Az anyaság nagyon érdekes életfeladat, mert egy spirituális fejlődési lehetőség is. Gyönyörűen ötvözi a feltétel nélküli szeretetet és a mindennapi rutint. Olyan rejtélyes szó ez mint a szerelem, vagy szeretet. Anyaság, ízlelgesd egy kicsit a szót. Annyi mindent magában hordoz, hogy csak bizonyos héjait értheti meg az ember. A női lélek nagy ismerője, Müller Péter, sok vonatkozásában fejtegette már, mivel saját édesanyjáról is mindig legekben beszél.
Müller Péter fiatalon, nagymamájával
… és feleségével
Nézzük, hogyan fogja meg az író az anyai hivatás lényegét, néhány idézet tőle:
“Egymásban vagyunk – ez a legnagyobb titok.
Az anya része a gyermeke sorsának. S fordítva: az anya sorsába már bele van írva eljövendő fiával vagy lányával való találkozása.
Születés előtti találkozások ezek, melyek a földi élet során, mint sejtelmek jönnek elő.”
“Mindig az anyja ismeri jobban a gyerekét! Ő tudja a titkos gondolatait, ő tudja megfejteni a hallgatását, a mosolyát, a duzzogását, ajkának biggyesztését, vagy azokat a félmondatokat, amelyeknek különös jelentésük van.”
“Az anya haláláig aggódik a gyereke miatt.
Akkor is, ha az a gyereke már hatvan éves.
Az ő szeretete ugyanis hús a húsomból, mély közösségéből ered. Ha valaki elveszti a karját, hiába szokja meg, hogy félkarú, a fantomfájdalom egy életen át emlékezteti a hiányra. Az anyánál ez az összekötöttség még erősebb. Úgy érzi, hogy szíve a gyermekében dobog. Ahogy azt sokáig érezte is. Ezért azt kérni tőle, hogy távolodjon el szerelmetes gyermekétől, s nézze úgy, mint egy másikat, mint egy vendéget, akinek szállást adott a méhében, s most tovább megy: szinte lehetetlen.
Egyszerre mélyen a földben s fönt a határtalan égen lenni, emberfeletti feladat.”
“Bárki is rejtőzött a méhében, bárki is volt az a “valaki”, akit világra hozott: szereti. Bármilyen volt, befogadta magába. Nem minősítette. Nem törődött vele, hogy szép-e vagy csúnya, jó vagy rossz, nehéz vagy könnyű természetű – és ha csakis a szívére figyelt, és nem az ostoba társadalmi elvárásra, még azzal sem törődött, hogy fiú-e vagy lány. Csak egészséges legyen. De ha mégsem az, akkor is az övé. Egy életen át. Kibújik belőle, máris szereti. Sőt, még csak mocorog benne, akkor is szereti. Előre. Ismeretlenül. Feltétel nélkül.”
“Egy madáranya,aki sokáig a teste alatt őrizte pucér fiókáit,amikor megnőnek és a fészek szélén dideregve,remegő szárnyaikat kiterjesztve az alattuk tátongó halálos mélységbe merednek,egyiket-másikat finoman még meg is taszítja: “Indulj el végre,s ha zuhansz is egy pillanatig,utána röppenj föl az égre!”
“Lehetünk bármilyen nagy játékosok, mindannyian egy nő testéből születtünk, a vérükön éltünk, a tejüket szoptuk, fogacskáinkkal a mellükbe haraptunk. Mindannyian szeretjük, ha bajban erőt adtok, lelkileg-testileg-vérileg. Aztán meg nem bírjuk ki ölelés nélkül. Kell az Élet! Nem is beszélve arról, amikor megbetegszünk! A halálos ágyán mindenki azt mondja: Mama!”
“Ez az anyai sors legnagyobb drámája, hogy miközben a testéből kiszakítanak valakit, vérével és húsával együtt, mégis úgy kell majd néznie rá, hogy nem az övé.”
“Az Isten átadja a gondviselés szerepét az anyának.”
Szerző: Gini Papp – Zacc
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: