üres volt az egész terem. Értelemszerűen, a ruhámban sem rejtőzködtem az indulás előtt, mint ahogyan azt a hagyomány elvárja a menyasszonytól. Ennek ellenére láttam a párom szemébe azt a csillogást, amit ilyenkor szeretne az ember magáénak tudni. Akárhogyan is, ez egy nagyon különleges esemény, és pillanat egy ember életében, amit nem felejt egykönnyen…
A videóról, amit hoztam, most még azt hiszed, hogy végig tudod nézni elérzékenyülés nélkül, de nem fogod tudni… 🙂 A férfiak első reakciója csodaszép párjukra, az esküvő előtt. Igazán gyönyörű kisfilm.
Te milyen esküvőre vágysz, vagy milyennek élted meg ha már túl vagy rajta?
Szerző: Gini Papp – Zacc
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: