Tegnap sem láttad a híradóban ezek a képeket, pedig itthon történtek!

Hol ért utol a szerdai Armageddon? Én fedél alatt voltam, de a párom és a kislányom autóban ültek. Amilyen gyorsan támadt a vihar, vagy inkább cunami-tornádó, olyan lassan vonult el. Kegyetlenül félelmetes volt még bentről nézve is! Éppen akkor mutatott be a barátnőm a párjának, akivel még sosem találkoztam, de sok jót hallottam már róla.
Együtt hűháztunk a kintről jövő csatazaj miatt. Borzasztó érzés volt tudni, hogy a családom valahol úton van ebben az ítéletidőben. Szegények igyekeztek félreállni, és a felni tetejéig érő vízben araszolva, sikerült egy mély aknafedélbe érkezniük jobb elsővel, amitől az autó be is ragadt. A telefon szolgáltatás sem volt zavartalan, többszöri próbálkozásra sikerült elérni csak, és tisztázni, hogy hol vannak körülbelül. A víz már az ajtó tokok alól tört be, felmosó vödörrel rohangásztunk és szedtük a parkettáról, padlólapról, mindenhonnan.
A srác, akit életemben akkor láttam először, azt mondta induljunk, elvisz és kitoljuk az autót.
Hihetetlen érzés volt, hogy egy pillanatig sem habozva, elszántan lépett az ajtó felé, kocsikulccsal a kezében!
Annyira hálás voltam neki, hogy az leírhatatlan. Tudtam, hogy ha kitolni nem is tudjuk, de legalább a kicsi lányomat ölbe vehetem és megnyugtathatom végre. És egyébként is, hogy valaki szolidáris velem, és ezzel a szívéig emel.
A kaputól a kocsiig kb 10 méter volt a táv, ezalatt bugyiig csurom víz lettem, a hajam, mintha a zuhany alól léptem volna ki. Térdig ért a hömpölygő víz az utcán. Régen tapasztaltam hasonlóan félelmetes természeti jelenséget.

Kár, hogy a hangját nem hallhatod a képeken keresztül

Beugrottunk a kocsiba és elindultunk az áradattal egy irányba, igyekezve megtalálni az utcát, ahol beragadtak. Jeges förmedvény verte az üvegeket, és legmagasabb fokozaton jártak a lapátok, hogy kilássunk rajta. Előttünk is ment egy autó, aki hirtelen megállt. Akkor vettük észre, hogy keresztbe fekszik az utcán egy nagy testű fenyőfa. Innentől kezdve azt láttuk, hogy minden ötödik fa kitörve, vagy megtépázva, fél fányi súlyos, letört lombdarab húzza le az elektromos áram drótját, pillanatok kérdése és leszakad, ha nem jönnek a tűzoltók. A víz olyan magasságban volt az utakon, hogy azt se vettük volna észre, ha egy hullán hajtunk át, maximum gyanút fogunk, ha kisebb bukkanót hagyunk el.

Mindeközben a parkolónkban egy idegen autót talált meg az öreg nyárfa

Csak nem találtuk meg az utcát, akármerre mentünk. Talán az idegesség, a körülmények, de ismerős terepen sem jutott eszembe, amit máskor első blikkre tudok, hogy merre van. Mire megérkeztünk az utcába, őket kitolta egy ismeretlen (!) férfi, aki azért szállt ki az autójából ebben az időben (!), mert segíteni akart. Még most is elered a könnyem, ha arra gondolok, milyen erősen tör felszínre a szeretet, a segíteni akarás nehéz körülmények között.
Engem egy ismeretlen fiú furikázott, nem sajnálva az autóját, és a saját testi épségét sem azért, hogy számára idegeneknek segítsen, a családom másik felét egy szintén ismeretlen ember tolta ki szorult helyzetéből.
Ott és akkor “katasztrófa cimborák” lettünk Zolival, hogy nevén nevezzük ezt a remek srácot.
Az ismeretlen embernek is küldöm szívem minden szeretetét, azt kívánom annyi boldogságban legyen része, amennyit csak el tud viselni 🙂

A szerdai vihar miatt fennakadások voltak a budapesti tömegközlekedésben is, a felhőszakadás miatt nem járt például a 3-as metró a Deák Ferenc tér és Kőbánya-Kispest között. A másik barátnőm hozzám igyekezett éppen és 45 percet állt a busz vele egy ponton, hogy tovább indulhasson.
A HVG lapján találtam ezt a pár szívmelengető kockát. Az Ecseri úti metrómegállónál sokan stoppolni kezdtek, az arra járó autósok közül többen pedig felvették az esőben ácsorgó embereket(!).