Kiakasztott amit a csütörtöki Önindítóban eleresztett Bocsi a rádióban. Nem feltétlenül csak a nőket pocskondiázta, de egy ponton eleresztette a valódi énjét, amikor Pierce Brosnan feleségét vette a szájára.
– Olyan ez a nő, mint egy hirdetőoszlop, amit elvittek innen Budapestről – mutatta be Bochkor a nagyközönségnek az egykori James Bond feleségét. – Ez a bűbáj férfi azt írja a képek alá, hogy kövéren és soványan, mindenhogy szeretem őt. Pedig a felesége képét nézve arra gondolok, hogy mintha nem ugyanaz az ember lenne. És tudom, hogy most rengetegen fel fognak háborodni, de muszáj beszélni azokról, akik egyszerűen nem figyelnek oda magukra. Aki ennyit hízik, az külsőre is méltatlan lesz a partneréhez, mert leszarja a párkapcsolatot.
Ezt bírta mondani ez a szerencsétlen, öntelt közszereplő.
Bochkor, akinek szavaiból folyamatosan sugárzik a nők lenézése. Sokszor szívesen bemennék a stúdióba amikor hallom, hogyan pocskondiázza rádiós műsorvezető társát Pordán Petrát, hogy úgy jó alaposan megrázzam és az arcába mondjam: Ne vihogjál már ilyen szerencsétlenül azon, hogy szarba se vesznek a kollégáid, égetnek mint a rongyot és még csak fel sem fogod!
Pordán Petrát elküldték a Music FM Önindítójából / Fotó: RAS-archívum
Milyen érdekes, megtette helyettem a sors, megrázta… Mert állítólag főnökei már csak a megfelelő alkalomra várta, hogy kirúghassák. Közös megegyezéssel távozott ma ugyan, de amit a nők – és így az én nevemben is – eltűrt röhögve ennek a két öntelt férfinek, az több volt a soknál. Az pedig amit Bochkor egy világsztár világhíres nejére hordott össze még jobban kicsapta a biztosítékot most nem csak a nők, hanem a hallgatók tömegénél.
Egyrészt Brosnan imádja a feleségét, és igen, a felszedett súlyával együtt, amit nyilván Bochkor nem érthet meg, talán mázsálja is élettársát minden nap, hogy ne tűnjék “hirdetőoszlopnak” mellette, ergo ne égesse ŐT az ország előtt. Más kérdés, hogy milyen fényt vet saját magára azzal, hogy egy hímsoviniszta, beképzelt egobajnok társának hívja magát. Nem biztos, hogy jobb, mintha elhízott volna mellette. Pordán Petrát pedig még elköszönni se hagyták a hallgatóktól, páros lábbal segítteték ki a stúdióból, de őt ismerve, lehet, hogy ezen is csak vihog, és nem is érti mi történt. (A kirúgásáról szóló cikk itt)
Mi folyik itt? Büntetlenül tiporhatnak más embereket rádiós műsorvezetők, akik utána boldogan vigyorogva ülhetnek tovább kiseggelt székükben, az akit rommá gyaláztak pedig repül mert “piackutatásaik eredménye szerint nem elég népszerű”?
És mit mondjunk a “kövér nőkről”? Azokról akik nem ütik meg a Vouge címlap lányának minőségét?
Valóban ez az üzenet van rendben? Tényleg nem kell még bocsánatot kérnie sem ennek a bájgúnárnak? Ő határozza meg, hogy egy nő, aki például évek óta hormonkezelés alatt áll, hogy gyermeke születhessen hányadék-e a túlsúlyával, és olyan rossz fényt vet-e a társára, hogy méltatlanná válik rá?
Hát honnan tudja ő, hogy valakinek miért van túlsúlya, azt pedig főként honnan tudja, hogy azt az embert nem-e éppen úgy szereti a társa, ahogyan van?!
Azt remélem kapnak egy csípős nyelvű nőt maguk mellé, aki végre letöri az ostoba szarvukat és rendet tesz a fejükbe, ilyetén mód a hallgatóikéban is.
Ja, egy utolsó kérdést engedj meg Bocsi és nyugodtan vedd személyeskedésnek:
– Dobó Kata téged Andy Vajnára cserélt. Az nem ciki?
Ajánlott olvasmány itt: Megdöbbentő fotósorozat, hogy megnyugodj, így vagy tökéletes!
Szerző : Gini Papp – Zacc
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: