Retro mesék, melyekkel traumatizáltak bennünket

Romlatlan gyerekként mesefilmet nézni nem kockázat mentes. Ma sem, és az idősebb generáció idejében sem volt az. Ha manapság kötődési gondjaid vannak, túl sok dologtól félsz indokolatlanul, csaknem mindig feketében jársz, netán értelmetlen hülyeségnek tartod az életet, nihilbe tengődsz amióta az eszedet tudod, kezdj el gyanakodni gyerekkorodban látott meséidre! Amit akkor nyaltál be a tudatalattidba, attól bizony lehetsz paranoiás simán. Lássuk ezeket szép sorban:

1.A hercegnő és a kobold – Az egész földalatti világgal, a pigmenthiányos képekkel és a brutál ronda koboldokkal együtt, több órás kínszenvedés azért a 3 mp-es szivárványért a végén.

Nem akarod látni, de ha beborozol az este, lehet, hogy nekiállnál. Hát tessék:

2. “Fuss, Bambi, fuss!” – kiáltotta utolsó leheletével Bambi anyukája, amikor lelőtték a vadászok. A kis őz túlélte, de – mint az a filmből és a természettudományi ismereteinkből is kiderül – az élete hátralévő részlete is küzdelem és menekülés a gyilkos puskájú ember elől.

3. Több mint 20 éve nyomaszt, hogy miért azt éneklik a mesében, hogy 5 fejű gyermekükért aggódnak, amikor csak 3 van neki. Na, de ez részlet kérdés. Krisztofóró és szutymalék paripája Treffhetes kalandjai csak simán borzalmasak voltak. Azért lehet, hogy traumatizáltak is.

3. A hegy gyomrában című új-zélandi sorozat rendesen horror film volt akkoriban halljátok! A sztorira már régen nem emlékeztem, de hányadék taknyos-nyálkás, földalatti alagútrendszerre nagyon is. Ezek az izék meg nem tettek jót nekem, ha eszembe jutottak elalvás előtt:

4. Az elsüllyedt világok-tól totál kivoltam. Ha nem lett volna elég a grafikája és zenéje, akkor még ott volt a sztorija.” A nagy világrengés Árkádiát a föld alá temette. Azóta Arkádia lakói a föld alatt éltek. A múltukat elfelejtették, mert őseik így akarták. Egyszer a napjuk, a Sagma beteg lett. Ekkor Árkádia gyermekei bemerészkedtek a múzeumba, ahová addig tilos volt belépniük. A múltukról felfedeztek néhány adatot, a Sagma meggyógyítására azonban nem találtak megoldást. A gyermekek megalkották, majd a Föld felszíne felé küldték követüket, Árkánát.” Vessetek meg, de ennek ellenére nem tudom a mai napig se, hogy miről szólt…

5. Akárcsak napjainkban, a nyolcvanas években is megvoltak a társadalmilag elfogadott, ám morális szempontból mégis vérlázító szülői megnyilvánulások. Ilyen volt pl., ha valaki műszálas garbót húzott egy szál gyermekére, és elcibálta a művházban tartandó Edda-koncertre. Vagy, ha télen a bécsi nagynénitől kapott égszínkék hótaposóban és manóbojtos sísapkában járatta iskolába. Ám ezen rémtettek még mindig humánusnak mondhatóak ahhoz képest, amikor a szülő szemrebbenés nélkül hagyta, hogy a gyerek nézze a Szekrénymeséket. Mosonyi Alíz sokunk életét keserítette meg ezzel. Egy ideális világban ezért börtön járna.

6. Az Árvácska 10/10 volt a nyomasztási listán. Oké, nem mesefilmnek készült, de láttuk gyerekként, a franc vigye el. Csöre, a legszelídebb, tutujgatnivalóbb kislány a világon, aki árvaház és rohadt szemét nevelőszülők között járkál ki-be, miközben minden módon kínozzák. Csuda sokat sírtam rajta.

7. Varjúdombi mesék. A papírkivágós animációs sorozat mindig lehozott az életről. Színtelen-szagtalan papírmasé házaival, az állandó szürkeséggel, miközben az egyetlen arckifejezést viselő, kivágott figurák kimondottan ijesztőek voltak. Haltam meg, amikor egész délután az esti mesére gyúrtam, és ez jelent meg a tévémaci után.

8. Mátyás, a házimanó, aki egy alaktalan, depressziós manó volt, egy konyhai lefolyó alatt éldegélt óriási koszban. Az 1982-ben indult szériát ráadásul a britek készítették, így a sorozatban is állandóan esett az eső, még a nyári epizódokban is, amilyen az alábbi volt.

9. Az Őslények országa: eleve a kis főszereplő anyját egy T-Rex tépi szét kegyetlenül, de hát helló, egy olyan film szereplőivel kell azonosulnunk emocionálisan, ahol az összes faj kihalt azóta? Ahol a kis főszereplők előre menekülése csak a kikerülhetetlen vég elodázása? Ahol a tanulság az, hogy mindenki meghal, akit szeretsz, de te is küzdelmek árán tovább menetelsz előre a totális elmúlás felé? Hát csoda, hogy ennyi a szorongó felnőtt?

10. A bagdadi tolvaj olyan volt, mint manapság a Reszkessetek betörők. Évente letolták a tévében. 1940-ben készült, elképzeled a képi világát ugye? Tökre paráztam a Dzsintől, aki csak úgy a tenyerére veszi Abut, a leleményes tolvaj gyereket, meg amikor úgy mászik fel a nagy testével a hegyre, hogy annak a fele leomlik. Aztán van benne egy sok kezű démon, totál kéken, mint egy avatár, ő se tesz jót egy gyereknek. Indokolatlanul sok és hangos zene nyomja agyon a sztorit végig. Persze a végén Abu jól elrepül a varázsszőnyegén, de addigra már késő. Kikészültél.

11. Vuk. Sírásrabírási rátája 10/10. “Kiírtották a családját. Kiírtották az egyetlen védelmezőjét. Ő véres bosszút esküszik.” – Nem, ez nem a legújabb akció-krimi Bruce Willisszel, hanem a cuki családi film a kisrókáról. A filmbéli vadászok könnyen ráhozzák a frászt az állatkedvelő és érzékeny idegzetű kicsikre. Van, akinek a Vukban a hajtás szorítja össze a gyomrát – nem is csoda, a szörnyű nagy trappoló csizmák, a kurjongatás jól érzékelteti a dolog kegyetlenségét és az állatok rettegését. Majdnem úgy parázol, mint kicsi Vuk.

12. “Az idő urai” alatt konkrétan halálfélelmem volt. Ez egy büntető mese, egy misztikus dráma. Az alkotói nagy valószínűséggel nem gyermekfilmnek szánták, illetve a TV sem az Óvodások filmműsora, vagy a Szünidei matiné keretében sugározta, hanem valamikor este, a főműsoridő táján. Ugyanakkor empirikus tény, hogy én és még számos gyerek mégiscsak megnézte. Anyáméknál is átment a szűrőn. Tök progresszív a zenéje, óriási férgek, Moszkvics méretű szúnyogok, akiknek nem titkolt célja, hogy a koponya feltörése után elfogyasszák a főhős gyerek agyvelejét. Napokig nem tudtam aludni, miután végignéztem az agyszívó bogarak ténykedését. Harry Potter tómelléki dementoros jelenete ehhez képest bakkfitty. Egy lidércnyomás az egész.

13. Amint elolvasod most Nils Holgersson nevét, máris megszólal a fejedben a zenéje. Oké, oké, itt nem voltak véres tragédiák, de azért az egészet körbelengte valami lassú melankólia. Meg hát a vége: amikor Nils, feloldozva az átok alól, visszanyeri eredeti méretét, elveszti az állatok nyelvén való beszéd képességét, a barátai pedig továbbrepülnek.

14. Hugó a víziló sírásrabírási rátája 10/15. Sok mese van, ahol kegyetlenül legyilkolják a főhős szüleit, hogy aztán egyedül álljon meg szegény a talpán, de itt a hideglelős trauma később sem oldódik, rátapad az egész mesére. Egy tömény borzalom és rettenet, drogos látomásokhoz hasonló betétekkel tarkítva.

15. Amikor a kis Simba végignézi, hogy az apja lezuhan a szikláról, aztán ráadásképp még egy gnúcsorda is végigrohan rajta (wtf?), azt sokan alig láttuk a könnyeinktől. És nem hallottuk, ahogy kérleli az apukáját, hogy menjenek végre haza, mert ordítva bőgtünk. Kell még többet mondani? Az Oroszlánkirály a kilencvenes években eszmélő nemzedék egyik legnagyobb mozgóképes traumájává vált. Köcsög Zordon!

16. Elképzeljük, ahogy leült pár producer és forgatókönyvíró ötletelni: vajon melyik az a történelmi mozzanat, ami izgalmas, varázslatos és szerethető annyira, hogy az egész családnak kiváló, önfeledt szórakozást nyújtson egy egész estés animációs film formájában? Megvan! Az orosz cári család kivégzéséről és az állítólagosan megmenekült lányuk utóéletéről még nem készült mese, ugye? Ezaz! – csaptak egymás tenyerébe. És így született az Anastasia.

16. Családi rémtörténetünk volt A kis mukk. Igazi mintapéldája a kirekesztett, csúfolt kisgyereknek, akin senki sem segít, mindenki magára hagyja. Óvodában szótlan gyermekünknek ne ezt olvassuk fel esténként.

17. Képzeld el, hogy az igazságot kimondó, ezért kivégzett kis srác szelleme vagy, akinek az egyetlen vágya, hogy a végső öntudatlanságba foszoljon szét. És akkor te még csak az egyik szereplő voltál “A padlás”-ban. Mindannyian láttuk-hallgattuk százezerszer, és tudjuk kívülről mindegyik sorát. És felnőttként nemcsak a szilvásgombócokról fújjuk a dalt, hanem rájövünk, hogy a szellemek megtérhetnek “az örökre szépek”-hez, mi emberek viszont itt maradtunk Kelet és Nyugat határán, “Ég és Föld között”, ahol, mint a dal mondja, mindig iszonyú piszok van. (Igen, a cikk szerzője be is fordult, mire végére ért a poszt megírásának.)

Oldal ajánlása emailben

Kommentek