Gondolkodtatok már azon mi lesz a sorsa azoknak az olimpia létesítményeknek, melyeket a rendező ország épített meg az eseményre? Az elmúlt évszázadban mindössze három alkalommal volt nyereséges a nyári olimpiai játékok megrendezése a házigazda városoknak. A legtöbb esetben a pályákat, stadionokat senki nem használja többé, lepusztulnak, szomorú és lehangoló monstrumként állítanak emléket annak, hogy az Olimpia mekkora pénzkidobás volt a rendező országnak. Az őrületesen drága létesítményeket végül a természet visszahódítja magának. Ezekre hoztam példákat.
Az 1936-os berlini nyári olimpia úszómedencéje
Olimpiai falu ugyanott, 1956 – Berlin
Olimpiai falu Athén, 2004-es nyári játékok
Barikádok Athénban, melyeket a stadion köré húztak, 2004
Az athéni főmedence is látott jobb napokat
Kajak-kenu lelátó, még mindig Athénban
És ez van a kajak-kenu szlalom helyén ma
Az athéni olimpiai baseball stadion ma
Síugró torony Olaszországban, az 1956-os nyári olimpia helyszíne
Síugró torony az 1968-as olimpiáról, Franciaország
1968 Mexikóváros, egy régi mozi
1984-ben itt helyezkedett el az olimpiai sport komplexum Szarajevóban
Az olimpiai emlékmű Szarajevóban ma
A bobpályák lövészárkokká váltak, a stadiont temetőnek használták, a síugró sáncokon mesterlövészek fészkelték be magukat.
Bobpálya ugyanott
Élelmes sportolók azért használják, ha nem is rendeltetésszerűen
Kabalák a 2008-as, pekingi olimpia színhelyén
2008-s olimpia, Peking, az egykori strandröplabda pálya
Az 1980-as Szovjet helyszín, Moszkva (Tallin)
USA, Atlanta-i teniszpálya, melyet az 1996-os olimpiára építettek
Vasúti megálló, ahova a résztvevők érkeztek a müncheni olimpiára 1972-ben
Hogy, hogy nem, a Kékestető-i vasszörny jutott eszembe, miközben ezt az összeállítást készítettem. A Mátra erdeiben egy nem mindennapi monstrumot találhatunk. A síugrás hazánkban egykor népszerű sportnak számított. A ’80-as évek vége fele a műfaj kihalt, de a sánc vasszerkezete a mai napig is mementóként áll a Kékestető oldalában. Az 1930-as évek elején épült sáncnál rengeteg síugró bajnokságot szerveztek, hiszen a két világháború között hazánkban népszerűnek számított ez a szám, ahogy a háború után is az maradt.
A mátrai síugró bajnokságok népszerűnek számítottak, ennek ellenére nem egyszer fordult elő olyan, hogy a verseny megrendezése előtt alig volt hó a sáncnál. Egy visszaemlékezés szerint a közelben edzőtáborozó, más sportágat űző versenyzők, de még a szurkolók is besegítettek a hóhordásba. Ki vödörrel, ki kosárral hordta a havat, de volt olyan is, hogy a Kékestetőről kamionnal hozták a havat, így végül meg lehetett rendezni a bajnokságot.
“1959. január 11-én nemzetközi síugró versenyt rendeztek Mátraházán. A rossz hóviszonyok miatt a versenyzők, az éppen ott táborozó vízilabda-válogatott segítségével hordták a havat a sáncra. A Mátrában rendszeres volt a hóhiány.” – áll Kovacsics András visszaemlékezésében.
A sánc fénykorában, 1981-ben:
És napjainkban:
Az utolsó bajnokság 1989-ben került megrendezésre a Mátrában. Ezután a síugró sport szinte teljesen megszűnt annak ellenére, hogy a mátrai sáncon több nemzetközi versenyt, többek között Európa Kupa futamot is sikerült rendezni. Jelenleg már csak Kőszegen működik Magyarország egyetlen síugró szakosztálya.
A bezárását követően, mintegy negyed évszázad után, a mátrai sánc hatalmas vasszerkezete a mai napig is áll, emléket állítva a hazai síugrás egyik legfényesebb korszakának. (A mátrai képek: Szellemvárosok blog)
Egy indiai rendező filmje vírusszerűen terjed hősünkről, Takács Károlyról! Kattints ide érte!
Szerző: Gini Papp – Zacc
(források: képtelenség.hu, feedy.me)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: