Igen-igen, nem tévedés, talán valamelyikükre még emlékszel is. Én mindegyiküket a szívembe zártam, amikor a bejegyzéseim készültek róluk.
Megismerhetted a “Hajléktalan Mozartot, akinek többször elfagytak az ujjai, de hihetetlen módon improvizál a zongorán –> ITT!
Aztán itt volt Ryan, aki teljesen autodidakta módon zongorázik az utcán –> ITT!
A 80 feletti, ausztrál Natalie, aki a még gyermekkorában, saját maga által írott darabot is játssza az utcán –> ITT!
Megérkezett csatasorban a negyedik lélegzetelállító tehetség, a sarasotai (Florida) veterán, Donald!
Donald tengerészgyalogos veterán, aki csupán néhány rövid osztályt járt zeneelméletre mielőtt bevonult. Tragikus módon vesztette el szeretett feleségét, és most 18 éves fiát keresi. (A gyermeket 3 éves korában vették el tőle, mert posztraumás stressze, valamint feleségének elveszítése kiütötte, alkohol és drogproblémái lettek.)
A posztraumás stresszről készült sorozatom:
Rendkívül tehetségesen játszik az utcára helyezett zongorán a járókelők örömére (is).
Felesége elvesztése után került az utcára, amibe az ital is belejátszott. Azt mondta, azért zenél, mert csak ez az, ami a megpróbáltatások közepette is boldoggá teszi. Felfedezője szeretne Donald (Boone) Gould-nak összehozni még egy esélyt. Szeretné ha rehabilitációra járhatna, házhoz, autóhoz juthatna és hogy visszamehessen az iskolába, az utolsó 3 osztályt is elvégezni zeneelméletből. Minden lehetőséget megszeretne teremteni számára ahhoz, hogy újra a pályájára állhasson és kihozhassa magából az igazi potenciált.
Ehhez létrehozott egy támogatói oldalt a “gofoundme” adománygyűjtő oldalon, melyen adakozhatott bárki, akit a szíve arra indított.
A srác, aki telefonjával rögzítette a fenti játékát, feltolta a facebookra, ahol pillanatok alatt 2 milliós nézettséget kapott. Az emberek imádták és osztották a róla készült videót. Másnap visszamentek hozzá, hogy egy rövid interjút készítsenek vele. Rettentően meglepett volt, alig akarta elhinni, hogy szenzáció lett rövid kis játékából. Azt mondta, csak azért ült a hangszerhez, hogy pár dollárt összegyűjtsön. Nem mellékes, hogy ez a férfi mindazok ellenére sem veszítette el pozitív gondolkodását, amit átélt, amiért különösen megérdemelné/megérdemli, hogy jó fordulatot vegyen az élete!
Kivágtam az adakozók közül egyet, mert imádtam. 5 $ nem tűnik soknak akkor, amikor sok 25-50-100 dollárost látsz a sorban, de mindjárt másként látod a hozzáfűzött magyarázattal ezt az összeget:
Roger azt írja, hogy “Az egyik 50 éves hajléktalantól a másiknak. Nem sok, de mit tegyek, megosztom veled. Nem kapok munkát, elsősorban a korom miatt. Azért rúgtak ki, mert “öreg” vagyok és orvosi problémáim voltak. Végtelen idő óta folynak velem állásinterjúk, miközben hajléktalan vagyok, de senki nem fog felvenni. Tudom milyen éhesnek lenni. Tudom milyen tehetségesnek lenni úgy, hogy nincs semmi haszna.”
Update 2018. májusában:
Donald részére 40.000 dollárt adakoztak az emberek, ami teljesen megváltoztatta az életét. Részt vett egy rehab programban, a videónak köszönhetően újraegyesült rég nem látott fiával is.
Donald ösztöndíjat kapott a Michigan-i Spring Arbor University-n, ahol rehabilitációja után újra felvette a klarinét és zongora kurzust.
És igen, Donald életébe a szerelem is befigyelt egy énekesnő személyében, akivel együtt játszik.
Donald Facebook oldala
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: