Zacc

Feldmár András: “Azért nem merjük a vágyainkat komolyan venni…”

Életemben sokszor nem megkérdőjelezték, hanem egyenesen kijelentették, hogy őrültség, amire vágyom. Már kicsi koromban is erősen munkált bennem a “csakazértis!”, és ez végigvonult életemen. Az esetek többségében elismerésben részesültem, ám volt olyan is, hogy a célszalag áttörésekor egy jókora pofára esés lett a “jutalmam”. Sebaj! Tapasztalást mindenből nyertem. Ezért is merek bátorítani mindenkit: Időnként SZABAD megőrülni. Túl kell lépni a korlátainkon.

 

 

“Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.” – Ugye ismerősek ezek a kristálytisztán csengő sorok?
Erről van szó, ez az élet. Folyamatosan tanulás, esni-kelni, boldog pillanatokat, kiteljesítő érzéseket keresni…

És hogy miért tántorodunk vissza néha a céljainktól?

(fotó: Feldmár Intézet Facebook oldal)

“Csak azt tudom mondani, hogy sohasem késő. Sohasem késő, és mindig olyanokat kell találni, akik bátorítják az embert, hogy abba az irányba menjen, ahova menni akar. Ez nagyon érdekes. Szerintem azért nem merjük a vágyainkat komolyan venni, mert abban a pillanatban, amikor én megmondom, hogy ezt akarom, akkor a társaságom kettéválik. Lesznek olyanok, akik azt mondják, na, gyerünk! És lesznek olyanok, akik azt kérdezik: „Megőrültél?” Abban a pillanatban, amikor azt kérdezik, „Megőrültél?”, vége a barátságnak, menjenek a francba! De az ember mindig attól fél, hogy ha komolyan veszi a vágyait, akkor egyedül lesz. Pedig soha nem késő. A legidősebb páciensem hatvannyolc éves volt, mikor elkezdte a terápiát. Hetvenkét éves korában meghalt, de mielőtt meghalt, azt tudta, hogy az a négy év megváltoztatta az életét, és mindent megértett. Soha nem késő.”
(Feldmár András: Szégyen és szeretet)

 

A félelem lényegét és feloldását tekintve pedig érdemes az alábbi gondolatokat is magunkévá tenni:

“A félelem lehet egy iránytű amit használhatunk arra, hogy minden kritikus pillanatban elhatározzuk, merre menjünk. Aki, mint én, nem ideális, sőt rossz, körülmények között született és nőtt föl, megtanul menekülni, elkerülni azt ami fáj, ami szenvedést okoz. A vágy csak akkor válthatja fel a félelmet mint iránytűt, amikor már a körülmények nem életveszélyesek, amikor már megérkeztünk oda ahol béke és szeretet van. Én a félelmeimet most már arra használom, hogy ha, például, három lehetőség közül kell választanom, megkérdezem magamtól, melyiktől félek a legjobban. Amelyiktől leginkább rettegek, arra megyek. Most már tudom, hogy a félelmem, anyám félelme, és amitől ő leginkább félt, az volt nekem a legizgalmasabb. Tehát a saját vágyam elbújt a félelem mögé.”

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!