Ebben az őrült világban, amikor arra ébredsz, hogy mészárlás történt Európa szívében, és az Iszlám Állam ünnepli magát emiatt, az egyik legnagyobb feladatod, az állandó számvetés. Kitalálni, hogy mi folyik körülötted, hova cseppentél, amikor erre a bolygóra születtél. És lehetsz bárahány éves is, a történelmi színpad állandóan mozgásban van, változik, nincs megnyugvás.
Én még láttam a sok elvakult kommunistát, akik elvtársnak – a gyerekek pajtásnak – hívták egymást, tisztelegtek ha kellett, ha nem, láttam a “Tanúszerű” lényeket, akik egy politikai elv miatt képesek lettek volna lámpavasra húzni a másikat. Egy olyan elv miatt, amit egy másik ember írt le egy papírdarabra…
Azok között éltem akik a Tőkét harsogták, és Marxista egyetemen végeztek, hogy aztán egy Cipőipari Szövetkezet Elnökei lehessenek. (Sosem értettem mi köze a kettőnek egymáshoz…)
Szóval benne voltam abba a Truman-Show-ban, amiben még NSZK és NDK volt kétfelé dermedve egy Fal miatt, és akkor is amikor még rengetegen tudták mi az a Presztrojka, Glasznoszty, és Reform. Láttam a tévében Románia cézárának kivégzését, és a Hidegháború végét, a berlini fal ledöntésével kezdődően 1989-ben. Fellégezve figyeltem, ahogyan az orosz csapatok kivonultak Magyarországról és a varsói szerződés többi országából, és láttam hogyan hullik szét milliók álma 1991-ben, a nagy Szovjetúnió. Láttam felnőtt férfit sírni amiatt, hogy romba dőlt egész addigi élete eszméje; a szovjet blokk összeomlásával az ő teljes hitrendszere a romok alá került. Figyeltem az emberek tudathasadását, ahogy az ideológiájuk cinizmusba megy át, mert hát mit lehet tenni, ha nincs új, de eltűnt a régi, jól ismert?
Akkor, amikor semmi sem állandó, viszont a félelem faktort az egekig emelik a tudatos népvándorlással, amikor kijelenthetjük, hogy egy háború közepén élünk, még ha nem is nevezzük nevén, legalább akkor ne kelljen már az embernek belesétálnia a Nyugati pályaudvaron ebbe:
Legalább annyi legyen ebben a nyomorult országban, hogy előre figyelmeztetik a polgáraikat, hogy film forgatás van, semmi több. Hogy ne egy mellbevágó képet kapjon az országa közepén állva, és kezdjen el gondolkodni azon, vajon miről maradt le azzal, hogy nem kapcsolta be a híradót.
Túl sok a félelem, túl sok váratlan fordulat, túl sok…
Csak egy kis állandóságot szeretnénk, egy nagyon kicsit…
Szerző: Gini Papp – Zacc
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: