Emily James, egy tündéri, 3 éves kis hercegnő. Csodás, aranyló barna hajzuhatag, szikrázóan kék szemek. Imádja a fodros ruhákat, a körömlakkokat, és anyukája rúzsait. Emily gyönyörű, de nem csak a külseje. Bámulatosan szép a lelke is.
A gyerekek talán megértenék amire Ő játsznyi könnyedséggel szánta el magát, de a felnőttek már nem annyira. Egyik-másik szülő, talán megpróbálta volna lebeszélni is kislányát arról, amit Emily tervezett el.
Miután a kicsi megtudta, hogy vannak olyanok, akik rákbetegségük következtében elveszítették hajukat, és lehetőség van haj adományozására, döntött. Teljesen határozottan azt mondta szüleinek, hogy szeretné elajándékozni a haját.
Te, mint szülő, mit léptél volna erre?
A lányomnak fenékig érő haja van, őszintén szólva sokkot kaptam volna első körben. És még mindig nem tudom, hogy megpróbáltam volna-e lebeszélni erről…
Emily szülei ezen a ponton leültek vele beszélgetni. Részletesen elmondták neki az, hogy elajándékozza a haját azt jelenti, hogy teljesen rövidre le kell vágni, és meglehetősen hosszú idő lesz, míg újra megnő ilyenre.
Képeket kezdtek el nézegetni vele. Kopasz, parókás, rövid hajú gyerekekről.
Emily tántoríthatatlan volt. Mindent átbeszélve, időpontot kértek Matthew bácsinál, a fodrásznál, ahova a kislány magával vitte Rapunzel Dolly nevű babáját is, és ragaszkodott hozzá, hogy először Dolly haját vágják le.
Milyen elképesztően tanulságos történet, nem igaz? Emily 3 évesen megértette – vagy inkább még nem felejtette el -, hogy ha valamiből nekünk sok van, azt nem szabad sajnálni megosztani másokkal. Nem kapaszkodni a tárgyainkba, dolgainkba görcsösen, hanem áramoltatni.
Szerző: Gini Papp – Zacc
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: