Retro: Ilyen volt az élet Csillebércen, ha jó úttörő voltál

A masszív kommunista időkben felnőni Magyarországon igazán érdekes volt. Nem jobb vagy rosszabb, csak más. Én a 80-as évekre emlékszem legélénkebben, mert akkor voltam gimnazista és léptem a felnőttkor küszöbére. Az általános iskola sarló-kalapácsos címer és vörös zászló társaságában telt. Boldogan daloltuk a Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a Felszabadítás Ünnepén is az orosz indulókat. Nyolcadikos koromig szívtam magamba a cirill betűk tudományát és az orosz szavakat. Mi és előttünk született társaink vagyunk az a nemzedék, aki könnyes szemmel örül, ha retro dolgok bukkannak fel a neten. Ide kattintva rengeteg fotót találsz a témában!

“Mint a mókus fenn a fán, az úttörő oly vidám, ajkáról ki se fogy a nóta!”

(Kattints ide retro kvízekért!)

Hát még milyen vidám lehetett az az úttörő, akit 1949-től, bármelyik tavaszon arról értesítettek, hogy “kimagasló úttörőmunkája eredményeként” a Csillebérci Vezetőképző és Úttörőtáborban időzhet.(A Csillebérci Szabadidő és Ifjúsági Központ Budapest egyik legszebb részén, a Szabadság hegyen, a Normafa közelében, mintegy 46 hektáros területen helyezkedik el, a nagyvárosi környezetből kiszakadva, távol a főváros zajától, de mégis a fővárosban, közlekedési szempontból jól megközelíthető helyen, kellemes, csendes erdei környezetben.)

A csóró melós szülők gyermekei is esélyt kaphattak a nyaralásra. Sőt, ha énekkaros volt, vagy valamilyen hangszeren játszott, akár több tábort is bejárhatott egy nyár alatt. Tanulhatott rádiózást is, ami élete későbbi szakaszában előnyére válhatott. Barátkozhatott cserediákokkal, akik messzi országokból utaztak ide. A “pajtások” aztán éveken keresztül levező barátok maradtak. Akkoriban óriási szívességet tettünk a németeknek is azzal, hogy ideutazhattak és itt találkozhattak egymással azok, akiket a vasfüggöny elszakított egymástól.

A táborozás azonban nem csak mókából és kacagásból állt, az úttörőknek komoly napirendje és kötelezettségei is voltak, amelyeket a táborba lépéskor kapott Együtt-Egymásért! (nem, nem az alapítvány) című füzetkében találhatott meg.

Minden ifjúsági táborban jellemző volt a nagyon korai kelés üvöltő harsonaszóra és a kötelező reggeli torna.

A mára mindenféle tulajdonjogi viták tárgyát képező csillebérci tábor, más néven Úttörő Köztársaság vagy Úttörőváros 1948. július 31-én, mindössze 3 évvel a második világháború vége után nyitotta meg kapuit. Persze az anyag és munkaerőhiány miatt a dolog nem ment egyszerűen, sokszor csak a párt erőteljes ráhatására, sokszor görbe utakon sikerült építőanyagot szerezni. A barakkok építéséhez használt gerendák például korábban villanyoszlopként szolgálták a Népköztársaságot.

Az Úttörővasút 1949-ben

A tábor hétköznapjairól egy 1955-ben készült diafilm is megtekinthető itt, melyből részleteket láthattál.

1967-es pillanatkép a Csillabérc-i életből

Csillebérci úttörőposta

A 70-es években, egyhetes turnusokban 1200-1500 gyerek táborozott itt egyszerre. A résztvevők mindegyike megkapta a most ismertetésre kerülő füzet aktuális változatát, amelyben meglepően jó arányban szerepelnek hasznos információk és ideológiai leckék.

A következő fejezet a tábori szabályzat rövid kivonata – külön fontos az “ELŐRE” köszönés alkalmazása, élőben és telefonon is és a díszegyenruhát megkívánó alkalmak felsorolása – de megtudhatjuk, hogy a “mezei” úttörő jelentkezhetett kapu vagy mozgóőrnek, hírvivőnek, telefonügyeletesnek, de a díszőrségbe is bekerülhetett. “A legfontosabb a bizalom és az ellenőrzés” – mondta állítólag maga Sztálin elvtárs; ennek szellemében a következő két oldal a különféle feladatok és önkéntes vállalások (és jutalomként kapott megbízatások) felsorolását, és azok igazolását tartalmazza.

Az 1970-es, 80-as évekre persze nagyon sokat finomodott a központi pártpropaganda, nem folyt olyan nyilvánvaló és kemény agymosás, mint az 1950-es években Rákosi alatt. A nyári tábor egyenlő volt a rengeteg játékkal, a kirándulással, fürdőzéssel – szigorú vízhőmérőzést követően -, a szalonnasütéssel és az esti tábortűzzel.