Müller Péter: “Sok bajtól megóvhatnád magad, ha időnként rádöbbennél erre!”

“A tudás legnagyobb ellensége nem a tudatlanság, hanem a tudás illúziója!” – mondta Stephen Hawking, aki az egész életét a tudománynak szentelte. Az ember, aki talán bármelyikünknél jobban ismeri az Univerzumot, és a mindenség elméletét, nyíltan vállalja, hogy a nőket viszont nem sikerült megismernie. Noha három gyermeke született feleségétől, akitől később elvált, a házasságában kudarcot vallott és feladta. Párkapcsolatának működtetése sokkal nehezebben ment, mint átlátni a mindent működtető erőket és hatásokat. Érdekes, nem igaz?

Vajon miért olyan nehéz együtt élni és abban harmóniát teremteni? Miért tudnak egyesek kiegyensúlyozattan, az utolsó percig szerelemben élni, míg másoknál állandóan kanál csörgés van?
Müller Péter a A házasságban hazamegyünk egymásba! és a Ha valakit megszeretsz, vegyél hozzá egy jó nagy szemeteszsákot! című írásaiban körbetapogatta már ezt a kérdést úgy hiszem.
A most olvasható soraiban pedig további tényezőre mutat rá, amit fontos megértenünk és alkalmaznunk ahhoz, hogy a társunkkal szelíd, szép kapcsolatban tudjunk élni. Persze, ha erre vágyunk…

Ezt én mint drámaíró tanultam: egy jó színdarabban minden szereplőnek igaza van! Mint egyénnek is, és mint egy bárhová tartozó muszlimnak, kereszténynek, zsidónak vagy fasisztának is. Minden személy külön univerzum, melynek meg van a maga teljesen zárt, tévedhetetlen hiedelemrendszere. Ő így látja. Ebből a sok „igazságból” áll össze az „isteni színjáték”. És általában a főhősök, a legszebb, legnagyobb emberek tévednek a legnagyobbat.

A hősök bukása mindig a nem tudásukból fakad.

Hamlet, Macbeth, Othello vagy Oidipusz király tévesen látnak. Azt hiszik, igazuk van. Éppen ez a tragédiájuk. Katarzisukban az a megrendítő, hogy felismerik végre: egy káprázatot véltek igaznak. A „Jaj, de hülye vagyok!” – minden felszabadulásnak a kulcsmondata. Hosszú házasságom titka, hogy sokszor beláttam feleségem igazát. Ő is gyakran az enyémet – csak nem vallotta be. Ez mindegy. Fő az, hogy megértettük egymást. És főleg magunkat is, jobban.