Zacc

Megható házifeladatokat kaptak a diákok nyárra, ezt olvasnod kell!

Bárcsak engem is Ő tanított volna. Sőt, a lányomat is! Egy olaszországi tanár házifeladat-listáját közölte le a Huffington Post, ami vírusszerűen terjed az interneten, nagyon is megérdemelten. Fermo középiskolai tanára mindössze ennyit kért diákjaitól, hogy a nyár folyamán tegyék meg. Cesare Cata erősen emlékeztet bennünket több filmélményünkre is úgy hiszem. Nekem Kevin Kline “Császárok Klubja” és Robin Williams “Holt költők társasága” ugrott be róla először.
És ez a “névtelen” tanár, akiről régebben posztoltam egy videót!

 

 

21

Robin Williams – Holt költők társasága

Előbb Olaszországban, majd fokozatosan világszerte lett nagyon felkapott az a házifeladat-lista, amit egy apró olasz város, Fermo középiskolájának tanára adott fel nyárra diákjainak. A Don Bosco-i iskola pedagógusa, Cesare Catá ugyanis egy meglehetősen szokatlan feladatlistát talált ki az észak-olasz, tengerparti város fiataljainak. 

21

Cesare Catá és a listája

21

Szívből örülök, hogy Facebook oldalán – sokak okulására – kiposztolta a listáját

A tanárt természetesen megkereste a Huffington Post, aki kérdéseikre válaszolva elmondta, hogy pedagógiai módszerét a Robin Williams által megformált tanár inspirálta a Holt költők társaságából, és szerinte egy nyár olyan spirituális hatással lehet a tinédzserekre, amit semmiféle kötelező gyakorlat nem válthat ki. Nyomasztó kötelező olvasmányok és házifeladatok helyett, életvezetési tanácsokat adott nekik és ezek követésére kérte őket.

1. Egy reggel sétálj el a tengerpartra teljesen egyedül!

Nézd ahogy a napfény tükröződik a vízen, és gondolj azokra a dolgokra, amiket a legjobban szeretsz az életedben, légy boldog.

2. Próbálj meg használni néhány olyan új szót, amit közösen tanultunk idén!

Minél több dolgot tudsz kimondani, annál több mindenre tudsz gondolni. És minél több dologra tudsz gondolni, annál szabadabb leszel.

3. Olvass annyit, amennyit csak tudsz!

De ne azért, mert kell. Hanem mert a nyarak kalandokat és álmokat inspirálnak, ha olvasol, úgy fogod érezni magad, mint a fecskék repülés közben. Olvass, mert ez a lázadás legjobb elérhető formája a számodra (Ha tanács kell, hogy mit olvass, keress meg).

4. Kerüld azokat a dolgokat, helyzeteket és embereket, amiktől rosszul vagy üresnek érzed magad!

Olyan helyzeteket és baráti társaságot keress, ami többé tesz téged, akik megértenek téged és akik elfogadnak, úgy, ahogy vagy.

5. Ha szomorú vagy, vagy félsz, ne aggódj!

A nyár, mint minden csodás dolog, összezavarhatja az ember lelkét. Vezess naplót arról, hogyan érzed magad. (Szeptemberben ha gondolod, elolvashatjuk együtt.)

6. Táncolj, szégyentelenül!

Akár egy közeli táncklubban, akár egyedül a szobádban. A nyár a táncolásé, és bolondság lenne ezt kihagyni.

7. Legalább egyszer nézd meg a napfelkeltét!

Maradj csöndben és lélegezz. Csukd be a szemed, légy hálás.

8. Sportolj sokat!

9. Ha valaki elbűvöl, mondd meg neki, annyira őszintén, amennyire csak tudod!

Nem számít, ha nem érti meg. Ha nem értik meg, nincs jelentősége, különben pedig 2015 nyara arany időszak lesz nektek. (Ha ez nem működik, térj vissza a nyolcas pontra)

10. Nézd át jegyzeteidet az óráinkról!

Hasonlístd össze mindazt amit olvastunk és tanultunk mindazzal, ami történt veled.

11. Légy boldog akár a napsütés, és megszelídíthetetlenen, akár a tenger!

12. Ne káromkodj!

Mindig légy udvarias és kedves.

13. Nézz filmeket szívszorító párbeszédekkel!

(Ha lehet, akkor angolul), hogy javítsd a nyelvi tudásod és képességed az álmodásra. Ne érjen véget a film az utolsó képkockával, éld át újra, amikor éled és tapasztalod a nyaradat.

14. Forró nyári éjszakákon álmodj arról, milyennek kéne lennie az életednek!

A nyár folyamán törekedj mindig arra, hogy elkerüld a feladást, és tégy meg mindent, hogy kövesdhesd az álmaid.

15. Légy jó!

Catá (33), aki nem felejtette el a nyár varázsát – noha már 7 éve tanít -, még mindig csodás lehetőségként tekint rá, a feltöltődés időszakára. Úgy véli, hogy ez a periódus arra való, hogy leülepedjen, feldolgozásra kerüljön az egész év anyaga. Jól emlékszik még milyen volt fiatalként megélni a nyarakat, ezért szerinte ez csakis arra való, hogy szerelmekkel, tánccal, álmodozással, sporttal foglalkozzanak a diákjai.

Szerző: Gini Papp – Zacc
(huffingtonpost.com)

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!