Feldmár András: Épp olyan mélyen félünk a szeretettől, mint a haláltól

Érdekes a címben olvasható megállapítás, nem igaz? Hamarosan megérted, miért gondolja így Feldmár András mégis. Logikus érvelése számomra tökéletesen megállja a helyét.

(fotó: HVG)

“Az ember azt hiszi, hogy ráér. De mi van, ha két perc múlva meghalunk? Márpedig a halál bármikor utolérhet. Miért olyan nehéz hát élni? Jól élni? Önmagunkkal jóban lenni? Mert félünk. Az ember éppen olyan mélyen fél az élettől és a szeretettől, mint a haláltól. Legtöbben attól rettegnek, hogy elfogadják; szeretik őket. A szeretetben ugyanis nincs kontroll. Ha egyszer átadjuk magunkat neki, onnantól minden attól függ, hogy a másik szeret-e:

– Még szeretsz?
– Igen!
– Még mindig szeretsz?

Ha szeretve vagyunk, rettegünk attól, ha már nem szeretnek. Ez egy függőségi állapot, a függés azonban nem negatív. Elvégre függünk a levegőtől, a víztől is. Függeni nem tragikus. A szeretettől sokszor azért is rettegünk, mert a Szeretlek! mögött gyakran érezzük, valamit akarnak tőlünk. A feltétel nélküli szeretet önzetlen, ha szeretlek, akkor adni akarok, azt akarom, hogy neked jó legyen, ezért cserébe nem várok semmit.

De nemcsak ettől félünk, félünk kimondani, mit akarunk valójában, félünk, hogy akkor már nem fognak szeretni. Nem lesz többé szükség ránk. Óriási különbség van aközött, hogy szeretetből vagy félelemből csinálok-e valamit. A szeretet nem bántja a másikat, a szeretet békén hagy, a szeretet nem vágy, a szeretet nem vágyik semmire, a szeretet önkéntes rabszolgaság…”

(Feldmár András)

Feldmár András: “Épp olyan mélyen félünk a szeretettől, mint a haláltól”

Kommentek

Oldal ajánlása emailben

Kommentek