Dohánylevél, füstszűrő és papír, ennyi lenne a cigi? Egy frászt! (videó)

Persze a füstszűrő alapból opcionális, nagyapám 50 évig mezítlábas Kossuthot szívott. Összenyálazta a papírt és nem ment tele a szája dohánnyal. De most sokkal fontosabb dologról akarok beszélni veled, mint holmi füstszűrők…

Amikor életemben először gyújtottam rá, voltam vagy harmadikos. Sosem voltam szabálykövető gyerek, sőt kimondottan majdénazttudom típus, ezért sok mindent kipróbáltam tiltás ellenére, csakazértis. Nem volt jó. Kifejezetten rossz volt. Megszédültem, keserű íz öntötte el a számat a torkomig, és nem akar múlni sokáig. Aztán tinédzserként rohadt vagánynak éreztem, hogy beleslukkolok a fiúk cigijébe, és láttam, hogy ez tetszik nekik, egyre intenzívebben szívogattam bele a lakótelepi kőpadokon ülve és így brancsolva. Kezdtem megérezni, hogy ettől népszerűbb lehet az ember. Eljött a pillanat 16 évesen, amikor vettem egy doboz cigit. Sopianaet. 6.50 Ft volt. Viszonylag drága az akkori 2000 ft körüli havi fizetéshez viszonyítva. Szóval megvettem és kb 1 hétig kitartott. Akkor szívtam amikor menőztem. Már nem szédültem tőle, de nem is esett hűűű de jól. Szívtam.

Aztán megint abbahagytam hosszú időre. Felnőttként, a válásom után ki akartam tombolni magamból a feszültséget, és egy héten öt napot diszkókban töltöttem. Ezzel egy időben egy pubban kezdtem el dolgozni, ami szintén nem tett jót ennek a történetnek. Füstölem, egyre többet és erősebbet. Az utolsó felvonás a bordó Dunhill volt, szerintem abba egy kezdő dohányos belehalna. Reccs, kettészakadna a tüdeje és annyi. Tényleg kemény adag a szervezetnek. Az akkori, önpusztító életmódomba ez bőven belefért. Szívtam ha kell, ha nem. 
Aztán nem túl tudatosan, kicsit parázva de beleereszkedtem a gondolatba, mi lenne ha gyerekem születne, ketyeg a biológiai órám, a párom folyton fűz vele, legyen. Ekkor radikálisan csökkenteni kezdtem az elszívott cigaretta számát és fele erősségűre vettem, átszoktam a Vougera. Majd teljesen leálltam. Várandós lettem, és többé eszembe se jutott a cigaretta. Mindig is úgy éreztem, hogy ha az ember babakocsira támaszkodva cigizik, annál lejjebb nincs. Mert ugye miről is szól a gyerekvállalás? Felelősségtudatról, szeretetről, adni akarásról… Megérkezett hozzám egy kis élet, akit szeretnék látni felnőni, és Ő is szeretné ha én mellette lennék. A cigaretta egy laza önutálat, ne szépítsük. Tudatosan mérgezni a testünket, súlyos önértékelési problémákról árulkodik. Félelmekről. Magamból kiindulva is tudom miről beszélek, de a pszichológia se mond nekem ellent ebben a megfigyelésben. 

Már 8 éves a lányom és ezalatt egyszer sem éreztem azt, hogy meghalok egy cigiért. Pedig az utolsó pöfékelős évemben imádtam cigizni. Jó volt meggyújtani, beleszívni az éppen felsercenő cigibe. Szerettem a füstjét és az ízét is. Különösen ha ittam mellé egy kis bort. Az olyan fíling volt, amire szívesen emlékszek. 
Szóval a gyerek mellett már elég proli dolognak éreztem volna a cigizést. Valahogy a tinédzser korhoz, a későn éréshez és a menőzéshez volt köze nálam. Ja és persze az agressziómhoz, amivel szembe kellett néznem, és dolgoznom kellett rajta. Nem hogy kellett, a mai napig melózok vele. A cigi nem segített ezen, csak rontott rajta. Ördögi kör ez, mert a dohányos amint idegbe kerül rágyújt, ezzel magyarázza, hogy le kell valamivel nyugtatnia magát. Pedig fordítva zajlik a dolog… Pontosan tudtam, hogy dohányzástól még harapósabb és öklelősebb vagyok, előbb utóbb búcsút kell intenünk egymásnak. Így esett, hogy a babavárásra készülve ez meg is történt. Egy új életforma, új embert kívánt. Nem ítélem el azt aki szívja – kivéve, ha gyerek társaságában csinálja… -, de tudom, hogy sokkal könnyebb nélküle az élet. Amikor már nem a szenvedély uralja az embert, hanem az ember töri be a szenvedélyét, ott kezdődik az igazi élet. Azt is tudom, hogy sok dohányzó ember zsebében nyitom ki ezzel a bejegyzéssel a bicskát, mert ugye hogy jövök én ahhoz, hogy bíráljam az Ő szokásait, épp ezért nem is teszem. Csak megmutatok nekik egy videót, hogy nézzék meg mi is az a rudacska, amiből egy nap többször is jó mélyet szívnak a tüdejükbe. Mert ezzel is érdemes szembenézni. 

Szerző: Gini Papp – Zacc