Már régen megtanultam, hogy ítélkezni valaki felett a legnagyobb butaság, párosítva egy jó kövér nagyképűséggel. Ki vagyok én, hogy pálcát törjek bárki felett is? Teljesen gyerekbetegségnek tartom az ítélkezést, ami kinőhető. Éppen ezért, ha van, a hajléktalanoknak is adok, ha kevés van, azt nem mindig tudom megosztani. De sosem érdekel, hogy miért került utcára és mire költi a pénzt, amit tőlem kap.
Egyszer hallottam, hogy egy férfi úgy nyújt át egy nyomorult százast valakinek, hogy hozzáfűzi: Aztán ne cigire vagy piára költsd!
Hogy mi van? – gondoltam. Ha már egyszer odaadja, ne népműveljen hozzá. Ha meg nem jószívvel teszi, haladjon tovább a dolgára.
Aztán meg költse csak piára, ha úgy tartja kedve (bár egy százasból nehéz matekra inni magad, lássuk be). Csak egy éjszakát próbáljon kint tölteni valaki a metsző hidegben, csak egyet! És aztán ossza az észt, hogy vehet-e kannás bort az összekuporgatott kis pénzén az az ember, aki nem mehet haza és állhat a forró zuhany alá, majd dőlhet be a memóriaszivacsos ágyába.
A képen Billy Ray Harris hajléktalant látod, akinek hőstettéről IDE kattintva olvashatsz!
Szóval, nem ítélkezem, sőt remélem kinőjjük ezt a betegséget, és rajtam sem fogják tenni.
Nem tudhatjuk ki honnan érkezik, mi a története. Egyáltalán nem.
Ma a városban járkáltam autóval, az egyik piros lámpánál harmincas srác állt, kartonpapírt szorongatott elfagyott ujjaival.
“Egy kis segítség kellene. Vissza fogom fizetni.” Ez volt rákanyarintva kék golyóstollal. Borzasztó szarul éreztem magam attól, hogy nem volt a szokott helyen készpénzem, csak a kártyámon. Azért lehúztam az ablakot, hogy legalább kiszóljak neki, ne csak jelbeszédezzek az üvegen keresztül.
– Sajnálom tesó, annyira segítenék, de egy nyomorult forint sincs nálam most. Itt szoktál lenni máskor is? – kérdeztem.
– Ugyan, ne sajnáld, köszönöm, hogy szerettél volna segíteni. Igen, általában itt vagyok – válaszolta.
– A csudába, tényleg szarul érzem magam, kutya hideg van itt állni és semmit sem tudok most adni.
– 5 forintod sincs? – kérdezte mosolyogva.
– 5 forintom??? – kérdeztem vissza csodálkozva, de elkezdtem matatni a táskámban. – Hát, de – mutattam fel az ötöst nevetve -, ilyenek azért akadnak egy női táska alján néha. De tényleg csak egy ötös volt ott. Ez aztán miben segít neked most?
Elvette az érmét a kezemből és ezt válaszolta: – Reményt ad. Te voltál ma az első, aki adni akart nekem. Ez itt a kezemben, a remény…
Elindult a sor, és én hosszan néztem a visszapillantóban őt, ahogy összeszorított markát a mellére szorítva, a reményt tartja a szíve előtt. A reményt…
Félre kellett állnom, mert nem láttam a könnyeimen át. Sokáig ültem ott a gondolataimba mélyedve, és pontosan tudtam, hogy holnap hova vezet az utam egy takaróval és meleg étellel, itallal, némi készpénzzel. Mert olyan érzéseket adott, amit viszonozni kell…
- Adj meleget egy hajléktalannak a MagNet Bank ingyen takaróival!
- Egy másik személyes tapasztalatom ITT!
- Egy hajléktalan előtt tiszteleg Budapest! – olvastad már?
- Illúzió blogomon is nagyon sok hasonló cikket találsz, például ezt: “Megdöbbentő mit tett a hajléktalan amikor enni kértek tőle!”
- Vírusvideó: A hajléktalan egy utca zenésszel képeszt el!
- Egy a sok hajléktalan átalakításból, amit a Zaccon találsz!
- Jószívű fodrászok a Deák téren nyírtak ismét
- 15 lélekemelő rövid történet a szeretetről, együttérzésről – IDE kattintva!
- Sokkolta a hajléktalan férfit amikor meglátta magát átalakítása után
Igen, jót akart, ez hibátlan. De ne oktasson. Emberségesen odanyújtani egy meleg tekintettel, pont elég. Ez szintén nem ítélkezés, vélemény.
Ugyan Petya, dehogy ítélkezem én a memóriaszivacsosokon. Én is közéjük tartozom. Ez csupán arról szólt, hogy kontrasztot húzzak, ne szóljuk meg a kényelmünkből azt, aki az éjszakát is kint tölti. De érted te ezt 🙂 És, igen. Ha adunk, ne határozzuk meg mire költi. Attól, hogy nem ítélkezem, remélem gondolkodhatok és lehet saját véleményem 🙂
Persze 🙂
Vittél neki meleg kaját?
És ne mááár, hogy elítéled azért, ha mondjuk memóriaszivacsos ágya van! Akkor nálad most a koldusok hősök, a memóriaszivacsos ágyban alvók meg szégyelljék a pofájukat, ha nem szorulnak rá a koldulásra, és nem az utcán élnek, hanem világ életükben dolgoztak, és az életük eléggé rendben van még ahhoz is, hogy legyen egy memóriaszivacsos ágyuk? Szóval, elég rendesen ítélkezel, ha nem is vagy tudatában…, de az 5 Ft-os sztorid, az nagyon szívmelengető… de tényleg!
De, te is ítélkezel! De még mennyire! Ítélkezel afölött, aki adott ugyan egy százast, de kommentet fűzött hozzá… De legalább adott! de legalább megesett a szíve a hajléktalanon. A többség még addig sem jut el… Inkább a jót kéne látni a cselekedetében… Csak jót akar neki… és nem kell ezen lelkizni, hiszen úgysem látja, hogy mire van a pénz költve…